2011. november 30., szerda

bacidömpingelünk

A karácsonyi csöppke álomvilágunk villámgyorsan szertefoszlott, mikor a legkisebbik tegnap este kilenc tájban rákezdett. A terebélyes szókinccsel megáldott kislányom azonban egy szót sem hajlandó szólni, ha beteg, így aztán jó darabig találgathattam, hogy miért kiabál annyira. Akkor még csak kezdődött, mára szépen elburjánztak a bacik. Na tessék! Egyszer viszi az ember fia (lánya) társaságba a gyermeket, rögtön összeszed valamit....

Apa nagyon fáradt volt, így aztán, hogy őt pihenni hagyjuk, kettesben átköltöztünk Lányka birodalmába – ami feltette a pontot az i-re. Sikerült kicsapnom nála a biztosítékot ezzel a művelettel, mert ha betegség van, akkor nálunk bizony a szülői ágy szabad préda. Szó ami szó, percekben mérhető, amennyit aludnom sikerült az éjjel, a mai nap is orrfújással, lázcsillapítással, ételtukmálással telt.

Túl vagyunk egy jó forró aromaterápiás gőzfürdőn, gyanítom estére meg a hűtőverzióját fogjuk kipróbálni. A házunk is illatozik – narancs és fahéj helyett légzéskönnyítő csodaolajoktól.... Szépen összeszedtük – csak a férfi ne kapja el, mert ő aztán még nehezebb eset....

2011. november 29., kedd

Hangolódunk...


          
                     Két napja díszítjük Lánykával a házat – szépen lassan, de azért haladunk. Érdekes módon a legtöbb dísz gyermekszemmagasságba kerül :), utólag persze anya mindent rendbe tesz. Nagy az öröm valahányszor megjelenek egy-egy csicsával teli szatyorral, alaposan szemügyre kell venni minden egyes darabját. Néhány dísz sajnos már megjárta, hogy aprókézbe került (köztük sokéve dédelgetett kerámiafalucska), no, de sebaj.... tőle nem sajnálom...

kedd

             Péntek esténként a mai napig nem tudok aludni – megszoktam a későig tartó munkát. Hiányzik. Még mindig. Legjobban az, hogy legyen egy saját kis kuckóm: egy íróasztallal, határidőnaplóval, jegyzettömbbel, sok – sok papírral. Hiányzik a kézzel írás. Egészen elszoktak tőle az ujjaim. Már nem tudok olyan varázslatosan apró kis gyöngybetűket kanyarítani.

Péntek esténként mindig elememben érzem magam. Fiatalnak, energikusnak, tettvággyal telinek. Úgy várom, hogy csörrenjen a telefon. Hogy hívjon valaki, hogy most azonnal de rögtön. De csak pénteken.

A hét többi napján levetkőzöm halványan hozzám tapadt újságíró-énemet. A telefont szinte soha nem veszem fel – leginkább arról is megfeledkezem, hogy hova tettem. Tollat szinte lehetetlen itthon találni (van egy Málna-nevezetű tolvajszarkánk... de nem bánjuk...), a papír is luxuscikk lett, ha mégis akad valahol egy A4-es, a hátulját tuti valami nyomdaállat díszíti.

A távirányítókat is nagyítóval kell keresni idehaza – hogy a tölthető elemekről már ne is beszéljek. Az alkohol is  ritka vendég – idestova négy éve álmodozom egy felnőttek társaságában elkortyolgatott gin-tonicról. Nem emlékszem, milyen kettesben nyaralni, éjszaka pótszemély nélkül aludni, vagy nem azzal kezdeni minden indulást, hogy a gyerekülést csatolom be először. Fogalmam sincs milyen volt nélküle.... És mindegy is... Ma még csak kedd van...

2011. november 26., szombat

:D

      Reggel összepakoltuk magunkat, és útba vettük Szegedet. Semmi különös tervünk nem volt, csak a szokásos (néhány hetente előjövő) most úgy nincs kedvem főzni... meg olyan jó lenne csak úgy csavarogni egyet... meg titokban: hátha van újabb kínálat karácsonyi díszekből... ne tudjátok meg: ez utóbbiból szatyorszámra dugdosok már a sufniban – hogy őszinte legyek, fogalmam sincs, melyikben mi van, majd csütörtökön lakásdíszítésnél kiderül. Vagy kiborul.

Szóval csalingázós, sétálós, nézelődős napot tartottunk. Lánykát minden útba eső játszóházba beengedtük – szerintem haza se akart volna jönni, ha rajta múlik. Olyan szépen összebarátkozott a többi gyerekkel – főleg a fiúkkal...:) - hogy öröm volt nézni őket együtt. Tanulság: baromi jó óvodát kell keresnünk jövőre ennek a gyereknek...

És és és és.... Képzeljétek..... A sokat emlegetett és olyan régóta várt (csak persze mindig magamra sajnálom költeni a pénzt) varrógépet megkaptam mikulásra az én egyetlen drága páromtól. Jujj, hogy én hogy örülök neki. Nem mertem kibontani, tartogattam volna mikulásig, de rám parancsoltak. Most nézegetjük egymást, olvasgatom a – nagyon de nagyon – hosszú leírását, aztán majd lassacskán kezelésbe veszem. Jut eszembe, kell keresnem  egy tuti méteráruboltot is.

Ja, karácsonyi díszek.... Lányka vett magának az OBIban egy csengettyűt (tudjátok, olyan igazi mikulás-csengő -, amit azóta is egyfolytában ráz. Gyanítom, a jelenlegi plüsskutya + kisvakondos mesekönyv szett mellé bekerül az ágyába a csengettyű is, és együtt fognak édes álomra szenderülni. Csak lenne már este, mert ez a hang konkrétan kezd kiborítani... De hogy én hogy örülök a varrógépemnek....

2011. november 25., péntek

vannak még...

Annyira jólesik most ezekkel az apróságokkal foglalkozni (hozzáteszem, össze kell kapnom magam, mert adventi koszorúnk bezzeg még nincs) – csak a kész kincseket jó alaposan el kell dugni, mert Lányka felfedezte a szappangyurmát. Olyan szépen összenyomkodott egy kiló szappant, hogy még én se tudtam volna jobban csinálni :) sebaj, szaggattunk belőle neki a végén apró állatkákat. Egy darabig lesz mivel fürödnie...

És ahogy elnézem, szükség is lesz rájuk, mert ennyi fagyoskodás után ( a világért nem jönne be az udvarról), biztosan el kell majd egy forró fürdő. Jó ez a tél, ideje volt már – csak győzze valaki húzni a szánkót.... szerencsére Kajlánk sokmindenre kapható...
úgy látom, a csizmának is el kéne egy nagycsutak...

2011. november 24., csütörtök

Ünnep készül - boldog ünnep

Gyermekkezekbe illő igazi ünnepi kis szappanok készülnek nálam – sok - sok féle illatban. Nehéz bánni ezekkel a pöttöm formákkal, de ki tudna ellenállni az aprók kérésének... Persze, hogy én sem. Így aztán most a kisebbeket látom el szappankákkal... persze senki nem állítja, hogy a felnőtteknek nem való...

Muszáj volt kibontanom őket, pedig nem lett volna szabad..... Nem is bírtam őket fogdosni, kénytelen vagyok a dobozban mutogatni... De, hogy micsoda fahéjillat lengte be tőlük a nappalit.... A többiek még pihennek a formákban – de erősen érik bennem a gondolat, hogy jutna közülük játékra is – persze, csak ha örülnétek neki...


2011. november 21., hétfő

helyzet van...

Méghozzá nem is kicsi. Nem fogjátok elhinni, én is csak meresztgettem a szemem. Bizony – bizony, Világvége hatalmas lépést tett előre. Friss kenyeret árulnak. Nem is egyfélét. Még magvas is volt nekik. Meg egy csomó péksüti. Meg sem tudtam számolni egyszerre, hányféle. Csak álltam és néztem. És.... kenyérszeletelő-gépük is van. És puha a kenyér és jó az ára. És nem megyünk többet a szomszéd faluba.... hohohó, minek is mennénk, mikor Világvégének saját péksége van... Eszem megáll.

És akkor hatalmas felbuzdulásomban meg is ígértem rögtön Lánykának, hogy, ha jó nagy hó lesz, akkor szánkóval fogunk a télen péksütikért járni.... Bezony ám – merthogy ma hullottak le az első fagyos kiscsillagok. Esküszöm, úgy örültem, mint egy kisgyerek a cukorkaboltban. Tél van. Végre tél.
Látnátok milyen kis piros pozsgák szoktak nőni ezekre a pofikra- de a világ minden kincséért sem lehet  berángatni az udvarról...

2011. november 17., csütörtök

Drága Dóri!

           A postás mindig kétszer csenget. Kivéve, amikor nem. Nálunk speciál egyszer sem, ugyanis nincs csengőnk. Azért nincs, hogy nehogy csengessen. Mert hát mindig alvásidőben jön. Ami ugyan csak a gyermeknek lenne alvásidő, de gyakorlatilag nálunk déltől kettőig mindenki kidől. Együtt durmolunk a paplan alatt. De a postást nem lehet megúszni, saját csengőhangot dolgozott ki magának: SÁÁÁÁN-DOOOR. Akkor is SÁÁÁN-DOOOOR van, ha én kapok levelet, vagy Lányka.

Mint valami kincset, dugdostuk a paplanból épített sátrunk alatt Málnámmal a Medorától kapott csomagot. Először én szépen, óvatosan kivettem az angyalszárnyú tündér-nagymamát, nagy csodálkozások közepette biztonságba helyeztük, majd mindenki felkapott valamit a dobozból és szétrebbentünk, mint verebek a cica elől.
a nagymama egyébként minden részletében tökéets: az arca, a frizurája, a ruhája.....
Dóri nem mellékelt pontos szétosztási útmutatót, így (legnagyobb örömömre) sikerült egy rózsaszín – szívespopsis kis szörnyre rámarkolnom, akit rögtön kulcscimborának neveztem ki (tekintve, hogy az én táskám abszolút női: értsd, soha semmit nem találok benne, a kulcsot meg pláne nem.... na, de majd most!) Lányka – mint utóbb kiderült egy gombával lépett meg (azóta sem adta vissza, hiába mutogattam, hogy a címzés szerint nekem szól az összes ajándék), meg még valamivel, amit még csak megmutatni sem volt hajlandó, nagyon dugdossa. Mihelyst kölcsön adja egy fotó erejéig, őket is fogom mutatni. Az édesség-állománynak (én aztán neeeem tudom, hova lett :)) szempillantás alatt nyoma veszett, szerintem a zacskójukat is megettük (legalább is egyetlen egyet sem találtam meg azóta sem).

Szóval, Drága Dóri! Nagyon szépen köszönjük az ajándékot, igazán örülünk minden darabjának. A már emlegetett nagymama az ágyam fölötti polcon kapott helyet, biztos vagyok benne, hogy nagyon-nagyon vigyáz ránk onnan :)

A kezében pedig éppen az egyik karácsonyi ajándékkísérő szappankámat fogdossa... Afféle, már megvetted, amit akartál, de olyan jó lenne mellé valami személyes, valami apró kis kiegészítés.... A jólmegszokott (és mások által is készített) karácsonyi illatok mellett készülök idén néhány kreatív párosítással, így történt, hogy ez a szappanka citromos kókuszszappan lett (ez utóbbi nem az illatban, hanem állagában jelenik meg, én már teszteltem: remek párosítás)

2011. november 16., szerda

húsgombóc - a levesbevaló

             Hét közben meg hétvégén. Ha a gyomra fáj, a feje, vagy a háta. Ha hideg van, vagy ha meleg. Mindegy mikor, de leves legyen. Olyan, mint amit a nagymama csinált. Nekem meg már feláll néha a nem létező szőr a hátamon, mert már megint négy liter levest kell főznöm, egy emberre. Mama is mindig annyit főzött neki.

Emlékszem, mikor először kínáltam így ebédre. Csak lefekvés előtt merte nagy nehezen megkérdezni.... Hogy ő nem is érti, hogy fért bele ekkora gombóc abba a zacskóba... Mert hogy ő úgy gondolta, az csak gyári lehet. Pedig dehogy....

Húsgombócból mindig fölé kell tervezni – így aztán ne lepődjetek meg, hogy ebbe az írd és mondd négy liter levesbe (ez csak maga a lé) fél kiló darált húsból készült gombóc. Ehhez a húshoz felhasználtam egy tojást, három nagy szelet tejbe áztatott, majd jól kinyomkodott kenyeret (a héját nem, csak a belét!), sót, borsot, petrezselymet, egy fél fej reszelt hagymát és egy púpos kanál lisztet.

Csak jól összegyúrni, gombócokat formázni és a levesben percek alatt megfőzni. Őszintén?! Nem nehezebb mint megvenni a boltban a mirelitet – na de az íze! Ezért is kell fölétervezni belőle...

2011. november 15., kedd

megint itt

          Nem hiányzott az írás. Komolyan. Egyszerűen valahogy nem volt kedvem. Most sincs sok hozzá, csak ha már Andi úgy hiányolt... próbálom összekapni magam.

Nagyon sok olyan dolog történt velem mostanában, amiről nem meséltem. Sok – sok szép dolgot alkottam, amit nem mutattam. Kötöttem, horgoltam, szappanoztam, készültek nyakláncok, karácsonyi csecsebecsék.... vannak új receptjeim, vannak új ötletek a régiek feldolgozására...

És nem írtam. Az ok egyébként nagyon egyszerű. Haragszom. Nem kicsit. Nagyon.

Soha, semmit senkitől nem sajnáltam. Ha valamit tudok, kitalálok, alkotok, azt szívesen teszem közkinccsé. Éppen úgy, ahogy ti is.

Én is szeretek másokhoz járni ötletekért, így teljesen magától értetődőnek tartom, hogy az én ötletem is mind közös.

Írt. Úgy szappanozna ő is, segítsek. Persze. Elküldtem a receptemet (a legjobbat, amit valaha kreáltam), pontos leírással, még azt is a szájába rágtam, mivel – hogyan kell vigyázni közben. Megadtam a forrásaimat, én honnan – kitől rendelek. Esküdözött, ő csak kipróbálja, csak magának, meg a családnak. Mert nekik is problémás a bőrük.... Áááá, ő nem akarja árulni. Nem...

Nincs két egyforma szappanrecept. Nincs két ember, aki ugyanazokat az összetevőket, ugyanabban az arányban alkalmazná. Hasonló lehet. Egyforma kizárt.

A minap megtaláltam a neten a hirdetését. Árulja a receptemet. Tudom, hogy az enyém. Megvettem. Szó szerint, amit én írtam. És szappant is lehet nála rendelni.

Szóval, ha esetleg ide dugná az orrát az illető, üzenem, többet ne tegye. Ne csak a blogomat ne látogassa, de ne merészeljen olyasmiért pénzt kérni, amit ő is ingyen kapott.

2011. november 7., hétfő

:)))))) mosolyogni tessék

A mai délutánunk elég egyhangúan telt. A szomszéd cicájával indult, folytatódott és zárult.
Lányka találta egy bokorban.

Egyébként nagyon jópofa, barátságos, dorombolós macsekra sikerült bukkannunk, ezek ketten azonnal egymásba szerettek.
Hozzá kell tennem, nagyon hasznos bundás , mert egyszer csak benyúlt a levelek alá és  kikapott egy egérkét. Jóízűen befalta, nekem nem volt gusztusom lefotózni.....

na jó, ez egy picit fájhatott - de most először volt a kezében cica, legközelebb sokkal ügyesebb lesz...

Olyannyira imádták egymást, hogy ezerszer próbáltam becsalogatni a gyermeket az utcáról (na igen, csaknem két órát töltöttünk hármasban...), mire ezeregyedjére sikerült, a mirr-murr is jött volna vele. 

Próbálta betuszkolni magát a kapu alatti résen, de csak az orra fért be.

Megtámadta a cseresznyefánkat, igyekezett a lehető legmagasabbra lopózni rajta.

Végül a kapun keresztül vallottak örökké tartó szerelmet, én meg felkaptam a lányom és nagy 'szia cicic', meg 'pápák' közepette a házba cipeltem. 
Szerintem látjuk még....

az egyiknek sikerült... a másiknak nem....

              A régi barátok nagyon el szoktak csodálkozni, ki lett belőlem, ha véletlenül összefutunk. Az újabb ismerősök meg el sem tudnának képzelni annak, aki egykor voltam. Igen, az utóbbi négy év sokat változtatott rajtam. Sokszor még én is keresem a közös hangot magammal. Mindenesetre, az egész nap zsongó vadóc, a hűbelebalázs csitri, a romantikus némber és a munkamániás éjszakai bagoly már csak idebent létezik. Időnként táplálom őket, nehogy teljesen itt hagyjanak. Mi lenne velem egymagamban?

Volt idő, mikor egymás minden rezdülését ismertük. Ő gondolt, én meg tudtam, hogy mit. Én kérdeztem volna, de már válaszolt. És sülve-főve, és úton-útfélen, meg éjjel-nappal. És együtt munka, és együtt nemmunka. És közös hobbi, és közös szórakozás.

Aztán elteltek felhőtlen évek. Felnőttünk. Ő jobbra, én balra. Ő karrier, ismert tévé, alkalmi férfiak. Nekem 'a férfi', és 'a gyermek', meg cirka két év nemkarrier.

Ő a saját sorsát építi, én a páromét egyengetem a legjobb tudásom szerint.

Ő magát óvja, én a gyermekemet.

Ő sikeres, én meg anya.

Van jó megoldás? Létezik bevált módszer? Akad egy kitaposott út? Tesztelt megoldásokkal?

Én azt kaptam a sorstól, amire mindig is vágytam – persze, majd egyszer talán szakmailag is oda jutok, ahova régen tartottam. Egyszer. Talán. És nem biztos, hogy ez a sajtó kell, hogy legyen – csak az érzésre van szükségem, hogy jó vagyok valamiben.

És egyszer talán ő is boldog lesz, nem csak sikeres.

2011. november 6., vasárnap

Világvégi ősz

              Régen meséltem már Világvégéről, és noha vastaghavas, hideg, téli időről szeretnék már hírt adni, úgy fest, megint csak a tavaszt kell felemlegetnem. A szívet és lelket melengetőt, a langy szellőset, a madárzajosat. Hát igen, ez a november igencsak megtréfált minket.... Meg a természetet is.

Az almafáink tele vannak virággal – hogy tavasszal mi lesz velük, azt nem tudom, mindenesetre igencsak meglepődtünk, mikor tegnap kimentünk a kertbe. Szegénykéim nagyon eltévedtek...

Lánykát be sem lehet csalogatni az udvarról, lelkesen hordja a télire hozatott tüzelőt az udvar egyik sarkából a másikba. A levágott gallyakkal a kecsókat eteti, és percenkét kiabál, hogy 'anya, nézd...! És kiscica és pipi és kacsáta meg kecséte -mindenkiről hírt ad egyetlen mondatban (a könnyebb érthetőség kedvvért jegyzem meg, hogy ez utóbbi kettő a kacsa meg a kecske lenne – Lányka után szabadon.)

A jóidőt kihasználva (meg a wifit), és persze, hogy lessem a gyermek minden lépését, én is kiköltöztem a géppel az udvarra....

Mindjárt előkerült Rozi meg Gizi, már sorba állnak a répáért. Rozenykát egyébként egyáltalán nem érdekli, hogy mindjárt év vége van, rendületlenül adja a tejet – akkor is, ha pasit már jó régen nem látott.... Gizim egész kis bundát növesztett magának a télre – ez vagy sejt valamit, vagy baromi melege lesz....


A pipik jobban tojnak, mint nyáron, a kacsánk meg akkorára nőtt mióta hozzánk került, hogy a drága férfi nem ismerte meg (látszik, gyakran jár feléjük:))

A kutyáktól sem lehet most szabadulni – Kajlám nagyon boldog, hogy sokat játszunk. Minden egyes botnak örül, amit eldobunk neki.

Én meg csak seprek, seprek és seprek. De már csak ennyi levél van – az egyiken....

Meg ennyi a másikon....  

2011. november 2., szerda

És Te?! Szereted a müzlit?

             A húgommal megrögzött magevők vagyunk. Nagyon – nagyon szeretjük. Ezt a receptet még otthonélő kamaszként találtuk valami női lapban. Jó régen nem vettem már elő, most azonban muszáj volt: meg kellett győznöm ezt a müzli-ellenes férfit, hogy igenis lehet finom a 'madáreleség' is.

A művelet egyébként pofonegyszerű: keverj össze alaposan két tojást, tíz deka margarinnal , tizenöt deka mézzel és egy evőkanál liszttel. Ebbe a masszába jön fél kiló müzli (teljesen megfelel a sima kukoricapehely is, ez esetben mondjuk azért dúsítanám mazsolával és egyéb aszalványokkal). Kikent tepsire kanalazzuk, 180 fokon nem egész tíz perc kell a kis halmoknak.... Ette, mint a kisangyal... Még hogy nem szereti a müzlit....

Most a gombára kellene előhúznom valamit a tarsolyomból, mert a gyermekpalánta ma ebédnél minden falatot alaposan megszemlélt, nehogy a kalaposból is kerüljön a bolognaijából a szájába....

Mellesleg itt pózol a szívemcsücske....(A pulcsi ujján és a pofiján az ímént fogyasztott, már emlegetett spagetti maradványa... azt oda kell törölni...). Ez úgy tudja...

2011. november 1., kedd

Hiába, ha egy üzlet beindul...

Morcosan lépett ki a fürdőszobából életem párja. Dörmögött a nemlétező bajsza alatt (egyébként tuti jó módszer, ha a másikat akarod idegesíteni: dörmögj úgy, hogy ne értse, mit beszélsz..csak a hanghordozást.... Na ná, hogy jó ötlet, tőlem tanulta el...) Szóval mondta a magáét, nekem meg fogalmam nem volt, hogy mi baja lehet. Mikor egyszer csak kitört belőle:
- Jól van, na. Elfogyott a kecsketejes szappan, kénytelen voltam boltival fürödni....