Fertőző...

                  Az óvoda olyan mint egy nagy szappanbuborék: valaki mindig elkezdi fújni, és mikor szétpukkan, beterít mindenkit. A lányom így kapta el a hisztitiszt – az egyik kislánytól, aki ugyan az enyémnél (korban is) sokkal nagyobb, de valamiért nagyon jól esik neki minden reggel ordítani, hogy anya/apa – mikor melyik a soros – még véletlenül se hagyja ott. Mikor meg otthagyta, hát azért ordít tovább, ekkor már óvónéni ölében ülve. És persze az én lányom az első napokban rettentő mód megijedt tőle, hiszen nincs még csak hasonló helyzetekhez sem szokva, a legrosszabb, amit talán mondhattak neki (és mondtak is), hogy a kislány azért csinálja, mert buta. Na, azóta mindenki buta nálunk. Viszont a hisztitisz átragadt. Nem, az oviban nem – határozottan csak itthoni körökben művelte. Mondom, -te, mert azért leszokóban vagyunk.

Mindenen és mindenkin tud balhézni, ha megkapja, ha nem kapja, ha a tej nem kék pohárban van, ha a bugyi nem macis, ha kint esik vagy fúj, de akár a napsütés miatt is. Napközben az ember elviseli a dolgot, a legjobb megoldás – a sok sikertelen elmagyarázás, beszélgetés, meggyőzés után a nemfoglalkozomvele-szemléletmód. Ő szépen mondja, én egy méterre tőle gyönyörűen tudok olvasni, portörölni, gyurmázni meg hasonlók. Neccesebb a dolog, mikor apa közben telefonálna meg ügyintézne, de a legrosszabb az éjszaka. Merthogy a legnagyobb okosság, amit kitalált magának, hogy nem hajlandó az ágyában aludni. Abban az ágyban, amit ő választott (anya, ugárlós ágyat szeretnék!), amire a kedvenc meseszereplős takaró meg párna került (eperkéset, anya!), ami elfoglalja a szobája egyötödét, de neki ekkora kellett (konkrétan hárman is nyugodtan aludhatnánk benne).

Két hét nemalvás után (mert a férfi szerint kényelmesebb magunk közé édesgetni, mint nevelő szemlélettel mást kitalálni az éjszaka közepén) úgy döntöttem: elég volt. Az állandó takargatás, húzogatás, hogy az apja elférjen, a haja a számban, a tappancsa a gyomromban, és balra forduljak, és öleljem át, és anya, te alszol?! után nem volt nehéz rászánni magam, hogy mostantól másképp nem alszom. Én a saját ágyamban, a gyermek az övében. És lehet, hogy mindenki fáradt lesz reggel, de legalább elfértem.

Jó, persze...nagy kiabálásoknál átköltöztem inkább én hozzá, mintsem visszaengedjem a felnőttfészekbe, de szigorúan csak annyi időre, amit előre megbeszéltünk. Érdekes módon megértette. A második két hét után most ott tartunk, hogy a saját ágyában akar aludni, anya, addig feküdj ide, amíg elalszom! (öt perc), és reggelig csend van.

A hisztitisz legújabb oka a felkelés, merthogy rosszul esik hétkor. Na igen – mindig van valami...