2011. augusztus 21., vasárnap

a nemkinyomós keksz


                Kétpercenként jött valamilyen ürüggyel a konyhába. Térült – fordult, matatott az asztalon, aztán eltűnt. Kutyával együtt. Aztán jött megint, a nyomában meg lihegett a négylábú. Settenkedtek, mert pontosan tudják mindketten, hogy ezért haragszom: kutyának nincs helye a konyhában (főleg nem, ha akkora udvart tudhat a magáénak, mint ez a levakarhatatlan állandóan kuncsorgó világvégi). Aztán egyszer csak megszólalt: ilyet gyakrabban is süthetnél....

Nagy kekszbarát vagyok, és minden télen, mikulás – karácsony környékén eltervezem, hogy 'na, majd most veszek egy kekszkinyomót, és olyan de olyan aprósütiket fogok gyártani'... Aztán mire eljutunk odáig, a férfinek kilométer hosszú listája van arról, hogy mit szeretne ünnepekkor enni. Na jó, akkor a kekszekről lemondok. Ki tudja, lehet azt nem is szeretnék.

Ma elhatároztam magam: nincs mese, itt bizony keksz lesz. Legrosszabb esetben hetekig fogok rájárni, úgyis sokáig eláll. De kekszkinyomót addig semmiképp nem akartam venni, amíg nem biztos a biztos. Egyszerűen habzsákba préseltem – nyomkodtam, apró karikákat meg perecformákat eszkábáltam. Így készült a világvégi keksz.

Hát a biztos biztos lett. Ez a két konyhalátogató: a férfi és az eb befalták mindet. Még hogy hetekig?! A délutánt sem érte meg. Szóval keksz-nyomó berendezés kutatás alatt. Ja, és a recept.... csak, hogy télig el ne felejtsem: 25dkg. vaj, 25 dkg. cukor, 2 tojás, 50 dkg. liszt. Ebben a sorrendben. A végén pedig kedvünk szerint ízesíthető.... Vigyázat! Nem tartós.....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése