2012. augusztus 30., csütörtök

dunszt


             Mostanában mindig megfogadom, hogy lassítok egy kicsit. Hogy délután (mondjuk kettő után) már csak pihenek, játszok a gyermekkel, kalandozok a neten, nézek valami (nem)kultúrműsort, ne adj Isten, alszok. Azt nagyon tudnék... Meg, hogy nem fogok idegeskedni, nem felejtem el bevenni a vitaminjaimat, hogy reggel nem kelek hajnalok hajnalán, mert nem rohan el a nap nélkülem, hanem szépen kivárom az ágyban (ha mást nem, tévét nézve) a fél hetet, meg hasonlók...

A piac parkolója nyolckor már tömve volt autókkal. Szinte mindben ült egy férfi – hol cigivel a szájában, hol telefonnal a kezében, de olyan is akadt, aki csak a kormányra dőlve szidkozódott magában. Merthogy az asszonyok befőzéslázban égve válogatták a gyümölcsöt – zöldséget a sorok között, míg életük párja idegesen tobzódott kívül a járműben.

Na igen, én is beálltam közéjük. Mert eredetileg ugyan egyáltalán nem terveztem ilyen jellegű munkát a nyárra, de a férfi olyan sokszor és olyan szépen mesélte idén, hogy az ő nagymamája mindig tett el neki paradicsomlevet, meg lecsót, meg..... hogy elég egyértelmű volt, hogy nekem is kell. És már meg sem lepődtem, hogy rajtam is előjött az üvegelhetnék, és megannyi más receptet is kerestem melléjük – mert ha már egyszer csináljuk, akkor csináljuk rendesen.

Így esett, hogy a paradicsomlé, a lecsó, az ajvár és a zöldpaprikasaláta már bevándorolt az átlátszóba, és hasonlóra várakozik a padlizsán, a cukkini, a gomba, a maradék kápiapaprika, a karfiol és társaik. Nem, nem pihentem. És futok is tovább, mert Rozimnak dagadnak a mellei... Nekem meg fáj a derekam... De ennyire elismerést bezsebelni, azért csak jól esett... Meg hát, akkor mit csinálnék télen, ha nem a nyári fáradtságot pihenem ki... ?!

nagy egyetértésben nézik a mesét..


2012. augusztus 29., szerda

újhagymamártás és a többiek

       Régen volt már annyira közölhetnékem, mint az elmúlt héten. Minden nap lett volna miről beszámolnom (nem mintha máskor nem lenne), de az általam már sokszor megeszkábált, és Lányka által még többször szétcincált tápkábel megadta magát. Ezalkalommal végleg. És persze Világvégén ilyesmi sem terem minden bokorban....

Most, hogy végre van időm és terem is hangot adni magamnak az éterben, már nem is tűnnek annyira fontosnak a korábbi bejegyzéstervezeteim – sőt, mára inkább átcsapok egy kicsit a gasztronómiába...

Egészen konkrétan azért, mert a férfi beteg. Bizony van összefüggés, vagyis lesz mindjárt: ilyenkor ugyanis házi kell. Házi leves (értsd: arra a bizonyos vasárnapi húslevesre vágyik a szentem, ezúttal szerdán), házi országtorta (igen, az idei, és igen, persze, hogy megsütöttem), és még belefér a napba az újhagymamártás is – amire ugyan én vágytam nagyon, de biztosra veszem, hogy egy falat sem marad majd belőle. Mindezt persze csak miután megpucoltam a tegnap fogott tizennégy halat. A szám csak azért lényeges, mert már az elsőnél is rosszul voltam, iszolyogtam tőle (fujj, fujj, fujj), de, ha egyszer a nagy horgászat közepette egy jó kis napszúrás is akadt a horgára ennek az embernek, akkor nem várhatom el tőle, hogy megcsinálja. Valakinek pedig meg kell. Így estem hát át életem első (remélem, utolsó) halpucolásán – és noha rettnető gusztustalan és koszos a dolog, de fóliakesztyűben egészen elviselhető volt (és legalább a szaga nem tartós).

Az újhagymamártás egyébként szerintem a szakácsvilág nagy (nagyon nagy) találmánya. Imádom. Egyszerű, nagyszerű, és kell. Ráadásul a harmincperces ebéd kategóriájába bőven belefér, mert 1. a csirkemellszeleteket villámgyorsan pirosra sütöm a serpeyőben, majd némi foyadék kíséretében a többiek elkészültéig alufóliával takart jénaiban ücsörögnek a 170 fokos sütőben, 2. a rizs (illetőleg tészta) is elkészül tíz perc alatt, 3. annak sem kell több, hogy az újhagymát felkarikázzam, olajon megfuttassam, rádobjak egy kanál lisztet, felöntsem két deci alaplével (vagy vízzel és ételízesítővel), majd tejszínnel (ez nálam még mindig szigorúan Milfina, de nyilvánvalóan csak ízlés kérdése).

A végső lépést tekintve még soha nem jutottunk közös megegyezésre, tekintve, hogy a gyermek össz-vissz csak a mártásra és a főtt (finom, minőségi) olasz tésztára tart igényt, a férfi a csirke mellé rizst óhajt a mártáshoz, a magam részéről pedig tészta, (rengeteg mártás) és egy nagyon finom reszelt sajt dukál hozzá. Tényleg max félóra. És finom.
akkor is gyönyörű halványzöld, ha a képen nem látszik annak...


Végső konklúzióként pedig maradjunk annyiban, hogy ennek végeztével futok a szappanokhoz, mert tegnap felsikáltam az egész házat és nem maradt rájuk idő (pedig nagyon jó holmikat hozott hozzá a futár a minap), másfelől meg abban, hogy gyakrabban jövök mostantól. Ugye vártok?

2012. augusztus 21., kedd

a hétvége konklúziói


  • Békés megyében a legrosszabbak az utak. Csúnyábban akartam mondani, de visszafogtam magam. Okom igazán lett volna rá.
  • Cseppet sem véletlen, hogy a román buszokkal és kamionokkal (legfőképpen pedig a sofőrökkel) van a legtöbb probléma az autópályánkon.
  • A gyermek életében a legfontosabb a 'ranga' és a 'jáccó' (értsd: strand és játszóház), ha nem az egyiken, akkor a másikban kell lenni, és fordítva.
  • Ha nyaralunk, törődjünk bele, hogy két napig az aprónép az élményekkel lakik jól. Hazafele majd az első öt méter után közli, hogy éhes. Nagyon.
  • Ha a leányzó este hatkor iszonyat hisztit csap a szobában, mert nem akarja felvenni a nadrágját a vacsorához (annyira tud ez puccoskodni! Mondtam is neki: ha kurva lesz, agyoncsapom!), és ugyanazt a kiabálást hallod egy szobával, meg kettővel arrébbról, akkor nem a te gyermekeddel van a baj, csak jó lett volna közös alvást elrendelni az összesnek a szállodában délben.
  • Apropó: alvás. Felesleges olyasmin meglepődni, hogy apuka az autós játszószőnyegen alszik, míg a poronty a járműveket tologatja körülötte.
  • Érdemes a lehető legtöbbféleképpen felkészülni a wellnessre, mert semmire de semmire nem fogsz menni a Hello Kittys karúszóval, ha a szomszéd kislánynak óriás bálnája van. És a sajátod csak akkor nyugszik meg, ha megveszed neki a lehető legnagyobb gigabrutál vízipuskát, amit közel – távol kapni lehet. És akkor már ő lesz a legmenőbb.
  • Koktélozni este apával már csak a szobában lehet, nemösszebújva az ágyban. Középen a gyermekkel. Nincs kettesben romantikázás, és lassan megérthetnék a bárban is, hogy nem üldögélhetsz az asztalaiknál, miközben a közös odafent szunyál.
  • És a végén, ha minden, a gyerek által előírt szabályt betartottál (vagy meggyőzted arról, hogy te tudsz jobbat), akkor elégedetten fog hátradőlni az ágyában – és te is: mert evett – ivott – játszott – fürdött és VÉGRE ALSZIK.

2012. augusztus 17., péntek


Kecskék és tyúkocskák nálunk abszolút szimbiózisban élnek egymással. A pipik szépen feleszegetnek mindent a a földről, amit Gizi és Rozi elszór – legyen az takarmány vagy fél paradicsom, és ügyesen kitisztogatnak mindenféle kártevőt az alomból és a karám nem betonozott részéből. Ennek köszönhetjük azt is, hogy egyetlen szem légy sem legyeskedik az udvar gazdasági részén, mi több szúnyogunk és darazsunk sem volt még idén. Merthogy ezek mind betegségeket okoznának, az pedig nem hiányzik.

Lányka apró kora óta besegít, ha kedve tartja – a tojáskeresés az ő dolga (minő meglepetés, mindig ugyanott talál! De azért alaposan körbe kell nézni minden lehetséges helyen, mert tyúkéknál sosem lehet tudni...), de szívesen nézi, ahogy megfejem Rozit, vagy simogatom a kacsát.

Gyarapodunk ám.... említettem a gyermeknek, hogy jövőhéten hazahozunk egy bakkecskét a csajok mellé, mire mindjárt leszögezte, hogy akkor biztos sok lesz a tojás.... na igen.... még gyakoroljuk egy kicsit.. 

2012. augusztus 16., csütörtök


Nem szeretem a halat. A teljes igazsághoz egyébként hozzátartozik, hogy a párom nagyon finoman tudja elkészíteni (ennek is köszönhető, hogy egyszer évben: konkrétan karácsonykor mégiscsak legyűrök egy tányér halászlevet), de bennem még mindig erősen él a mocsárszagú és -ízű halételek emléke gyermekkoromból. Akkor is csak rengeteg kecsappal vált elviselhetővé a rántott, és sehogyan sem a ruszli. Fujj, fujj, fujj. Nincs mese, nálam nem lesz sosem az étkezés szerves része.

Ellenben a leányzó úgy tömi magába a paradicsomos halat (meg minden más halat is), hogy olyat én még nem láttam.. Hát..... valami nem öröklődik.... szerencsére.

2012. augusztus 14., kedd

én bizony fázok.


                A szeptemberi hűvössel (meg a sárguló levelekkel) megjött az őszi nagytakaríthatnékom – meg a lábfázásom. Akkor is, ha ez egy nem teljesen létező kategória. A szélfúvás, a gyengécske napsugarak.... Már a sokadik sálamon is túl vagyok...(olyan fonalakat kaptam a Müllerben!) És persze már megint megtréfált a természet...

Lányka oviba készül.... mikor éppen kedve van hozzá... a legutóbbi álláspontja szerint holnap bemehetünk körülnézni, de ez reggelig még jópárszor változhat.

Nyakamon az ajvár-szezon... úgy fest, minden zöldséget fillérekért megkapunk idén is a piacon (a termelők meg majdhogynem ingyen adják már a saját kertjeikből), ellenben a takarmányárak az egekben vannak. Nem is csodálom, hogy árulják a szomszéd faluban a tápboltot – csoda, hogy eddig megéltek valahogy. Mondtam is Rozinak, hogy húzza meg a bendőjét, és adja bőven a tejet, mert hosszú hideg tél elé nézünk...

Nem is merek belegondolni, mennyi tüzelőre lesz szükség... hogy a térdig érő havat ne is emlegessem...

Lányka ruhatárát abszolút telepakoltuk idénre, sőt jövő őszre is vettünk egy pár darabot, mert akadt néhány méretenfelüli potompénzért a szegedi Corában (bocs: Auchan), amit merő pazarlás lett volna ott hagyni.

Apa szekrényét is átpakoltam ma, nyugtáztam, miből kell és mit felesleges venni. A tavalyi télicipőjét egyszer sem vette fel (na, ezért jó, ha az ember kocsival jár mindenhova: két évig is vadiúj a nagy hóban is a bakancs).

A hétre beterveztük, hogy végre elhozzuk a maradék erkélyajtónkat... jaj, hogy mennyi fény lesz a nappalinkban! Majd télen is oda járok napfürdőzni...

Még egy utolsó kamra-festés van hátra, aztán jól behordom oda is a nagybevásárolt hidegrevalót.

Egyébként a frissen készített költségvetésem nagyon szépen mutatja, mire költöttük a legtöbbet idén nyáron: ásványvízre és hűtött innivalóra (ennek a beszerzési helye igen változatos az útbaeső kisboltoktól a benzinkutakig...). Nagyon durva, mibe kerül a hőség. Legalább annyiba, mint a téli zimankó.

2012. augusztus 10., péntek

hm...

Mikor a belváros közepén egyszerűen csak elém állt, és azt mondta, 'Anya, nem kell pici baba' – anélkül, hogy egyáltalán felvetettem volna aznap a témát, vagy a környékünkön lett volna pólyábavaló, és láttam azt a kétségbe esett arcocskát mindeközben, egészen biztos voltam benne, hogy valamelyikünk rettentő mód el lesz keseredve.

Ne gratuláljatok, nincs mihez. Pusztán egy gondolatot dédelgetek.

Nem tudom, más gyermek is ennyire tiltakozik?! vagy pusztán nem szokás kikérni a véleményüket....

2012. augusztus 8., szerda

mosok. mindezt nyolcezerért. meglehetősen baráti ár. ahhoz képest meg pláne, hogy életet mentett. az enyémet.

2012. augusztus 6., hétfő

el sem hiszem: van egy mosógépszerelő, aki hajlandó kijönni Világvégére....... már szerdán!!! az élet apró örömei... (én úgy, de úgy kimosok mindent....) persze azt még nem mondta, mennyit kér érte... :S

2012. augusztus 5., vasárnap

uzsi velem?!


Kiscsaládunk, úgy fest vendégallergiás. 
A gyermek eltűnik, mintha a föld nyelte volna el (leginkább beássa magát a játszóház legzugába), a macskák a tetőről kámforrá válnak (pedig vannak jópáran), Rozi és Gizi abbahagyja a mekegést, és olyan szúrós tekintettel bámulják az idegent, mintha megette volna előlük a legjobb falatokat (igen: a kecske szívéhez abszolút a gyomrán keresztül vezet az út), a kutyáknak pontosan kell tudniuk, ki az illető, ezért még a zsebükbe is beszagolnak, nem beszélve a táskákról és a cipőkről.
Szóval viselkedni tudunk: az a lényeg. (mindezt ma Pöttyös mamán és az unokabátyámon gyakorolták..szépen bemutatkoztak..)

csak festek.

                Az idei lakásfelújítás elmarad. Vagyis persze csinálgattunk már sokfélét, de egy annyira komplex mutatványt tereztünk be a nyárra, amire se idő, se energia nem futja, és egyúttal jelentősen megcsappantaná tartalékainkat is. Márpedig még mindig gazdasági válság van, jobb ezt komolyan venni, és gondolni a jövőre is. 
               
Minekutána részletekben teljesen felesleges, már-már lehetetlen véghez vinni a dolgot, hát inkább hozzá se fogunk. Amit a magam részéről nagyon bánok, mert az étkezőnket úgy de úgy utálom. Cseppet sem olyan, mint amilyet szeretnék, de a dolog ott kezdődik, hogy a vízteres kandalló beépítésével együtt jár a teljes fűtésrendszer cseréje (tekintve, hogy a csövek úgy egymáshooz rohadtak, hogy nincs ember aki szétszedi őket sérülés nélkül), akkor már a tapétázás és a festés mindenhol – kézakézben a szőnyegcserékkel, az új bútorral Lánykának.... nem sorolom..... Nem lesz. Idén nem. Pedig jövő nyárra egészen más terveim vannak....


Aztán tegnap bevillant, hogy láttam a Praktikerben egy annyira jó sötétlila dekorfüggönyt, meg asztalterítőt, székpárnát, és az mennyire de mennyire feldobná az ebédlőt mégis, még a szekrények cseréjéről is lemondok, mert abszolút passzol hozzá, és már csak egy vödör Dulux kell a falra, és pöpec lesz az egész. És milyen jó lesz ott tölteni a délelőttöket Lánykával: amíg én főzök, vagy a dolgomat intézem a neten, ne adj isten szappant kotyvasztok, addig neki is lesz egy kis sarka, ahol nyugodtan játszhat.... Még ha kandalló nem is lesz benne. Egyelőre.

2012. augusztus 3., péntek

gondolkodtam...

Konkrétan azon, hogyan is lehetne tartósítani a tojást. Eltenni télire, csak, hogy pontosabban fogalmazzak. Merthogy rengeteg van, a lyányok nagyon belelendültek – télen meg persze fázni fog a fenekük... azt tudom, hogy a fehérje fagyasztható, na de egyben? ötlet?

2012. augusztus 1., szerda

:) egy elégedett mosoly...

                Már ecseteletem egyszer, hogy a húszévig tartó napallergiámtól – meg a vele járó szenvedéstől – a kecsketejes szappanok szabadítottak meg. Még mindig rácsodálkozom, hogy a gyermekkel nyugodtan strandolhatunk, sétálhatunk órákat a napon, beülhetek gőzfürdőbe és hasonló úri huncutságokat engedhetek meg magamnak anélkül, hogy apró égési hólyagok lepjék el mindkét karomat, a vállamat, a lábfejemet..... Bizony, jó érzés.

És, úgy fest, más is rájött, mennyi kincset rejtenek ezek a kozmetikumok, mert az elmúlt egy hétben már-már nem győztem a megrendeléseket követni. Muszáj lesz kidolgoznom valami átlátható rendszert, hogy ne kelljen minden nap elejétől a végéig átbogarászni a teljes listámat.

Nem panasz. Ó, dehogy. Sőt. Jöjjenek csak bátran... Sőt, hamarosan bővül a készlet samponszappanokal és hagyományos állagú samponokkal, szemránckrémmel, popsikrémmel... Nem unatkozom.... Rozit már akkor is megtartom, ha leszakad az ég. Aranyat ér. Ja, és még nem is meséltem, hogy lehet, munkahelyet váltok..... Változások jönnek....