2012. november 24., szombat

Próbálok valami értelmes - a gyermek számára is nézhető - műsort keresni a tévében. Nem is olyan egyszerű....
Mutatom neki: 'nézd, Málni, ott egy dinó.'
'Anya, ez egy tiranosz.'
Ja, hogy itt tartunk...

2012. november 23., péntek

        Meglehetősen nehéz úgy angol nyelvű szakmai leveleket fogalmazni, hogy folyamatosan a tegnap esti 'Hét pupu zivatar'  jár a fejemben....

2012. november 22., csütörtök


A reggel mindig necces. Rendszerint saját magamba kell lelket vernem, hogy felkeljek fél hétkor – ennél már csak a gyermeket nehezebb ébreszteni harminc perccel később. Ilyenkor mindig rohanok, örülök, ha a leányzó elkapja a reggeli tejét, felöltözik, és a kocsiban tudom időben. Nagy ritkán belefér még egy gyors kávéfőzés a férfinak. Mondom nagyritkán.

Szóval a rendrakás, a beágyazás, a villámgyors takarítás (meg a kávé) majd csak akkor jön, ha hazaérek – valahol félúton a munkába állás és az ebédfőzés között. Így aztán a délelőttök kapkodósak – hiszen már féltizenkettőre mennem kell Lánykáért.

A férfi – nem is tudom, milyen okból kifolyólag – az elmúlt három napban elágyazott és rendbekapta a nappalit, mire hazaértem az oviból. Volt ám meglepetés meg dicséret! És, hogy őszinte legyek, nagyon jól esne, ha ez a csoda nem három napig tartana...

azta...


                  Tavaly november elején már karácsonyi lázban égtem. Terveztem, dekorációkat készítettem, recepteket gyűjtöttem... Tudtam, mit készítünk Pöttyös mamának, azt is, hogy mit fog kapni a férfi – hogy a gyermek ajándékát már ne is említsem, hiszen arra több hét volt a szállítási idő. Nézegetem már egy ideje, hogy mások micsoda házi dekorokkal állnak elő, de a világért sem akartam elkezdeni készülődni: nehogy megint megunjam az egész hűbelebancot december közepére.

Szigorúan december elsején díszítjük a házat, és az első hétvégén készülnek majd az aprósütik előfutárjai. Nem, nem előbb.

Konkrétan három perccel ezelőtt esett le, hogy jövőhéten már elseje van. Ízig – vérig tél. Na jó, csak ízig.... a hó még várat magára. Nem hinném, hogy késésben vagyok, azt viszont igen, hogy még rengeteg más elintéznivalóm van, mielőtt ünneplősdire adnánk a fejünket. És, persze, idén is tökéletes karácsonyt szeretnék.... és valószínű, ez sem lesz az :)

2012. november 20., kedd

menzaügy


              Azt, hogy eleinte a gyermek mindig azzal várt az oviban, hogy éhes, még elfogadtam. Nyilván mást, máshogy főznek mint anya idehaza, és nyilván pontosan tudja, hogy nem muszáj megennie, itthon úgyis várja majd valami finomság. De mikor hetek múltán sem változott a helyzet, gondoltam ideje utánajárni a dolgoknak. Egészen egyszerű kérdést tettem fel: láthatnám-e a heti menüt (már csak azért is, mert a gyermeket néha hiába kérdezgetem, nem mondja el, mi volt az ebéd odabent). Nagy nehezen előkerítették: kitették a falra négyheti osztásban, hogy minden szülő láthassa. Már akkor gyanús volt a dolog.

Konkrétan heti háromszor zöldséglevest esznek – ezt néha csontlevesnek hívják (és van benne répa zölség, karalábé), néha karalábélevesnek (és van benne répa, zöldség, karalábé), néha csorbalevesnek (és van benne répa, zöldség, karalábé). Heti kétszer tészta van, egyszer rizs vagy krumplipüré (nem, semi más formában nem jár), egyszer kelt tészta a leves mellé (szigorúan csütörtökön). Az uzsonna rendszerint édesség: csokoládés gofri, lekváros piskóta, nutella, méz, lekvár (mindez egy fél szelet kenyérrel), esetleg joghurt (amit már reggel nyolckor betesznek a hátizsákukba... a jó meleg öltözőben....), illetve megesik néha a fél péksütemény (mindig fél, és rendszerint pizzás!).

De, mikor képesek voltak négyéves gyerekeknek csirkepaprikást főzni csirkeszárnyból, meg konzervkukoricás rizst rántott csirkeszárnnyal, meg már minden helyett csirkeszárny van – menü ide vagy oda, hát akkor betelt a pohár. Tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy mire is fizetünk napi négyhetvenet (jelzem: csak mi fizetünk, a többi gyereknek ingyenes – de azért naívan feltételezném, hogy a szülőknek ennek ellenére sem mindegy, hogy mit eszik a gyermek). Ma úgy jöttem haza, hogy felszólítottam a férfit (na, mintha ő tehetne a dologról!), hogy telefonáljon, írjon levelet, de az sem érdekel, ha egyenesen az ügyvédet küldi – még egyszer valaki zöldséglevest meg csirkeszárnyat tesz a lányom elé, bizisten ráborítom. Ennyit a mintamenzáról... Ja, és ez is Békés megye...

2012. november 19., hétfő

Fertőző...


                  Az óvoda olyan mint egy nagy szappanbuborék: valaki mindig elkezdi fújni, és mikor szétpukkan, beterít mindenkit. A lányom így kapta el a hisztitiszt – az egyik kislánytól, aki ugyan az enyémnél (korban is) sokkal nagyobb, de valamiért nagyon jól esik neki minden reggel ordítani, hogy anya/apa – mikor melyik a soros – még véletlenül se hagyja ott. Mikor meg otthagyta, hát azért ordít tovább, ekkor már óvónéni ölében ülve. És persze az én lányom az első napokban rettentő mód megijedt tőle, hiszen nincs még csak hasonló helyzetekhez sem szokva, a legrosszabb, amit talán mondhattak neki (és mondtak is), hogy a kislány azért csinálja, mert buta. Na, azóta mindenki buta nálunk. Viszont a hisztitisz átragadt. Nem, az oviban nem – határozottan csak itthoni körökben művelte. Mondom, -te, mert azért leszokóban vagyunk.

Mindenen és mindenkin tud balhézni, ha megkapja, ha nem kapja, ha a tej nem kék pohárban van, ha a bugyi nem macis, ha kint esik vagy fúj, de akár a napsütés miatt is. Napközben az ember elviseli a dolgot, a legjobb megoldás – a sok sikertelen elmagyarázás, beszélgetés, meggyőzés után a nemfoglalkozomvele-szemléletmód. Ő szépen mondja, én egy méterre tőle gyönyörűen tudok olvasni, portörölni, gyurmázni meg hasonlók. Neccesebb a dolog, mikor apa közben telefonálna meg ügyintézne, de a legrosszabb az éjszaka. Merthogy a legnagyobb okosság, amit kitalált magának, hogy nem hajlandó az ágyában aludni. Abban az ágyban, amit ő választott (anya, ugárlós ágyat szeretnék!), amire a kedvenc meseszereplős takaró meg párna került (eperkéset, anya!), ami elfoglalja a szobája egyötödét, de neki ekkora kellett (konkrétan hárman is nyugodtan aludhatnánk benne).

Két hét nemalvás után (mert a férfi szerint kényelmesebb magunk közé édesgetni, mint nevelő szemlélettel mást kitalálni az éjszaka közepén) úgy döntöttem: elég volt. Az állandó takargatás, húzogatás, hogy az apja elférjen, a haja a számban, a tappancsa a gyomromban, és balra forduljak, és öleljem át, és anya, te alszol?! után nem volt nehéz rászánni magam, hogy mostantól másképp nem alszom. Én a saját ágyamban, a gyermek az övében. És lehet, hogy mindenki fáradt lesz reggel, de legalább elfértem.

Jó, persze...nagy kiabálásoknál átköltöztem inkább én hozzá, mintsem visszaengedjem a felnőttfészekbe, de szigorúan csak annyi időre, amit előre megbeszéltünk. Érdekes módon megértette. A második két hét után most ott tartunk, hogy a saját ágyában akar aludni, anya, addig feküdj ide, amíg elalszom! (öt perc), és reggelig csend van.

A hisztitisz legújabb oka a felkelés, merthogy rosszul esik hétkor. Na igen – mindig van valami...

2012. november 16., péntek

blogajánló

háááát... enni sem utolsó, de karácsonyi dekorációnak is mutatós.... tippek otthonra... engem megfőzött

tisztatészta

2012. november 8., csütörtök

2012. november 6., kedd


              Eszembe nem jutott volna, hogy már reggel nyolc után néhány perccel a szívroham fog kerülgetni – vagy az agyvérzés, de, hogy bárkivel összevesznék, aki az utamba kerül, az biztos.

Az, hogy a hentesnél (aki egyébként öt óra óta nyitva van) még három óra múltán sincs hús (menjek vissza később......! na, azt lesheti...), hogy a boltban (ami egyébként baromi drága, de más nincs égen - földön) a tejpultban minden van, csak tejtermék nincs (se egy kakaó, se sajt, se joghurt, semmi......), hogy a postán fél órát állok sorba, mert, ugyan én voltam az első, de csak ketten vannak, és pont az nincs ott, aki tudja kezelni az elektronikus rendszert (szerintem még én is ki tudtam volna válogatni a megnyomandó gombok közül, hogy melyik szükséges az ajánlott levél feladásához, de mindegy – ráadásul cirka egy hónapja dolgoznak ezzel a rendszerrel, és még mindig ennyire nem megy...) Katasztrófa. És akkor hozzám mert szólni a tápos, hogy már régen voltam a szokásos abrakért... Azért az abrakért, aminek az árát egy röpke hét alatt kettőezer-hétről négyezer-nyolcra emelte... Na, ő kapta meg a mondandómat. (utólag is bocs).

2012. november 4., vasárnap

üzenetküldés: sikertelen


-Anya, hozol csirkét?
-Málnika, két napja ettünk csirkét, nincs már belőle. Kérjél valami mást.
-Jó, akkor kérek..... csirkét!
-Elfogyott a csirke. Egyél krumplit, fasírtot, szendvicset, sajtot, kolbászt, sonkát, pingut, kekszet, banánt, almát......
-Hát, akkor kérek csííííír-kééét! 

(legalább szótagolni tud)