2012. május 25., péntek

eltettük télire

            Ez a májusi befőzés teljesen felborítja az időérzéklésemet. Mert hogy nálam ez annyira őszi.. Azok a ködös, borús, postáért kifutva gyors lábkapkodós napok társulnak hozzá. A kertibútor véglegelpakolása, a kecskéknek járó friss fű helyett a széna illata, a farmerkabátok, a vékony sál a gyermeknek (ha már a magasnyakú pulcsi nem jöhet szóba nála). A szél, a közeledő téli dekoráció, a bekucorodás a szobába. Jó-jó, az eper igazán nem tehet róla, hogy nem októberben érik....

Tegnap a piros bogyók illata lengte be a konyhámat: reggel gyümölcslé készült, délután dzsem. Nem bántam, hogy álldogálni kell mellette – határozott meggyőződésem, hogy az órákig kavargatott lekvár sokkal igazibb, mint azokkal a zselésítő izékkel eltettek. És – ha már egyszer az uram is a lekvárjaimba szeretett bele először, utánuk jöttem én, akkor – inkább álldogálok hosszú hatvanperceket a fakanállal a kezemben, mintsem hogy azt mondja a férfi, hogy 'nézd már, ilyen lekvárt másik nő is tud főzni!' Persze ez nem jelenti azt, hogy a gyümölcshöz adandó varázscukorcsodák rosszak lennének – sokkal inkább azt tükrözi, hogy én maradi vagyok. Ez már bizony így marad.

Este határozottan hittem, hogy az eperből elég lesz – egész télre elláttam magunkat. Aztán reggel megkóstoltam, és az üvegeket újraszámolva nyugtáztam, hogy még legalább kétszer ennyit egészen nyugodtan elpakolhatok. Áprilisig biztosan nem marad belőle.

1 megjegyzés:

  1. Csak szorgalmasan kis méhecskék!Nincs is annál jobb, mint amikor felnyitod télen és felidézed egy pillanatra a nyarat.

    VálaszTörlés