2011. augusztus 30., kedd

a férfi, ha horgászik...


Hosszú volt a hétvége, vagy inkább nagyon tartalmas. Nem is tudom, hogy sűrítsem egybe az összes kis mondandómat – inkább kezdem, aztán meglátjuk, hova lyukadok ki.

Péntekkel indult az egész.... Mert hogy Ő horgászna... Én meg nem... És mit ad Isten, talált magának horgásztársat (vagy minek hívják egymást a férfiak?!). Minek is nevezzem? Nem állítom, hogy barát, afféle kedves ismerős, üzleti vonalról. Szóval, majd ők megvitatják az élet és a gazdaság nagy kérdéseit-alapon péntekre éjszakai horgászatot terveztek. Mert hát Endre csak akkor ér rá, meg különben is akkor szokott járni...

Azt mondja, bevásárol a horgászboltban, amíg én veszek kenyeret a pékségben – még mielőtt felülértékelnétek Világvégét, jelzem, Városban jártunk.... Szóval dobjam már ezerötszázzal, az elég lesz. Én naiv, odaadtam egy tízest..... Szerintetek elég volt ezeröt?

Olyan cuccokkal tért vissza, mint pálinkás etetőanyag (így hívják egyáltalán?!), mézes kukorica, ilyen feeder, meg olyan feeder kosár, meg kis szívószál, nagy szívószál.... Először még érdeklődve figyeltem (mert hát nekünk, nőknek, ez a dolgunk), aztán mikor a blokkot is mutatta, már nem voltam annyira lelkes.

Itthon meg előbújt belőle az ősférfi: mindenféle holmikat kezdett rajtam keresni – mert hát kell lámpa... Mondom az nincs, legalábbis elemes semmiképp, mert 'valaki' odaadta a gyereknek játszani, úgyhogy innentől kezdve búcsút is inthetünk neki. Akkor valami szúnyog elleni fáklyát követelt tőlem – na ja, mert én azt szoktam dugdosni titkon az egyik konyhafiókból a másikba... Kapott helyette krémet, és, csak, hogy megnyugodjon, még kullancs ellen is jó volt... Erre jött, hogy neki pokróc kellene (?!), vagy legalább egy pléd (?!) - naná, pont azt tartunk itthon.... (erre ő: bezzeg a nagyszüleinél mindig volt minden, ha ment a kicsi unokájuk...) - hát úgy döntött, elviszi magával az alvós takaróját... Én naiv azt hittem, takarózni fog vele....

Végezetül jobbnak látta felhívni Endrét, hogy mindenből hozzon kettőt, ha horgászni akar.... ÉS....?! Basszus, volt neki... Hát az már biztos, hogy nem túl jól felszerelt a háztartásom... És a hab a tortán, hogy a közel kétkilós, még Egerből hazacipelt díszgyertyámból csinált magának horogkötőt.... annyi lyukat még az ementáliban sem láttam.... 

2011. augusztus 28., vasárnap

Nyertél?!


Elszaladt velünk az este, ráadásul nagyon hosszú napon vagyunk túl – erről majd holnap bővebben... Készültek ugyan fotók, de nincs kedvem már fényképezőt szétbuherálni, képeket csatolgatni, de becsszó nyomon követhető a teljes sorsolás. Nem húznám ám tovább az idegeket, és gyorsan mondom a nyertesek nevét:

egy nagy csomag szappankát tudhat a magáénak Medora
egy – egy szappant választhat Limara és Vera

Vége hát az izgulásnak, aki nem nyert, se csüggedjen – lesz még játék....
Szép vasárnap estét nektek, a nyertesek pedig megtalálnak a hovakerultem@gmail.com-on. Írjatok légyszi, hogy egyeztessük az illatvilágotokat.....

2011. augusztus 27., szombat

........


Világvége szó szerint a semmi közepén található. Nézhetek én jobbra, balra, kémlelhetem északot vagy délt... sehol, semmi. Itt aztán nincs bezártságérzetem, az biztos. Vagy mégis. Sokkal jobban, mint a megszokott, olyannyira kiismert panelrengeteg közepén.

Néha rettentőmód vágyom vissza az én kis néhánytíz négyzetméteres mediterrán lakásomba. A színes falak, hatalmas virágok közé. A napfényes erkélyemre, az aprócska konyhámba, a napjában sokszor megmászott lépcsőkhöz. A városi nyüzsibe, ahol húszlépésenként találtam egy boltot... A rengetegbe, ahol minden harmadik ember rámköszönt, mosolytváltottunk és futottunk tovább. Mindenki a maga útján. Mert mindig mindenki sietett.

Hiányzik az aprócska játszótér a ház mögött, ami nyári délutánokon megtelt gyerekzsivajjal, a parkoló, ahol tuti helyem volt – csak mert senki másnak nem fért be az autója... Hiányzik az a nyugalom, ami hazaértemkor eltöltött... Igen, mert az otthon volt. Otthon a javából. Egy darabka magamból, egy szeglet, ami tökéletes tükörképem.

Világvégét nem érzem az otthonomnak. Nem csak azért, mert nincs színház, Meki, drogéria vagy sportpálya. Sokkal inkább azért, mert az emberek itt nem mosolyognak – köszönni köszönnek, de mosolyogni egyik sem szokott. Szerintem nem tudnak. Mindenki el van foglalva a maga kis problémáival, a gazdasági válság nélkül is nehéz sorukkal, a családi életük rejtelmeivel. És ráérősen ballagnak az utcán, néha egész nap odakint kajtatva...senki nem siet haza. Talán ők sem érzik otthonnak. Talán. Csak tudnám, akkor miért nem változnak.....?! csak egy kicsit.... Őszintén? Mert nem tudnak. Mert az anyagi problémák rányomják bélyegüket a mindennapokra, a gyermeki lélek odavész és nem marad a nyomán semmi, csak a nagy üresség. A minden mindegy. És beletörődnek. És már minden rendben van. Nem baj, ha rossz, csak változás ne legyen.

Én meg begubózok a négy fal közé, mert ez legalább lassanként az én világom mása. És a gyermekemnek élek, és a páromnak, és próbálom elhinni, hogy ez a fásultság odakint még változhat. Félek, nem fog. De milyen jó lenne, ha csak egy, egyetlenegy olyan ember lakna belátható távolságon belül, mint ti. Ti, akik benéztek hozzám napjában sokszor. Akik éltek. Akik támogattok, biztattok, akik velem nevettek.... Csak egy... olyan nagy kérés?!

2011. augusztus 26., péntek

CSuba és CSibe


Aprócska fekete szempár fürkészte a világot a boríték nyitott száján keresztül. Félénken, mégis kíváncsian tekintette végig Világvége szegleteit. Hirtelen gondolt egyet, és huss!, már röppent volna a hatalmas ablakokon át beszűrődő, szabadságot jelentő fény irányába.

Meghallotta azonban az ajtó szegletében ácsorgó pöttöm kislány hívogató szavát, megpillantotta édes mosolyát, és tudta, már jó helyen jár. Az utazás véget ért, a kis gazdi mellett biztonságban tudhatja magát.

Nézegették egymást hosszú perceken keresztül, ismerkedtek, cseverésztek. Csibe megmutatta Lánykának a magával cipelt hatalmas batyu tartalmát: tele sok – sok kinccsel, játékokkal, édességgel.


Majd a nagy játék – és a hosszú utazás után együtt pilledtek álomba.
Köszönet a madárkákért és minden másért Nagymamisnak. CSuba és CSibe igazán jó kezekbe kerültek.

a JÁTÉKról


Horgolgatás közben nagyon ráérek gondolkodni (kivéve, mikor a gyermekkel mindenféle állathangutánzósat játszunk.... már azt vettem észre magamon, hogy igazán szépen tudok bóligatni, miközben a drága férfi beszél hozzám, nekem meg egészen máshol tekeregnek közen a gondolataim. Sőt, még kérdésekre is tudok válaszolni közben, az mondjuk meglehet, hogy nem túl kielégítő a hozzászólásom). Hogy aztán a lényeget is mondjam: új szappanokat találtam ki, és még mindig van egy csomó ötletem. Az eddig kifejlesztett verziókból titeket sem szeretnélek kihagyni, így pontosítanám a játék kiírását.

A szabályok nem változnak – aki nem látta, olvashat róla néhány bejegyzéssel arrébb, azonban
arra jutottam, egy nyertes lesz ( aki legelsőként kikerül a kalapól – hoppá, nincs is kalapom..lehet sapka lesz belőle...) egy egész készlet szappant tudhat majd magáénak: egy kényeztető, bársonyos bőrt varázsolót, egy testradírozót, egy arctisztítót és egy sarokpuhító, -ápolót.

De, csak hogy ne egyetlen egy valaki próbálhassa ki az otthoni wellnesst, további két név is kikerül majd a sapka-kalapból, akik választhatnak maguknak egy – egy szappankát.

Remélem, mindenki megelégedésére szolgál a nyeremény (bár az igazi bizonyára az lenne ha végül tizenkilenc nyertes kerülne ki – de sem milliomos, sem ingyenpostázó nem vagyok....)

Szóval sok szerencsét mindenkinek..... a határidő továbbra is vasárnap... mondjuk este nyolc...

2011. augusztus 23., kedd

nosztalgiából........

'Ha majd egyszer, évek múltán minden vágyad teljesül,
S ifjú szíved régi idők emlékein elmerül,
Vedd elő az emlékkönyved, a szeretet zálogát,
S meglásd, eléd varázsolja ifjúságod szép korát'

Alig hat voltam, mikor hátra hagytuk magunk mögött a világ zaját, az óvoda jól ismert piros kerítését, a sarki pékséget, a tömblakások között megbúvó aprócska játszóteret, nagy szerelmemet, Bencét, és az egyetlen – ebből kifolyólag legjobb – barátnőmet – Médeát. Aprócska falu aprócska házába költöztünk. Idegen volt minden és mindenki. És szívszorongva figyeltem egymagam az utolsó sorból az igazgató évnyitó beszédét, miközben előttem mindenkinek volt párja.

És hatalmas görccsel a gyomromban mentem másnap első osztályba. Máskor büszke lettem volna magamra, hogy a gyönyörű hátizsákom annyi szép új füzetet rejt, a könyvekből meg annyi, de annyi okosságot fogok a fejembe tömni. Vágytam minél többet tudni a világról. Csak hát annyira egyedül voltam.......és még csak nem nem is egy nagyon ismerkedős típus lévén beültem hát az utolsó padba, onnan kémleltem a többieket, hallgattam Olga és Valika néni kedves szavait.

És furcsán néztek rám, mert hamar kiderült, hogy én már tudok olvasni és írni, és ujjakat rajzolok az embereknek, nem csupán afféle robotokat kreálok, ha meg kell örökítenem a családomat. Azt hittem, még kevésbé fognak szeretni majd. És ők inkább körém gyűltek és nézték, hogyan lesz öt ujja anyukámnak, hogyan nemkockanyaka a húgomnak. És beszéltek, és kérdeztek, és ismerni akartak.

Hirtelen menő lettem, és a lányok között olyan barátokra találtam, mint K. Évi, F. Gabi vagy C. Erika. És együtt bűvöltük a dombon állva a szelet, hogy fújjon még hangosabban, és nézegettük azokat a csúszkáló kattogó küllőre húzható biciklidíszeket az Évi cangáján, és figyeltük a baglyokat a fűzön, és jártunk később mindannyian német szakkörre okosodni.

És hogy honnan jött ez most? Megtaláltam az emlékkönyvemet. Hófehérkés, szép piros lapokkal. Mindenki írt bele. Az összes, azóta szétszéledt valaha ismert, ma már leginkább ismeretlen ismerős. Nem jutottam tovább az első oldalnál. Túl sok volt hirtelen az emlék. Talán majd pár év múlva.... ha tényleg minden teljesül.....

2011. augusztus 22., hétfő

készülődök...


               Eljött a bukszus-metszés ideje. Én legalábbis így nevezem az utcán ácsingózó sövényünket, bár, ha jól emlékszem, eredetileg kecskerágóra hallgat. De, persze, az is lehet, hogy rosszul emlékszem. Évente kétszer esek neki szegénynek, hogy 'gatyába rázzam', és erre a két alkalomra én bizony nem vagyok hajlandó sövényvágót venni. (A pénzkidobást nem támogatom, ezért nem kap például a férfi három pecabotot egy évre – darabját huszonezerért – mert hát szerinte a mostani csak tavaszi – őszi bot. Mindjárt mondtam is, milyen jó, hogy ősz jön most – télen úgysem horgászik, aztán meg nyakunkon a tavasz. Tisztára ideális.) Marad hát metszőolló, ami működni ugyan működik, de terjedelmes vízhólyagok nélkül lehetetlenség megúszni. Mindeközben Lányka a bokorban turkált, és félpercenként kiabált, hogy 'mama, kígyó, kígyó!' A szomszédok meg rohantak ki (biztos nem hallgatóztak....)

Egyre inkább érzem az őszt. Mint a süni, meg a mókusok: kezdek elvackolni télire. A kamrapolcokon szépen gyülekeznek az üvegek (kivéve a gyümölcs-szekció, mert az elfogyasztott lekvárokat nem pótoltam, lehet már nem is lesz mivel. Ha valakinek lesz esetleg felesleges, eladó házi lekvár/dzsem, szóljon bátran), már számolgattam, mennyi lisztet, cukrot kellene beraktározni: mintha októbertől márciusig nem lehetne kapni a boltokban), és alaposan átnéztem a fagyasztóláda tartalmát is. Elrendeltem őszre egy disznóvágást.

És hát nagyon várom már, hogy nekieshessek az udvarnak (mert jó nagy, ideje azt is kicsit rendszerezni). Elterveztem, hova kerülnek a rózsák, hova a liliomok, ide egy kis sziklakert, oda egy gyógy-, fűszernövényes, egy kis rész a levendulának. Évek óta vágyom egy japán cseresznyefára meg egy magnóliára. Van esetleg valakinek közületek? Na, nem kérni akarok.... Csak szeretném tudni, hogy lesz-e belátható időn belül olyan szép virágokkal teli növény, mint mondjuk, ami a Starkl újságból szokott rám mosolyogni. (lássuk be, azért elég sok kamu-dolog van abban az újságban – ennél még én is jobban bánok a PhotoShoppal).

Szóval bevackolok.... Pedig még javában nyár van. (És még a lakásfelújítás előtt állunk....) De hát ennél az időjárásnál nem lehet biztosra menni.....

2011. augusztus 21., vasárnap

a nemkinyomós keksz


                Kétpercenként jött valamilyen ürüggyel a konyhába. Térült – fordult, matatott az asztalon, aztán eltűnt. Kutyával együtt. Aztán jött megint, a nyomában meg lihegett a négylábú. Settenkedtek, mert pontosan tudják mindketten, hogy ezért haragszom: kutyának nincs helye a konyhában (főleg nem, ha akkora udvart tudhat a magáénak, mint ez a levakarhatatlan állandóan kuncsorgó világvégi). Aztán egyszer csak megszólalt: ilyet gyakrabban is süthetnél....

Nagy kekszbarát vagyok, és minden télen, mikulás – karácsony környékén eltervezem, hogy 'na, majd most veszek egy kekszkinyomót, és olyan de olyan aprósütiket fogok gyártani'... Aztán mire eljutunk odáig, a férfinek kilométer hosszú listája van arról, hogy mit szeretne ünnepekkor enni. Na jó, akkor a kekszekről lemondok. Ki tudja, lehet azt nem is szeretnék.

Ma elhatároztam magam: nincs mese, itt bizony keksz lesz. Legrosszabb esetben hetekig fogok rájárni, úgyis sokáig eláll. De kekszkinyomót addig semmiképp nem akartam venni, amíg nem biztos a biztos. Egyszerűen habzsákba préseltem – nyomkodtam, apró karikákat meg perecformákat eszkábáltam. Így készült a világvégi keksz.

Hát a biztos biztos lett. Ez a két konyhalátogató: a férfi és az eb befalták mindet. Még hogy hetekig?! A délutánt sem érte meg. Szóval keksz-nyomó berendezés kutatás alatt. Ja, és a recept.... csak, hogy télig el ne felejtsem: 25dkg. vaj, 25 dkg. cukor, 2 tojás, 50 dkg. liszt. Ebben a sorrendben. A végén pedig kedvünk szerint ízesíthető.... Vigyázat! Nem tartós.....

2011. augusztus 19., péntek

'A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni?'


Jelentem, végeztem az összes megrendelt szappannal. Többtíz álldogál – üldögél belőlük a kamrapolcomon (vagy mit is szoktak a szappanok csinálni?!).... Most, hogy a kötelező köröknek vége, szeretnék néhányat csak úgy, szívből csinálni. Szívből – nektek.

Úgyhogy, ha van kedvetek, gyertek velem játszani. Tudom, hogy nap mint nap rengetegen olvastok – és most talán sokan meg is haragszotok emiatt – de a nyertes mégiscsak a rendszeres olvasók közül fog kikerülni. Köszönetképp a bizalmukért, a szeretetükért, azért, mert vannak nekem.

Azonban nincs még késő. Ugyanakkora eséllyel indul a szappankákért az első és az utolsóként regisztrált olvasóm is. És ezen kívül az égvilágon semmit nem kell tennetek. Nem kell lájkolni (nincs is hol...), nem kell oldalsávba kipakolni, még csak kommentelni sem kell. Vagyis de. Annyit kérnék, hogy, aki nem szeretne szappanka-esélyes lenni, az írja meg (persze nincs harag), hagyjuk meg a lehetőséget annak, aki tényleg örülne is neki...

A határidő elég távoli – jövő vasárnap – egész egyszerűen csak azért, mert addig az új kedvenc hobbimnak szeretnék hódolni. Konkrétan nem tudom letenni a horgolótűt.... Apám, hogy már ez is függőséget okoz?!

Szóval, gyertek, és nyerjétek el a szappanjaimat. A nyeremények száma egyelőre függőben - meglátjuk, hányan akartok belőlük....

2011. augusztus 16., kedd

szabad péntek, szabad szombat...


Szappant csinálni – ha van hozzá némi affinitásunk – egyáltalán nem nehéz. Ha még kedvet is érzünk hozzá, és nem csupán felvágni akarunk vele az ismerősök között, akkor egyenesen szórakoztató (a receptírás meg agytekergető). Jó szappant csinálni mindössze a jó alapanyagon múlik, és a recept pontos betartásán (pont mint egy jó sütinél). Na de tökéletes szappant... szinte lehetetlen..... Szinte. Mert azért csak sikerül....

A jó alapanyagról tudni illik, hogy általában drága is. Legalábbis az átlagnál némileg borsosabbat kóstál, de mindenképp megéri. Az olívaolaj árát taglalhatnám, de úgy hiszem, felesleges. Ha nem használjuk is, tudjuk hova kalibrálni.

Én – megvallom – márkafüggő vagyok: van, amiből nem engedek. Pláne nem a szappanok kárára. Mindig ugyanabból a minőségből készülnek. Mindig. Kivéve ma. Mert olyan, de olyan nagyon olcsón találtam az Angroban olivát, hogy muszáj volt kipróbálnom. Na ja, az Angroról már szóltam – ritkán tévedek arra, akkor is csak azért, mert sehol máshol nem kapok már eredeti Globus Hamburgeres melegszendvicskrémet. Pedig azt szeretjük. Na meg azért, hogy szétnézzek a konkurencia ár- és választékkínálatában. (Vagy ezt a részt még nem meséltem?! Mindegy is, a lényeg mindössze, hogy sajátmárkás tisztítószereink vannak a mosóportól a felületfertőtlenítőig, a mosogatószertől az ablakmosóig.... És noha leginkább közületeknek forgalmazzuk, azért nem árt tisztában lenni a piaci helyzettel.)

Szóval kipróbáltam. Már két keverés után jó volt a massza, meg is lepődtem... Egyet léptem a formákig, mire visszafordultam, a szappan megszilárdult. Simán ki tudtam emelni a rozsdamentes acélból. Jelzem, máskor erre 24 órát kell várni.... Szóval egy kiló szappanomnak lőttek..nem lesz virágforma belőle... Na jó, nem megy tönkre, csak edényalakút a lehető legritkábban szoktak kérni... :) Sebaj, a férfi máris lestipi-stopizta..... nem csodálkozom, olyan, de olyan illata van...

2011. augusztus 15., hétfő

kész.


No, hát elkészült Lányka sálja... egyszerű hullámos minta, egy mackópofával záródik... Nem tökéletes, ellenben ahhoz képest, hogy tizenéve nem volt a kezemben horgolótű...nem is olyan rossz. (Szóval ilyen szemmel nézzétek.) Azonban azt hiszem, nem ez lesz az én nagy szabadidős tevékenységem. Szimplán azért, mert szabadidőhiányban szenvedek.... vagyis, ha van, az tuti nem erre a bíbelődésre....
Ja, a lényeget nem mondtam..... tetszik neki, nagyon, de felvenni nem akarja....attól tartok, nem csak  a huszonfok miatt... így aztán egyelőre  cicus nyakában találtunk neki helyet.

2011. augusztus 14., vasárnap

a zene az kell....


           Hogy a zene fontos a gyermek fejlődésében – nem vitatom. Már erszénylakóként is sokat énekeltem neki. Hogy volt-e hatása?! Nem tudom. Mindenesetre én mindig fújtam a magamét, ha autóval mentünk valahova kettesben. A gyermek meg én. A mindenféle felhúzós – zenélős játékokat és a gombnyomogatós dallamlejátszósokat is igen kedvelte. Én már annál kevésbé. Mert azok a dallamok már sokszor elsőre is kiborítóak, na de sokadjára....

Szóval, csak, hogy a gyermek zeneileg is megfelelően fejődjön (szerintem szimplán azért, hogy magukhoz édesgessék, és végre ott akarjon maradni pár napra náluk) a nagyszülők előkeresték a húgom gyermekzongoráját. Úgy a második perctől kiborító. És még hangos is. És Lányka kifogott rajtuk, mert inkább hazahozatta a zongorát az apjával – mert zenélni, azt akar. De maradni a világ minden kincséért sem :)

Azóta (konkrétan két nap telt el, de én már kezdem feladni minden gyermeknevelési elvemet) folyamatosan játszik rajta. Kézzel, zoknis kézzel, lábbal, különböző apróbb és nagyobb játékokkal... És aztán meg kell tapsolni. Ha senki nincs a közelben, saját magát tapsolja meg, jelzem: ha lábbal játszik, akkor tapsolni is lábbal kell....

És csak, hogy bizonyítsam, a két tényező – nevezett Lányka és a zongora – elszakíthatatlan, mutatom is.

Így még oké, ugye?! Szépen pötyög a billentyűkön... Na, de, kérem mindez egy felfordított csónak tetején (alján)....a folyóparton....amíg apa horgászik...


2011. augusztus 13., szombat

autóbetyár

már kotorászik..... (nem látszik, de ilyenkor aztán minent pakol)

'szia mama!' (ez én lennék....)

kukucs.... már tudja, hogy lebukott.....

mint ki jól végezte dolgát... persze, az első ülésen.... majd hátra ül, nem?!

2011. augusztus 11., csütörtök

Lazsálás folyt. köv.

Úgy kezdődött, hogy a Férfi tegnap este bejelentette, reggel velünk jön a boltba, és kakaóscsigát kér reggelire. Esetleg hétvégén szokott velünk jönni, de hogy már szerdán ilyen lelkes legyen, mindenféle noszogatás nélkül. Nofene. Aztán önként és dalolva kiment reggel félhétkor megetetni a kecskéket. Ilyen még nem volt. Úgy értem, soha. Ez mindig az én dolgom. Volt. Aztán indult is feltölteni nekem az akkut (mert képzeljétek, a beígért új aksi helyett egy használt apróméretűt tettek a hétszemélyes szuperautónkba a kereskedésben – még jó, hogy eddig bírta egyáltalán szegényke, most vehetünk bele másikat saját lóvén, mert bizony készül megadni magát. Még jó, hogy van egy villámtöltőnk és két perc alatt bármikor televarázsolja energiával.)

Később jöttek a habcsókok a tortámra: megérkeztek az illóolajaim a baromi kedves GLS-bácsival. Olyan jókat szoktam mosolyogni rajtuk, mert mindig arra készülnek, hogy Világvégén vmi kis parasztasszony várja majd őket a csirkéivel a lábánál,, pöttyös otthonkában, és ehelyett engem találnak itt a csüngő-büngő fülbevalóimmal meg a batman-szoknyámmal (csak hogy az uramat idézzem). Szóval a 'csókolom' környékén szokott először beléjük fagyni a szó, aztán meg mikor előbújik belőlem az újságíró intelligenciája. Na mindegy, megjöttek az illataim – nagyon örültem nekik.

Hohohó, befutott ám közben a horgolótű-készletem is: egész kis kézimunka-arzenál gyűlt itt most össze nálam, neki is estem gyorsan Lányka sáljának, na nem mintha annyira sürgősen szükség lenne rá.... Az ujjaim mindenesetre kezdenek gémberedni, azért is próbálom most őket picit átmozgatni a billentyűkön...hátha használ...

Délután háromkor az egész siserahad a konyhában majszolta a sajtos – tejfölös lángost. Lányka legalább hússzor megsimogatott, olyan hálás volt érte, hogy a nagy kedvenc készült. A kis pöttöm – ez a gyerek egyre okosabb, annyira gyorsan fejlődik... Minden nap rácsodálkozom – az apjával meg folyton emlegetjük, milyen picúr volt még nem is olyan rég. Emlékszem, az ujjaim végétől a könyökömig ért......

Szóval itt tartunk most – hozom a vacsit Lánykának, aztán indíts játszani még egy nagyot.... Ja, a drága ember bejelentette, holnap kitakarítja a kazánházat.... Mondanom sem kell, ugye?! Ez is az én dolgom volt eddig. Nem is merek most panaszkodni....

2011. augusztus 10., szerda

csak kényelesen hátradőlök...

         Nem írtam egy pár napig, és azt kell, mondjam, határozottan jól esett. Persze nézelődtem, kukkoltam másoknál, ötleteket gyűjtöttem, meg recepteket, de mostanra azért már kezdett hiányozni a dolog. És még csak mentségek mögé sem bújhatok. Egyszerűen rengeteg szabadidőm lett hirtelen.

Életem párja reggel bejelentette, nincs munkája. Megcsinált mindent, amit kellett – most már csak várunk. Ennyi. (Megjegyzem, ilyen még nyáron sosem volt, tavasszal és ősszel tud néhány napot átcsoportosítani a hosszúhétvége kategóriába, olyankor szoktunk 'nyaralni' menni.) Úgyhogy a nagy ráérősdiben már fél nyolckor üres pet palackokat vadászott a lakásban – igen, talált is bőven. Minekutána Világvégén a víz – na, nem mondom, hogy ihatatlan, de szerény számú próbálkozásunkat még sosem sikerült hasmenés és láz nélkül megúszni, úgyhogy nálunk bizony kelendő az ásványvíz. Bár határozottan jobb a helyzet, mint tavaly ilyenkor, mert akkor még hárman háromfélét ittunk, és mindig ment a balhé, kinek a vize kerüljön bele az automatába. Megoldottuk. Nagy nehezen csak megkerült az az egy, ami mindenkinek megfelel, és abszolút élvezhetjük a hűs vizecskét egyetlen gombnyomásra. (Még jó, hogy gyermek nem éri el, tuti egész nap nyomkodná). Szóval gyűjtögette a Lányka-széthordta palackokat, még egynéhány eldugott tányért meg kávéscsészét is talált az irodájában – hogy hogyan kerültek oda, arról van némi fogalmam, de hogy a konyhába miért (és mikor) nem, arról gőzöm nincs. Tényleg dugdosva voltak...

Nyugodtan tudtam mosni, Lányka hangoskodni – szaladgálni – állandó segítségért kiabálni (ez a legújabb kedvence, mióta megtanulta a szót, mindenhez segítséget kér – ami hatalmas előre lépés, mert amíg nem tudta, csak duzzogott magában, ha nem sikerült egyedül kicipelnie az udvarra a beleülős autót, vagy felrakni a harmincvalahanyadik kockát is egymásra.) És – ma Lányka apával alszik, merthogy kivételesen mindketten ráérnek durmolni, én meg élvezem az édes semmit tevést. Meg, várom, hogy megjöjjön a horgolótűm a postával és nekiálljak Lányka sál – sapka – kesztyű szettjének... Készülünk az őszre... Addig is csak kényelmesen hátradőlök a bőrülőn... saját tévém van, nem mesével benne..... meg újságjaim is vannak.... meg egy bögre teám is mellé....

2011. augusztus 5., péntek

Megérkeztek

a legújabb kincseim...... tudom, sokan most őrült spinének néztek, de nekem ezek nagyon tetszenek... bár okulva a múltkori 'elhagyomakedvencfülbevalómatéssennkinemtaláljameg'-ből ezekere nagyon vigyázok most... leginkább úgy, hogy nem hordom őket :)

2011. augusztus 4., csütörtök

a Négerkocka

          A kávéját szürcsölte, mikor beléptem az irodába. Bejelentettem, négerkockát csináltam neki. Majd' kiköpte a kávét, úgy nevetett. Na igen, az elmúlt néhány hét alatt ez már a legalább ötödik verzió, persze mind más recept alapján. Soha nem volt olyan, mint a nagymamáé.... Konkrétan kiborított már vele, de nem adtam fel....

Már meséltem, hogy nincs sok barátom. Egészen pontosan számszerűsítve egyetlen egy maradt meg a régi időkből. Vele azonban jóban – rosszban, tűzön – vízen, meg ilyenek. És hát van Vilandrának egy tündér-drága aranyat érő nagymamája is, akitől megkaptam a négerkocka receptjét.

Nem fogjátok elhinni: mikor megkérdeztem, a végeredmény hasonlít-e végre az ő emlékeiben élő képre – azt mondta, nem. Pont olyan. Hát innen is üzenem a nagymamának, hogy örök hálám. A recept pedig álljon itt úgy, ahogy én kaptam. Így a tökéletes.

Tészta:
6 tojás sárgáját 15 dkg margarinnal és 25 dkg cukorral habosra keverni, 5 dkg kakaót, 1 kiskanál szódabikarbónát, 2 dl tejet és 25 dkg lisztet adni hozzá. Kizsírozott, lisztezett tepsiben megsütni.

Hab:
6 tojás fehérjét 40 dkg cukorral gőz fölött kemény habbá verni, amíg már nem cseppen le a habverőről.
A kihűlt tésztát meg kell kenni lekvárral és rá a habot.

Máz lehet csokiból vagy kakaóból is:
Csoki: 15 dkg csokihoz 10 dkg margarint adni, és ezzel együtt felolvasztani, majd a habra folyatni. (attól függ mennyi csokit akarsz, arányban annyi margarint használj.)
Kakaóból: 8dkg vajat megolvasztani + 2dkg kakaóval, 8dkg cukorral és 2 evőkanál keményítővel.

2011. augusztus 3., szerda

talán ennyi a nyárból

                Reggel már gyülekeztek a fecskék a villanypóznák között feszülő drótokon. Tömegesen sereglettek jobbról – balról. Nézegettem a villás farkukat, hallgattam a csivitelésüket, és sajnáltam, hogy készülődnek. Máskor erre csak szeptember végén került sor – de idén... Idén alig néhány hetet töltöttek nálunk, persze azt sem nagyon neveztem volna nyárnak. Aztán meghányták, -vetették a dolgot, megvitatták az időjárást, fürdőztek a korai napfényben, és valaki úgy döntött, még maradnak. Szerteröppentek – ahogy jöttek, mentek is. Mindenki a dolgára. Szerettem volna megsúgni nekik, hogy hétvégére megint viharokat jósolnak, és a helyzet a távolabbi jövőben sem fog nagyon változni. Szerettem volna, ha inkább mennek, de szerencsésen, jóidőben odaérnek – hogy jövőre is vissza tudjanak jönni. Egy biztos: a garázson nem cseréltetem ki a törött üveget. Ott mindig otthonra találnak.

2011. augusztus 2., kedd

A mai nap konklúziója

        No, hát úgy fest, az ősz nem pedagógusként fog rám találni. Igencsak túl vagyunk az álláshirdetősdin, legközelebb majd jövőre. És nem, annyira azért nem bánom a dolgot, mert ezer meg egy tervem van a hideg téli Lánykával itthonüldögélős napokra. Tele vagyok ötletekkel...és nagyon jó érzés...kezdek megint magamra találni...

Szóval egyetlen diáknak sem kell attól tartania, hogy rászólok, mert nem ért hétnegyvenötre az iskolába, hogy nyüsztetem, hogy tooth az nem tút, és a többesszáma nem tooths, hogy vezércikket íratok és olvastatok vele, netán az AFP történetét kérdezem ki tőle, vagy, hogy túl hosszúra nyújtanám a mondandómat a veláris i-ről. És nem lesznek nagy bohóckodások a kollégiumban, nem köttetnek életre szóló barátságok – és ellenszenvek – a tanári karban, és tuti nem fogok minden nap hajat vasalni, hogy egész nap tökéletesen álljon. Egyéb álláson egyelőre nem gondolkodom – ez az a kategória lett volna, ahol kevés bent-, sok itthontöltött idővel – és hazahurcolt munkával – úszhattam volna meg a dolgot. Sebaj, majd jövőre már egészen más lesz a helyzet.

De bevallom, ezt az alkotós részét már nagyon várom a dolognak. Élek – halok az ötletért, hogy újabb fákba vághassam a fejszémet, szép nagyokba. Úgyhogy lesznek még csodák... addig is, ha valaki megmondaná nekem, hogyan dönthetem el, hogy Lányka egyszem kiskacsája fiú avagy lány, azt nagyon megköszönném. Szegénykém, azért gondolom, időnként magányos lehet, jó lenne neki egy társ. Azt – kérlek – ne mondjátok, hogy nézegessem az izéjét, mert a kacsamizékhez nem értek... ellenben abban egész biztos vagyok, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában....

2011. augusztus 1., hétfő

upsz...

                 Férfit megcsípte egy darázs – nagy igyekezetében, mivelhogy, mióta nagynehezen elmúlt az allergiám, leginkább ő eteti a kecskéket. Nagyon lelkes – legalább is egyelőre – Rozi meg Gizi nem is panaszkodnak, állandóan tele a bendőjük. A hatalmas ág akác ezúttal azonban már lakott volt...

Szóval megcsípte. Ez önmagában is elég szívás, de a helyzetet tetőzte, hogy szívemcsücske allergiás rá. Már messziről kiabált, hogy készítsem a stiftet... Amit persze csak olyankor nem talál az ember, amikor szükség lenne rá – évente egyszer – egyébként állandóan pakolgatom jobbról balra és vissza, mert mindig útban van valahol.

Kenegetés, újrakenegetés, óránként kenegetés. A fél karja bedagadva, forró és baromi kemény, de megúszta orvos nélkül. Lányka nagyon rendesen hordja a kencét neki, mikor úgy gondolja, ideje ismét ápolni az apját, gyanítom, a szükségesnél többször kerül rá a zselés trutymó, de mindegy. Nem törjük le a lelkesedését.

Szépen, óvatosan, nagyon vigyázva nyúl a sebesült testrészhez - szóval egy rossz szót sem szólhatunk, betartja az anyai utasításokat. Ellenben mihelyst bekenegette, megfeledkezik az intő szavaimról, ráugrik, vagy megrugdossa – persze egész véletlenül – esetleg azon kell kötéltáncosat játszani az ágyban.... Az apja lassan megunja a nagy ápolást – remélem, a kecskéket nem, mert azóta aranyéletem van....