táááááá......táááááááá....táááááááá......

           Egy darab tollunk sincs. Lenyúlta mindet. Rajzol. Kapott egy pici füzetet, és mindent megörökít benne. Persze eléggé egyformák a kreálmányok, de ő annyira élvezi. És úgy tudja mesélni, mi – micsoda.

A nagyszülők általában babát vesznek Lánykának (egyébként utálja a babákat, erősen állatfigura-párti, de ez a mamáékat nem nagyon érdekli), vagy építőkockát. Néha bokáig gázolok a kockákban, és ez még a jobbik eset... amikor alkalmasint rálépek egyre, azt már kevésbé tudom díjazni. Erősen szelektálok most már közülük, mert nem csak, hogy értelmüket nem látom (még ha legalább egy készlethez tartozna mind, és lehetne belőlük egy nagy valamit építeni – de így! Egyik fa, másik kis lukas műanyag, harmadik meg annyira könnyű, hogy mindig borul....), de ráadásul csak a kupi van belőlük.

Legnagyobb meglepetésemre azonban gyermeknapra egy nagy, mindennel megtöltött tolltartót kapott. Na, ennek legalább örült. Én a végeredménynek már kevésbé. Az ágyát igencsak kiselejtezhetjük a nyáron – pedig nagyon szereti, de kétlem, hogy tisztítható. Csak kapjunk ugyanilyet.... A lába két napja zebracsíkos – merthogy rettentő üvöltésben kell kitörni, ha rákenem a tusfürdőt... így aztán súrolás híján csíkos maradt. A tévét meg tudtuk menteni – az apjának annyira vörös volt a feje, mikor meglátta a képernyőt, hogy azt hittem, menten agyvérzést kap...

Szóval rajzol.... Megbeszéltük, hogy csak a papírra szabad.... Ez hozzá úgy juthatott el, hogy a papírra és a testén bárhova – hát, a semminél mégiscsak több. De félpercenként és vonalanként jön a tááááááá.... És akkor meg kell dícsérni, hogy milyen szépet alkotott.... És én nagyon dícsérem, hagy legyen önbizalma.... De ma már vagy ezer tááááááá volt, én meg már nem tudok mit mondani. Így a 'jaj, de ügyes vagy' és a 'nagyon szépet rajzoltál' verzióknál maradtunk.... De inkább jöjjön a táááá, mert ha sokáig csend van, akkor sok jóra nem számíthatok.