2012. május 27., vasárnap

pünkösdi nempünkösd

               Az első félkilónak az ember nagyon örül. Végre a hosszú hideg tél után friss gyümölcshöz jut – mindegy mi, csak ne banán meg narancs legyen. A piros mosolygós bogyók bekerülhetnek a levesbe, a desszertbe, a poharunkba, vagy egyszerűen csak a szánkba. Biztosan hamar eltűnnek mindből. Na, de mikor már a huszadik kilót főzöm dzsemnek, és üdítő is készült – hat liter – belőle azonnali fogyasztásra, akkor az ember elkezdi forgatni a szemét, tekergetni a nyakát, és azt mondani, hogy most már aztán elég. Tényleg betelt a pohár. Ezúttal az eperrel.

A pihenős hosszúhétvége már nagyon régen csak álom. Ha az ember lánya egyébként is itthon éli a mindennapjait, kevésbé tud neki örülni, mint a munkahelyről három napra kiszakadók. Olykor már fejben tartani is nehéz, sőt: határozottan bosszantó tud lenni, mikor az utolsó percben döbbentenek rá, hogy kenyeret kellene szerezni. Nem egy, nem két kilót. (merthogy az uram rákapott az összecsukós melegszendvicsre – nem tudom, mások hogyan nevezik a szendvicssütőben készült összesült kenyeret – azóta pedig soha nem lehet tudni előre, hogy egy fél zacskóval fog elfogyni a hétvége két napja alatt, vagy három és féllel.)
Ugyanakkor a gyermek – akinek előző este megígértük, hogy felkelés után bográcsozni fogunk – már hajnal ötkor ugrál rajtunk, hogy márpedig rakjuk a tüzet. Nem is lenne problémás a korán kelés, ha nem forgolódtam volna már kettőkor, mert a szomszédnak turbóüzemben kellett végigrobognia az aszfaltozatlan utunkon. Nem csak port vert, de határozottan hangosnak tituláltam magamban. Az időben elkészült füstös pörkölt (az uram után szabadon) elfogyasztása után továbbra sem lehet órákra kinyújtózni, mert a szintén előző nap beígért Maszat-látogatást skandálja a gyermek. A könnyebb érthetőség kedvéért mondanám, Maszat a nagyszülők kutyája, akihez egyébként Lányka hozzá sem szól, ha ott járunk, de a látogatását minden héten követeli. A két faluval arrébb töltött néhány óra során a pihenés továbbra is tabu, mert a leány sikít, visít, kiabál – mindegy, csak ő legyen a középpontban. A fülem kettéáll, a fejem szaggat, a szemem lecsukódna, csak szegény nem tud. Sebaj, a ránk sózott két nagy ládányi eper feldolgozása után kényelmesen hátradőlhetek a kanapén, hogy megejtsek egy igencsak időszerű bejegyzést. Szóval most jön a hétvége pihenős része. Nagyon remélem.

3 megjegyzés:

  1. Hát, légipostával küldhetnéd hozzánk, mert sajátunk az idén még nem lesz, mástól meg nem kaptunk.

    VálaszTörlés
  2. Hozzám is jöhet!Pesten 700és 1200.,ft kílója!Na most ebből ki az aki befőzni tud?Gabi

    VálaszTörlés
  3. más gyümölcs nálunk se nagyon lesz - a cseresznye lassan beérik, de éppen csak annyit nem vitt el a fagy, amit le is fogunk (szó szerint) legelni róla. Málnánk lesz bőven, csak azt meg meggyel együtt szeretem befőzni lekvárnak - ami úgyszint ritka most mint a fehér holló.
    Attól tartok, a postát nem élné túl - én egyébként a borsó árán akadtam ki a múltkor a piacon: 1200-ért kínálták csövesen. Kifejtve alig marad belőle.... még jó, hogy nem vagyunk borsósok, mert a kertben szinte mindet kiették a fácánok... És persze Pestnek is van előnye....én annyi mindent szeretnék onnan, amiért sajnos elmenni már nem éri meg....

    VálaszTörlés