2011. augusztus 14., vasárnap

a zene az kell....


           Hogy a zene fontos a gyermek fejlődésében – nem vitatom. Már erszénylakóként is sokat énekeltem neki. Hogy volt-e hatása?! Nem tudom. Mindenesetre én mindig fújtam a magamét, ha autóval mentünk valahova kettesben. A gyermek meg én. A mindenféle felhúzós – zenélős játékokat és a gombnyomogatós dallamlejátszósokat is igen kedvelte. Én már annál kevésbé. Mert azok a dallamok már sokszor elsőre is kiborítóak, na de sokadjára....

Szóval, csak, hogy a gyermek zeneileg is megfelelően fejődjön (szerintem szimplán azért, hogy magukhoz édesgessék, és végre ott akarjon maradni pár napra náluk) a nagyszülők előkeresték a húgom gyermekzongoráját. Úgy a második perctől kiborító. És még hangos is. És Lányka kifogott rajtuk, mert inkább hazahozatta a zongorát az apjával – mert zenélni, azt akar. De maradni a világ minden kincséért sem :)

Azóta (konkrétan két nap telt el, de én már kezdem feladni minden gyermeknevelési elvemet) folyamatosan játszik rajta. Kézzel, zoknis kézzel, lábbal, különböző apróbb és nagyobb játékokkal... És aztán meg kell tapsolni. Ha senki nincs a közelben, saját magát tapsolja meg, jelzem: ha lábbal játszik, akkor tapsolni is lábbal kell....

És csak, hogy bizonyítsam, a két tényező – nevezett Lányka és a zongora – elszakíthatatlan, mutatom is.

Így még oké, ugye?! Szépen pötyög a billentyűkön... Na, de, kérem mindez egy felfordított csónak tetején (alján)....a folyóparton....amíg apa horgászik...


7 megjegyzés:

  1. :)))) Zongoraművész lesz meglásd:)))

    Rhea lányom is imádja a zongorát:)

    VálaszTörlés
  2. Patrícia, és hogy bírjátok? Gondolom, nem Bachot játszik.... mert én már néha eldugnám... csak hát olyan örömmel játszik rajta...

    VálaszTörlés
  3. Reménykedj, pár nap és más, csendesebb játékot talál.
    Elmesélek egy történetet, csak röviden.
    Mi falun éltünk...... a nővérem elvált a férjétől gyerekestől hazaköltözött a szülői házba, majd évekig így éltünk.
    Faluhelyen még mindig szokás a "búcsú" ez a kipakolós vásározós, az unokaöcsém hosszú éveken keresztül a nagyapjától, "ezt" a gyerek dobot kapta, aminek igazi fülsértő hangja volt.
    Két hét után mire viszonylag hozzászokott a család a gyerek megunta...hm!

    VálaszTörlés
  4. Jó lesz ha gyakorlod a lábbal tapsolás tudományát is, hiszen hamarosan művésznő lesz a lánykádból!
    Mert ugye...............egy anya mit meg nem tesz a gyermekéért!

    VálaszTörlés
  5. A mienk is így kezdte. Volt olyan zenélő játék, aminek le kellett a hangszóróját ragasztani papírtörlővel, mert annyira hangos volt,hogy ha rákezdte, a harmadik szomszédban lakó kutya éktelen vonításba kezdett,azt már tényleg nem lehetett kibírni. Most pedig gyönyörűen hegedül. A Kamasz, nem a kutya.

    VálaszTörlés
  6. Hát... tudom nem kezdünk így mondatott...
    Mi eldugtuk... egyszerűen nem bírtuk elviselni
    Kapott a gyerek több játékhangszert... Az utolsó harmonika volt, de az már akkor nem érdekelte.nem is kellett eltenni.
    Lehet hogy most nagy korára azért nem muzikális???

    VálaszTörlés
  7. Hát ezek alapján megtartjuk - hátha neki legalább lesz vmi köze a zenéhez... mára egy kicsit elcsitult, de mikor első nap hajnal ötkor azért kelt fel, hogy zongorázzon a sötétben.....

    VálaszTörlés