2011. augusztus 27., szombat

........


Világvége szó szerint a semmi közepén található. Nézhetek én jobbra, balra, kémlelhetem északot vagy délt... sehol, semmi. Itt aztán nincs bezártságérzetem, az biztos. Vagy mégis. Sokkal jobban, mint a megszokott, olyannyira kiismert panelrengeteg közepén.

Néha rettentőmód vágyom vissza az én kis néhánytíz négyzetméteres mediterrán lakásomba. A színes falak, hatalmas virágok közé. A napfényes erkélyemre, az aprócska konyhámba, a napjában sokszor megmászott lépcsőkhöz. A városi nyüzsibe, ahol húszlépésenként találtam egy boltot... A rengetegbe, ahol minden harmadik ember rámköszönt, mosolytváltottunk és futottunk tovább. Mindenki a maga útján. Mert mindig mindenki sietett.

Hiányzik az aprócska játszótér a ház mögött, ami nyári délutánokon megtelt gyerekzsivajjal, a parkoló, ahol tuti helyem volt – csak mert senki másnak nem fért be az autója... Hiányzik az a nyugalom, ami hazaértemkor eltöltött... Igen, mert az otthon volt. Otthon a javából. Egy darabka magamból, egy szeglet, ami tökéletes tükörképem.

Világvégét nem érzem az otthonomnak. Nem csak azért, mert nincs színház, Meki, drogéria vagy sportpálya. Sokkal inkább azért, mert az emberek itt nem mosolyognak – köszönni köszönnek, de mosolyogni egyik sem szokott. Szerintem nem tudnak. Mindenki el van foglalva a maga kis problémáival, a gazdasági válság nélkül is nehéz sorukkal, a családi életük rejtelmeivel. És ráérősen ballagnak az utcán, néha egész nap odakint kajtatva...senki nem siet haza. Talán ők sem érzik otthonnak. Talán. Csak tudnám, akkor miért nem változnak.....?! csak egy kicsit.... Őszintén? Mert nem tudnak. Mert az anyagi problémák rányomják bélyegüket a mindennapokra, a gyermeki lélek odavész és nem marad a nyomán semmi, csak a nagy üresség. A minden mindegy. És beletörődnek. És már minden rendben van. Nem baj, ha rossz, csak változás ne legyen.

Én meg begubózok a négy fal közé, mert ez legalább lassanként az én világom mása. És a gyermekemnek élek, és a páromnak, és próbálom elhinni, hogy ez a fásultság odakint még változhat. Félek, nem fog. De milyen jó lenne, ha csak egy, egyetlenegy olyan ember lakna belátható távolságon belül, mint ti. Ti, akik benéztek hozzám napjában sokszor. Akik éltek. Akik támogattok, biztattok, akik velem nevettek.... Csak egy... olyan nagy kérés?!

8 megjegyzés:

  1. Ne szomorkodj, lehet, hogy csak olyan napod van ma, hogy szürkébbnek látod "Világvégét" mint valaha. Nekem is vannak néha ilyen napjaim. De aztán belegondolok, hogy vajon mennyivel lenne jobb, ha hemzsegnének körülöttem az életembe kéretlenül betolakodó hamis mosolyú egyedek. Kösz,... inkább ne.
    Puszi, Éva

    VálaszTörlés
  2. Ha gondolod, holnap körülnézek eladó ház után. színházunk nincs de havi szinten van buszos utazás színházba. a gyerekek is lelekesek a suliban táncdráma meg hasonlók. van utcai harcos bunyó ahova a lányom jár duhlevezetni. és még tanári diplomára is akad jelentkező bár most nagy zavar van itt nálunk nemzetiségi német nylv oktatásilag. aztán csendes kis falu ámbár a sváb eredetű emberek elég bonyolultak. tovább is van mondjam még? nincs messze Pest ámbár brjutni nrm egyszerű bár jár hév csak min. 1 óra. mediterrán éghajlatunk is van kevés essővel melegebb levegővel. na most más nem jut eszembe. ja én speciel önzetlenül kedvellek, és a mosolyom is őszinte..:)) A.

    VálaszTörlés
  3. Éva, attól tartok, nincs rossz napom, itt tényleg mindenki ilyen fásult... Lehet, van kivétel, de őket még sose láttam...
    Andi, rendi vagy - de attól tartok, az uram nem akar innen elköltözni... de, ha ti esetleg jönnétek... ááááá.... ne gyertek, itt semmi nincs... de ha mégis, becs szó, életetek végéig ellátlak szappannal meg túróval, sajttal.... na?! :)

    VálaszTörlés
  4. René Remacle: A mosoly

    A mosoly nem kerül semmibe.
    Gazdaggá teszi azokat, akik kapják, s nem lesznek szegények azok, akik adják.
    Tartama mindössze néhány pillanat, de szinte egy örökkévalóságon át kell készülni rá.
    Senki sem olyan gazdag, hogy megvehetné, senki sem oly szegény, hogy ne érdemelné meg.
    A mosoly pihenteti a fáradtat, felbátorítja a félénket.
    Nem lehet sem megvásárolni, se kölcsönadni, se ellopni, mert ez olyan valami, aminek csak akkor van értéke, ha adják.
    Ha találkozol valakivel, aki nem tud többé mosolyogni, légy nagylelkű: ajándékozd meg mosolyoddal, mert ez senkinek sem olyan fontos, mint éppen annak, aki nem képes mosolyát másnak adni.

    Küldök neked belőle, ha szebb lesz a napod, akkor már megérte!

    Nem jó ha "begubózol a négy fal közé", így elszigeteled magad......és méginkább egyedül fogod magad érezni!

    VálaszTörlés
  5. Odamenni lakni nem mennék, de néha azért meglátogathatnánk, és feldobhatnánk kicsit a kedvedet:)

    VálaszTörlés
  6. Majd ha Lányka ovis lesz, kicsit kinyílik a helyi világ, de ha nem akklimatizálódsz, azaz nem veszed fel a helyi stílt vagy a panaszkodást, akkor gyanús, hogy nem fogadnak be igazán.
    A helyedben inkább hasonló, betelepült barátot, barátnőt keresnék.
    Mert ez a baj a falvakkal, valahogy gyanakodóak és távolságtartóak a bevándorlókkal.
    Persze biztos, hogy nem mindenki ilyen, csak kevés a kivétel.
    Viszont ha van valaki, aki barát, és legalább a tudat megvan, hogy ott van, segíthet neked.
    Biztos nem könnyű, átéltem én is ezt a fajta félmagányt. A blogod és az, hogy szólnak itt hozzád, hogy felnőttel is beszélhetsz a férjeden kívül értelmesen, nem tökéletes, de jó megoldás.
    És egyébként mit szólnál, ha ott laknák, és átbattyognék az öt gyerekemmel pár órára dumcsizni? ;)

    VálaszTörlés
  7. Laktam én is vidéken egy nagyon pici faluban 10 évvel ezelőtt több, mint fél éven át, miközben a lányaim Pesten tanultak, én meg friss, ropogós válás után voltam. Furán szemléltek, méricskéltek az emberek, hiszen idegennek számítottam a megszokott kis életükben. Nem könnyítették meg az asszimilálódást.Emlékszem, amikor bekopogtam a közvetlen szomszédaimhoz egy tál farsangi fánkkal, mert abból nehéz lenne 3 darabot sütni. Azt kérdezték, mit szeretnék cserébe kérni... Aztán mielőtt elköltöztem volna, már ő jött a palacsintával, mert hogy nekem is sütött :) Jó pár emberrel összebarátkoztam, de ehhez nem szabad otthon begubózni. Kijártam minden este biciklizni, vásárolni, ha csak egy joghurtot is. Ez is alkalom beszélgetni. Sokat festettem, ez a hobbim, de olyan sűrűn, mint abban az időben, azóta sem. Könyveket olvastam. Szóval lekötöttem magam, hogy ne keseredjek el. Amikor eljöttem onnan, már sajnáltam őket ott hagyni :) Én szívesen leköltöznék a Világvégedre :) Közgazdász-könyvelő nem kell valahová? :) A férjem villanyszerelő, vezérléssel foglakozik, elektroműszerész és ezermester! :) Naaa?

    VálaszTörlés
  8. Hát, Vicuska, ki kell hogy ábrándítsalak - itt maximum munkanélküliek lehettek, vagy napszámosok. A faluban össz-vissz két bolt működik, meg három kocsma, a mesterek mondvacsinált szakemberek, akik vacakul dolgoznak, de olcsón, és itt ez a fontos. Még azt sem tudom, nekem honnan lesz munkám (:)), vagyis, ha hajlandóak vagytok naponta bejárni közeli (?55km) városba - szigorúan autóval, mert a tömegközlekedés luxuscikk, akkor van némi esély elhelyezkedni. Az egyik szomszédunk nagyon aranyos idős pár, mindig kedvesen mosolyognak a lányunkra, és az nálam már fél pont. Szoktunk nekik átvinni ezt-azt, segíteni télen havatsöpörni, nyáron füvet nyírni, de ők nagyon idősek és nagyon betegek (naponta hozzák nekik az új oxigénpalackokat a mentők) Fiatalok nem nagyon vannak, iskola már régesrég nem működik, az óvoda nyolc gyerekkel megy. Szóval nem túl fényes a kilátás, de ha mégis jönnétek, szóljatok bátran...van bőven üres/eladó ház, én meg abszolut tudnék neki örülni...

    VálaszTörlés