2012. május 31., csütörtök

az úgy volt, hogy...

Hajnalban apa ébreszt (semmi simogatás, pici puszi etc.), bele a közepébe:
-Ancsi (jelzem, nem ez a nevem, csak az uram hív így), hol a 'uska?!
-mondom: Hogy hogy hol?! Alszik az ágyában.
-azt mondja erre: Nem Huska, hanem puska.

Egy darabig lestem, mi a szöszt akar fél ötkor a puskával,mire kiderült, hogy egy őzet látott a kertünkben a bejárati ajtón át, és rettentő mód megijedt, hogy a fehérpopsis az erőspaprikájára cuppan rá.
Megjegyezném, a mi puskánk csak riasztgatni jó (legalábbis azt hittem, hogy arra megfelel), sem megölni, sem megenni nem áll szándékunkban az állatot. El is szaladt a szentem a durranástól, azzal a lendülettel jött visszafele is - a férfi meg nagy lázasan ecsetelte nekem, hogy az őz a borsót ette. Lestem a fejtenivalót a kertben, hogy ugyan hol ehette, mert  én nem láttam nyomát sem - mire kiderült, hogy a probléma egyszerű: az uramnak gőze nincs róla, hogy melyik a borsó és melyik a zöldbab. Ez utóbbit idén nem nagyon kell szedni...

2012. május 29., kedd

hát, ez is eldőlt.... :)

Lánykával ma az udvaron ücsörögtünk, amikor is a nemegészenszomszédaink arra jártak a picibabájukkal. Az én lányom nagyon szereti az aprókat, mindig elmondja, hogy tetszenek neki. Egészen alaposan megfigyeli őket, kommentálja, hogy alszik, eszik, pislog, 'nézd anya: tetszik!', meg mosolyog, ásít, tüsszent....
Adódott hát az alkalom, hogy megkérdezzem, legyen-e nekünk is ilyen babánk?!
Villámgyorsan rávágta, hogy 'Anya, nem kell. Ez mindig sír.'

2012. május 28., hétfő

Éppen azon gondolkotam, milyen mókás, hogy világi emberek romantikus vidékies otthonra vágynak. A sürgő-forgó nagyvárosok tömbjeinek közepén falusias lakhelyet teremtenek, hokedlivel, csipkefüggönnyel, pöttyös kancsóval meg tulipánnal, én, mint lassan őshonos világvégi pedig igyekszem modern, kényelmes, olykor már-már absztrakt otthonná varázsolni ezt a talpalatnyi saját tulajdont. Belül abszolút mai, kívül meg olyan mint ahol soktíz éve megállt az idő. Fekete kovácsolt vas kapuval, fehét kerítéssel, hatalmas cseresznyefával, idegent megugató kutyákkal, félig álmosan szemcsukogató feketemacskákkal a tetőn.... 

2012. május 27., vasárnap

pünkösdi nempünkösd

               Az első félkilónak az ember nagyon örül. Végre a hosszú hideg tél után friss gyümölcshöz jut – mindegy mi, csak ne banán meg narancs legyen. A piros mosolygós bogyók bekerülhetnek a levesbe, a desszertbe, a poharunkba, vagy egyszerűen csak a szánkba. Biztosan hamar eltűnnek mindből. Na, de mikor már a huszadik kilót főzöm dzsemnek, és üdítő is készült – hat liter – belőle azonnali fogyasztásra, akkor az ember elkezdi forgatni a szemét, tekergetni a nyakát, és azt mondani, hogy most már aztán elég. Tényleg betelt a pohár. Ezúttal az eperrel.

A pihenős hosszúhétvége már nagyon régen csak álom. Ha az ember lánya egyébként is itthon éli a mindennapjait, kevésbé tud neki örülni, mint a munkahelyről három napra kiszakadók. Olykor már fejben tartani is nehéz, sőt: határozottan bosszantó tud lenni, mikor az utolsó percben döbbentenek rá, hogy kenyeret kellene szerezni. Nem egy, nem két kilót. (merthogy az uram rákapott az összecsukós melegszendvicsre – nem tudom, mások hogyan nevezik a szendvicssütőben készült összesült kenyeret – azóta pedig soha nem lehet tudni előre, hogy egy fél zacskóval fog elfogyni a hétvége két napja alatt, vagy három és féllel.)
Ugyanakkor a gyermek – akinek előző este megígértük, hogy felkelés után bográcsozni fogunk – már hajnal ötkor ugrál rajtunk, hogy márpedig rakjuk a tüzet. Nem is lenne problémás a korán kelés, ha nem forgolódtam volna már kettőkor, mert a szomszédnak turbóüzemben kellett végigrobognia az aszfaltozatlan utunkon. Nem csak port vert, de határozottan hangosnak tituláltam magamban. Az időben elkészült füstös pörkölt (az uram után szabadon) elfogyasztása után továbbra sem lehet órákra kinyújtózni, mert a szintén előző nap beígért Maszat-látogatást skandálja a gyermek. A könnyebb érthetőség kedvéért mondanám, Maszat a nagyszülők kutyája, akihez egyébként Lányka hozzá sem szól, ha ott járunk, de a látogatását minden héten követeli. A két faluval arrébb töltött néhány óra során a pihenés továbbra is tabu, mert a leány sikít, visít, kiabál – mindegy, csak ő legyen a középpontban. A fülem kettéáll, a fejem szaggat, a szemem lecsukódna, csak szegény nem tud. Sebaj, a ránk sózott két nagy ládányi eper feldolgozása után kényelmesen hátradőlhetek a kanapén, hogy megejtsek egy igencsak időszerű bejegyzést. Szóval most jön a hétvége pihenős része. Nagyon remélem.

2012. május 25., péntek

eltettük télire

            Ez a májusi befőzés teljesen felborítja az időérzéklésemet. Mert hogy nálam ez annyira őszi.. Azok a ködös, borús, postáért kifutva gyors lábkapkodós napok társulnak hozzá. A kertibútor véglegelpakolása, a kecskéknek járó friss fű helyett a széna illata, a farmerkabátok, a vékony sál a gyermeknek (ha már a magasnyakú pulcsi nem jöhet szóba nála). A szél, a közeledő téli dekoráció, a bekucorodás a szobába. Jó-jó, az eper igazán nem tehet róla, hogy nem októberben érik....

Tegnap a piros bogyók illata lengte be a konyhámat: reggel gyümölcslé készült, délután dzsem. Nem bántam, hogy álldogálni kell mellette – határozott meggyőződésem, hogy az órákig kavargatott lekvár sokkal igazibb, mint azokkal a zselésítő izékkel eltettek. És – ha már egyszer az uram is a lekvárjaimba szeretett bele először, utánuk jöttem én, akkor – inkább álldogálok hosszú hatvanperceket a fakanállal a kezemben, mintsem hogy azt mondja a férfi, hogy 'nézd már, ilyen lekvárt másik nő is tud főzni!' Persze ez nem jelenti azt, hogy a gyümölcshöz adandó varázscukorcsodák rosszak lennének – sokkal inkább azt tükrözi, hogy én maradi vagyok. Ez már bizony így marad.

Este határozottan hittem, hogy az eperből elég lesz – egész télre elláttam magunkat. Aztán reggel megkóstoltam, és az üvegeket újraszámolva nyugtáztam, hogy még legalább kétszer ennyit egészen nyugodtan elpakolhatok. Áprilisig biztosan nem marad belőle.

egy kicsit félresikerült...

         A gyermek minap azzal állt elém – kétnapnyi bentlét után – hogy 'tele van a hasam az esővel'. Gyanítom, nem sikerült pontosan felidéznie a hallottakat, de ez most nem is baj. Mondtam is neki mindjárt, hogy az én hasam meg a széllel van tele – mert hogy három napja tombol folyamatosan. Még a házban is hallom, csukott ablakok mellett, pedig ezek a nyílászárók aztán mindent felfognak...

2012. május 22., kedd

vmi okosat, pls.!

Valaki mondhatna valami nagyon tuti, nagyon beváltat, hogy hogyan is lehet kíméletesen kigabalyozni egy kislány haját - mert, ha az olló mellett döntök, akkor a fülétől hátrafele kopasz lesz a szentem....

2012. május 21., hétfő

fehér - piros - fehér

         A gyermek tegnap buzgón követelte a nagyszülőkön a beígért földiepret (amit, hangsúlyozom: nem szeret), majd sértődötten vette tudomásul (vagy inkább nem is vette), hogy a feketerigók mind megették. (ők is szeretik, na) Kárpótlásul kaptunk három nagy doboz fagyasztottat – mondván, ők nem tudnak vele mit kezdeni. (Tény és való, minden évben lefagyasztják a termés nagy részét: mindent, amit nem tudnak még frissen ránk tukmálmi)

Hát, fagyasztott eper-project indult ma: első lépésben krémleves készült belőle..... nyam – nyam....

Felettébb meg voltam elégedve az eredménnyel: nem voltam biztos benne, hogy kiolvasztás után is lesz eperíze a bogyóknak, de határozottan jól tűrték a mélyhűtést, a turmixolást, majd a sűrű tejszínnel felöntést. Egy kis cukrot azért kaptak – de nekem valami még hiányzott.....

Ekkor pillantottam az éppen csepegő túróra (igen: kecskegazdáéknál gyakran megesik, hogy túró készül....meg joghurt...meg sajtkrém....meg....), kivettem egy maréknyit belőle, ízesítés nélkül apró gombócokat formáztam (állítom: a joghurtból készített túrónak annyival finomabb íze van, mint a sima aludtból készültnek – de erről majd máskor), meghempergettem porcukorban, és így landoltak tálaláskor a levesben. A férfinek persze átszűrtem az apró (a turmixnak köszönhetően már csak szemmel látható, egyébként szinte nem is érezhető) magvaktól....biztos ami biztos...
hát elfogyott.... elég hamar :)

tutitutitutituti

A mai nap (meg idén még legalább húsz ilyennek) a konklúziója:

A fürdőszoba kitakarítását nem szabad halogatni, mert van egy bosszúálló mosógépem (vagy inkább egy gonosz mumus valahol idebent az emlékezőképességem és a lelkiismeretem között), és akárhányszor úgy gondolom, hogy 'Ó, majd holnap felmosok!', akkor a következő mosásnál tutira elfelejtem beakasztani a kádba a mosógép vízleeresztő csövét (van ennek rendes neve?!), és moshatok mindent - a padlótól a csempéig, és vissza.

(áldom az eget, hogy a mosógép magas lábakon áll, és nem rohad szét a rozsdától az első közös évünk végére)

Ha nem sikerül korábban visszanéznem, csak akkor megyek, mikor átkapcsolhatom szárítóprogramra, akkor még az előszobát is vikszolhatom, mert az alacsony küszöbön keresztül (éljen az akadálymentesítés!) azt is leönti a víz... És persze, hogy padlószőnyeges....

2012. május 19., szombat

hogy is gondoltam?!

Neccesen indult a mai ebéd.... Mint kiderült az uram nagy húsos ételre vágyott (jelzem: ezt velem nem közölte), én meg valami lájtosra. Meg is főztem szépen a zöldséglevest (a gyermek kedvéért), a lencsefőzeléket, meg uzsonnára Lajos Mari jól ismert túrós – olajos tésztájával készült túrós párna és kakaóscsiga. Talán mondanom sem kell: nagy volt a lázadás.

Azért csak észrevettem én, hogy fogy az a túrós.... Fel is emlegettem neki, hogy néggyel több volt a tányéron, mikor pár perce kimentem – ő meg közölte, hogy a fenét! Hatot evett meg belőle.

Szóval a süti működik, finom. (eredeti recept itt) És most megyek és vacsira összedobok valami húst.

2012. május 18., péntek

helyzetjelentés

Múlt szombat óta folyamatosan esik. Kellett az eső, kellett – na de ennyi! Szegény gyermek tegnap már nem bírta tovább, amíg reggel a fürdőben öltözködtem, felhúzta a cipőjét, és kiszökött az udavarra. Sikítva fordult vissza, hogy 'anya, hol a téli kasaka?!' (a pontos szövegértés kedvéért jelzem kasaka=sapka). Szóval a mai napsütés úgy kellett mindannyiunknak mint egy falat kenyér. Egy picit mondjuk még melegedhetne, de ne legyünk telhetetlenek.

Én is halálra untam már sokszor magam – a férfi rám is szólt, hogy miért nem kötök valamit?! (na ja: pontosan tudja, hogy ezzel ki lehet vonni a forgalomból néhány napra) Így esett, hogy Lányka a nyár közepén új téli sapkát kapott, illetőleg az is, hogy a lakás szebben ragyog mint valaha, a szekrények kipakolva, szappanok tömkelege pihen a dobozokban, ablakok tiszták, a szőnyegek illatoznak.... Tényleg kellett az eső...

2012. május 14., hétfő

tévedtem

mikor szombaton a vihar előtt azt mondtam az uramnak,hogy elég csak a paradicsomot kikarózni, a paprikát nem kell...

2012. május 12., szombat

nehéz napunk van...

        Mindig ő az utolsó. Nem követelőzik. Nem bökdös. Nem lökdösődik. Nam nyafog. Nem reklamál. Nem hangoskodik. Tudja, hogy Rozi az első, az ő helye csakis hátrébb lehet. Ha kap valamit, elfogadja. Ha nem, úgyis jó. A társaságunkat sem igényli. A jó szót meghallgatja ugyan, de simogatásért már nem áll sorba. Volt is döbbenet reggel.

Első cuppantásra szaladnak mindketten, ma csak Rozi jött. Gizit úgy kellett keresni. Csak feküdt a kifutó végén. Türelmesen elviselte, hogy megsimogatom. Hogy végigtapogatom az összes porcikáját, átölelem a nyakát. Tudtam, ha ez a vadóc most ennyire gyámoltalan, itt nagy lesz a baj.

Állatorvosról Világvégén még hét közben sem nagyon lehet hallani, na de szombat délelőtt! A férfi kétségbe esett, hogy 'már ez is beteg!' - utalva szegény Kajlánkra, aki valami veleszületett (sajnos gyógyíthatatlan) bőrbetegségben szenved, és eddig ugyan gyönyörűen tűrte, és tartotta magát, de most nagyon rájár a rúd. Én pedig higgadt kuruzslóként betopogtam a konyhámba, gyógyszer híján régi varázsmódokhoz nyúltam: csodaelixírt kevertem vörösborból és olívaolajból.

Sajnos a kecskék hajlamosak addig enni, amíg van előttük akármi is. Legyen az takarmány, fű, széna, vagy nejlonzacskó. Minden lecsúszik. Viszont, ha leáll a bendőjük működése, és nem tudnak kérődzni, az végzetes számukra. Gizim hősiesen viselte a kotyvalék itatását, egyre inkább várta a jó szót és a simogatást is. Nekem pedig hatalmas kő esett le a szívemről, mikor délben megitta az első korty vizet, és később még enni is hajlandó volt. Alig várom, hogy meneküljön a simogatás elől. Az a biztos. Nagy szerencsénk volt... Ha nem lettünk volna ma itthon... még belegondolni is rossz. 

2012. május 11., péntek

tavaszesti idill

Kajlám biztos távolból figyel

stíröljük anya rajzát

az első csík

a második

a színeket meg kell válogatni

kitartóan készül a szivárvány

és még mindig

az ugróiskola újraértelmezése

2012. május 10., csütörtök

meghívhatlak?

Az én nagy kedvencem. Ebben a hőségben meg igazán jól tud esni olykor - olykor egy pohárral... a vendégek pedig biztosan hálásak lesznek, ha flekkenezés közben megleped őket vele....

Szóval, egy ötdecis pohárhoz kell 3cl fehér rum (aki nem iszik alkoholt, elhagyhatja - a koktél íze egy picit kesernyésebb tőle, de nélküle is garantáltan élvezhető), 4 dl narancslé (érdemes olyat választani, amit kóstoltunk korábban és elégedettek voltunk vele, mert elronthatja az egészet...), a végén pedig 3cl gránátalmaszirup. (meg egy szívószál:))

Kisgyermekesek kínálhatják nyugodtan valami finom szörppel (én tuti pirosat választanék), illetőleg jót tesz neki, ha jégkockát darálunk hozzá, vagy az én módszeremet követve a narancslét fagyasztóba dugjuk, időnként megrázzuk és enyhén kására fagyasztjuk..... Szívesen látlak egy pohárra... 

ha az ember lányának van elég ideje...


...akkor a kevésbé otthonos műanyagot lecseréli a régi hagyományos cserépre – amit én úgy szeretek. És még túrómuffint is süt – egy kis duginutellával a közepén...

Pedig mostanában bizony ráérek: délben apa fekszik le a gyermekkel aludni – dupla hasznot hajtva ezzel az én malmomra. Egyfelől, mert pihenés nélkül mindkettő rettentő nyűgös estére (és persze én hallgatom), másfelől meg, mert van két szabad órám, amikor is senki nem csiripel a fülembe... vagyis de..... televagyunk madarakkal.... szeretnek nálunk...

2012. május 9., szerda

egy tart ebédre

            Mostanában nagyon vacakul alszom – hajnalban már csak forgolódom, meg tekergetem az agyam, emiatt este persze már fél kilenckor kidőlök. Szép kis mókuskerékben kergetem saját magam.... Na, de hogy hasznom is legyen a korai műszaknak, négykor szépen kitessékelem magam a konyhába, mire ébred az aprónép pont elkészülök a reggelivel meg az ebéddel, és az egész nap a miénk. Meg a házimunkáé. Meg az állatoké. Meg a kerté... Nem sorolom.

Szóval abban biztos voltam, hogy ma leves lesz – jó kis húsos marha velőscsontot dugdostam a fagyasztóban,de hogy mi legyen a második fogás...... Addig törtem a fejem, míg mosogatás közben elém nem kerültek az Anditól kapott formák. Emlékeztem rá, hogy – talán – Rachel Allennél láttam egyszer hozzá egy receptet, de nem elég, hogy nem jegyeztem le, még az sem jutott eszembe, hogy minek is nevezik, így a netes keresést is kilőttem. Sebaj, megy ez fejből is...

Hat formához 20deka lisztből, fele annyi vajból, egy csipet sóból és egy tojásból tésztát készítettem, a hűtőben pihentettem – talán egy fél órát. Magamnak egy fél fej hagymán megpirítottam egy felkockázott cukinit, felöntöttem sűrű paradicsomlével, sóztam, borsoztam, zöldfűszereztem (oregánó, bazsalikom), végül reszeltem bele (meg rá) házi füstölt kecskesajtot. (ne tudjátok meg, mennyire gyorsan fogy!) A férfi abszolút húsevő, így neki a hagyma másik felén egy marék darált húst pirítottam, sóztam, borsoztam, paprikáztam, pici vízzel felengedtem.

A tésztát kb. egy milliméter vastagra nyújtottam, egy, a formánál picit nagyobb bögrével kiszaggattam, a helyére édesgettem, tölteléket belekanalaztam (a hús alá került egy-egy evőkanál házi sajtkrém. Egyébként egy fűszeres joghurt vagy tejfl is jó, csak jó sűrű krémes legyen), a tetejükre jtt egy kis sajt és190fokos sütőben néhány perc alatt átsültek. Tartármártással villámgyorsan elfogyott...

2012. május 6., vasárnap

a világvégi helyzet

        Mitagadás, elmaradoztam. Az ok egyszerű, semmi plátói: Világvégén bőven akad (t)ennivaló. Úgy fest, idén fergeteges változások várnak ránk – akadnak köztük jók is. (A rosszakról majd később – most még nincs kedvem aggódni miattuk.)
a vadszőlőnk... egy pohár víztől másnapra három - négy húszcentis hajtást hoz...

Szóval az úgy volt, hogy a nagy munkamegosztás keretében eddig a férfi hozta haza a pénzt, én meg műveltem minden mást. A háztartást, a gyermeket, a lakást, a kertet, az állatokat, a bevásárlást, a számlákat, a balhét a szolgáltatókkal, az orvost....sorolhatnám. 
egy láda szalonna.... kicsit a konyhában vendégeskednek, amíg a többieket megfüstölöm...


a joghurt... recept itt

csepeg a túró... recept nincs, ha valaki szeretné, dobjon egy e-mailt

Lányka meg falja a sajtot... a tejtermék nálunk nem tartós....

Időközben persze foglalkoztam a saját hobbimmal is – úgymint a szappanozással, a sajtkészítéssel, a befőzéssel, a varrással, a ház takarosításával és hasonlókkal, de ezekre a többiek mellett igen kevés időm maradt. 
citrusszappan... a legújabbak...  bőrfoltokra... már a boltban

Idén azonban az uramat valami isteni ihlet szállta meg, és mindenáron részt akar venni a kerti dolgokban. Először csak locsolgatta a palántákat Lánykával, rágnivalót szedett a kecskéknek, aztán tegnap már kapát is láttam a kezében, ma meg permetezőt és fűnyírót. Hogy a vége mi lesz, azt nem tudom... de most határozottan könnyebb – nekem. A (kis)kert gyönyörűen fejlődik – napról – napra szépül, bújnak elő az újabb zöldek, virágzik az eper, kibújtak a paprika virágjából a kispaprikák... Ha elégszer elmondom Lánykának, hogy hova nem szabad lépni, jó esélyük lesz az életben maradásra.


Készülnek a viráglekvárok és szörpök, száradnak a teának valók, na meg a gombák....
ilyen hatalmasokat kaptunk a csabai piacon..

Aztán mindeközben bakkecskét keresek. Mert idén aztán mindenképpen ideje most már Rozinak és Gizinek is beújítani egy – egy apróságot. Úgyhogy most fiatal suhanc után kutatok, akiből komoly (és barátságos) férfit nevelehetek őszig – ha ez utóbbi esetleg nem sikerülne, úgy a nagyszülők bevállalták, hogy tarthatjuk náluk. Lányka szerencsére nagyon állatpárti, és a világért sem zárnám ki a napi teendőkből, amíg szívesen végzi – márpedig egy vérengző fenevadhoz csak nem engedhetem be. Annak meg semmi értelme, hogy láncra verve élje a napjait, pusztán azért, mert szíve szerint uralomra törne felettünk is.
Felirat hozzáadása

Ma azért akadt néhány szabad percem, és olyan de olyan jó lakberendezési ötletekre bukkantam – mindenképpen szeretnék néhányat megvalósítani. Anyagbeszerzés kezdődik. Csak még előtte be kell fejeznem  az anyáknapi ajándékomat....

2012. május 2., szerda

ma is okosabbak lettünk...

             Határozott meggyőződésem, hogy a megye legjobb gyermekorvosa a miénk – és valószínűleg mások is így vannak vele, mert februárban kértünk hozzá időpontot, és mostanra kaptunk. Hiába, a doktor bácsink kelendő. Szeretjük is nagyon. Egyébiránt Lányka rengeteget fejlődött – mindenféle szempontból, alaposan megdícsérték, még matricát is kapott (mint gondolom minden másik gyermek is, aki megfordult a kezei között).

Számomra még mindig hihetetlen egyébként, mikor egy - egy ilyen gyöngyszemet találunk a nagy fekete óceánban – mert lássuk be, egyre kevesebb olyan orvossal/postással/pedagógussal/bolti eladóval/stb. találkozunk, aki hivatástudatból/szeretetből/nem külön fizetség után kajtatva végzi a dolgát. Ráadásul a fél tizenegyes rendelést kilenckor elkezdi, mert tudja, hogy sokan várnak rá. Szóval le a kalappal az ilyen emberek előtt.

Ja, Lányka: amiért ennyire ügyes volt ma, megvettem neki azt a zacskósat, aminek a reklámját már hetek óta mutogatja nekem. Tudjátok, a Knorr új séfje (a régit inkább ne is említsük) sajtos mártogatóst csinált a gyerekeknek..... Nem vagyok a félkész dobozos/zacskós/konzerv ételek híve, már csak azért sem, mert jómagam ilyeneken nőttem fel, de most az egyszer engedtem. Hazáig fogdosta a kezében, nézegette, fordította jobbra, balra meg vissza, kacagva szaladt apa elé, és mutatta, mit vettem neki..... Első hívásra jött ebédelni, huppant le a székbe, kapta kezébe a csirkecombot, mártotta....

Láttátok volna azt a kiábrándultságot, mikor megkóstolta. Szegénykét, úgy sajnáltam. Mert a nagy öröm azonnal lefagyott az arcáról, két falat után mondta is, hogy nem kéri. Szóval jó nagy kicseszés a gyermekkel, mert ténylegesen gusztustalan volt, még az én ehhez szokott ízlésemnek is. Az ilyen cuccokat kellene minőségellenőrzésre vinni, nem a szaloncukrot...