2012. augusztus 29., szerda

újhagymamártás és a többiek

       Régen volt már annyira közölhetnékem, mint az elmúlt héten. Minden nap lett volna miről beszámolnom (nem mintha máskor nem lenne), de az általam már sokszor megeszkábált, és Lányka által még többször szétcincált tápkábel megadta magát. Ezalkalommal végleg. És persze Világvégén ilyesmi sem terem minden bokorban....

Most, hogy végre van időm és terem is hangot adni magamnak az éterben, már nem is tűnnek annyira fontosnak a korábbi bejegyzéstervezeteim – sőt, mára inkább átcsapok egy kicsit a gasztronómiába...

Egészen konkrétan azért, mert a férfi beteg. Bizony van összefüggés, vagyis lesz mindjárt: ilyenkor ugyanis házi kell. Házi leves (értsd: arra a bizonyos vasárnapi húslevesre vágyik a szentem, ezúttal szerdán), házi országtorta (igen, az idei, és igen, persze, hogy megsütöttem), és még belefér a napba az újhagymamártás is – amire ugyan én vágytam nagyon, de biztosra veszem, hogy egy falat sem marad majd belőle. Mindezt persze csak miután megpucoltam a tegnap fogott tizennégy halat. A szám csak azért lényeges, mert már az elsőnél is rosszul voltam, iszolyogtam tőle (fujj, fujj, fujj), de, ha egyszer a nagy horgászat közepette egy jó kis napszúrás is akadt a horgára ennek az embernek, akkor nem várhatom el tőle, hogy megcsinálja. Valakinek pedig meg kell. Így estem hát át életem első (remélem, utolsó) halpucolásán – és noha rettnető gusztustalan és koszos a dolog, de fóliakesztyűben egészen elviselhető volt (és legalább a szaga nem tartós).

Az újhagymamártás egyébként szerintem a szakácsvilág nagy (nagyon nagy) találmánya. Imádom. Egyszerű, nagyszerű, és kell. Ráadásul a harmincperces ebéd kategóriájába bőven belefér, mert 1. a csirkemellszeleteket villámgyorsan pirosra sütöm a serpeyőben, majd némi foyadék kíséretében a többiek elkészültéig alufóliával takart jénaiban ücsörögnek a 170 fokos sütőben, 2. a rizs (illetőleg tészta) is elkészül tíz perc alatt, 3. annak sem kell több, hogy az újhagymát felkarikázzam, olajon megfuttassam, rádobjak egy kanál lisztet, felöntsem két deci alaplével (vagy vízzel és ételízesítővel), majd tejszínnel (ez nálam még mindig szigorúan Milfina, de nyilvánvalóan csak ízlés kérdése).

A végső lépést tekintve még soha nem jutottunk közös megegyezésre, tekintve, hogy a gyermek össz-vissz csak a mártásra és a főtt (finom, minőségi) olasz tésztára tart igényt, a férfi a csirke mellé rizst óhajt a mártáshoz, a magam részéről pedig tészta, (rengeteg mártás) és egy nagyon finom reszelt sajt dukál hozzá. Tényleg max félóra. És finom.
akkor is gyönyörű halványzöld, ha a képen nem látszik annak...


Végső konklúzióként pedig maradjunk annyiban, hogy ennek végeztével futok a szappanokhoz, mert tegnap felsikáltam az egész házat és nem maradt rájuk idő (pedig nagyon jó holmikat hozott hozzá a futár a minap), másfelől meg abban, hogy gyakrabban jövök mostantól. Ugye vártok?

3 megjegyzés:

  1. Hát persze, hogy várlak, szeretem olvasni a bejegyzéseidet, még ha nem írok mindig hozzászólást! :)
    Én is szeretem a hagyma minden változatát, különösen újhagymából:)
    Veled érzek hal pucolás kérdésben. Én sem tisztítottam még soha, ez a férj dolga nálunk is:)

    VálaszTörlés
  2. Egyszer próbáld ki az újhagymamártást úgy, hogy keversz bele reszelt füstölt sajtot is. (Láttam, hogy még szórtál a tetejére, de ez benne van, és füstölt. Én találtam ki :-D - persze, meg rajtam kívül még többmillióan - NYAMMMMMM!!!!!!)

    VálaszTörlés
  3. Jaj, Éva, ne is mondd....ma is horgászik (úgy látszik a vízpart mellett nem fáj annyira a feje, meg állítólag nem is lázas - na, majd meglátjuk), de ha holnap megint rám marad a sok hal, esküszöm, sztrájkba lépek.

    Maris, felvettem a listámra. Már csak azt nem tudom, hogy dugjam el magam előle, hogy meg ne egyem még reszelés előtt...

    VálaszTörlés