Jóidőpárti vagyok, és, ha már lehet választani, inkább tavasz semmint bármi más. A napsütésnek sajnos nálam komoly ára van: ha egy picit nem figyelek, a bőröm azonnal égési sérüléseket szenved, én meg már csak azon kapom magam, hogy rettentően fájdalmasra vakartam a kis hólyagokat. Szóval nekem február végén naptejjel kezdődik a tavaszom – és sajnos nem akármilyennel. De nem hagyom ám magam, csakazértse.
Idén jó sok mindent bevállaltam a jóidővel. Kezdek fáradni – pedig még csak egy jó hete álltam neki a nagy ténykedésemnek. Chilli a földben – lassan remélem majd bujkál is, gyümölcsök megmetszve, állatkák szépen rendben, ma helyükre kerültek a bogyós rendelvényeim is – még az eper hibádzik, de ahhoz túl vizes a föld. Szóval fáradok. De nem vallom be, a világ minden kincséért sem, mert akkor hallgathatom, hogy 'mondtam én'. Hát már csakazértse. Szóval ezer a dolog, és közben azon gondolkodtam, ki fogja ezeket átvállalni tőlem, ha esetleg kapok egy állást valahol. Mert pályázatom az van bent, nem egy, de nézegettem, hogy már őszre is keresnek magyar tanárt. Igaz csak félállásban, de a semminél jobb. Szóval valószínűleg senki. Az én dolgom marad akkor is. Egy nagy huh, és megyek is tovább, mert már csak azért is. Majd én megmutatom, hogy lehet.
Nem is válnék meg tőlük – úgy megszerettem mindet. Még egy kis malom kellene, és házi pékséget nyithatnék: tyúkocskák tojásaival meg a Rozi tejével. Már ha Világvégén venne még valaki kalácsot meg kiflit-zsemlét rajtam kívül.... Most is készül a briós, mert hát Limara megint meggyőzőt alkotott. A család meg már egyenesen reklamálja a mindennapi péksütit. A tegnapi napraforgó eddig az abszolút kedvenc – olyan jó volt nézni, ahogy Lányka térült – fordult, megmarkolt egy szirmot (hol az apjának lopta át a dolgozóba, hol az ő pocakjába került). Próbálok legalább ilyen jót alkotni most is – már csak azért is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése