2011. március 15., kedd

a hétvégéről....néhány mondatban

               Fornettit akart – barackosat, semmi mást. Világvégén nem, hogy barackos nincs, de semmilyen más sem. A szomszéd faluban próbálkoztunk, majd a következőben. Végül már kibékült volna egy makói sajtos – tejfölös lángossal is: onnan, ahol gyerekkorában mindig olyan nagy és finom lángost kapott. A bácsinál nagyon jó illat volt, de se sajt, se tejföl. Ez a reggeli nagyon nem akart összejönni.

Nőnapi meglepetés volt, és kivételesen még időben szólt – konkrétan 12 órával indulás előtt. Általában négy – öt órám szokott lenni, hogy összecsomagoljak, de mentünk már úgy síelni, hogy fél kilenckor hazatelefonált, hogy tízkor indulunk. Se síruha, se kutyatáp a hétvégére. Eddig még mindig megoldottam – persze akkor még Városban éltünk.

Rendes volt – számolt a világvégi kaotikus helyzettel, és kicsit több időt adott... Lányka volt a legnagyobb izgalomban, csomagolás helyett ő maga feküdt bele a bőröndbe, már magyarázta, hogy húzzam a zipzárt, és induljunk... nem, nem így szoktuk vinni egyébként...

Meglepődtem, örültem, meg kapkodtam. Mert hát annyi mindent beterveztem erre a négynapos hétvégére, mindent elosztottam szép egyenlően, ráérősen, beleférjenek a dolgaim az időmbe. Ehelyett péntek délután rohantam, tettem – vettem, nem győztem utólérni magam.

Na de szombat este... Semmi főzés, semmi mosogatás, semmi 'mondd már meg, hogy mit szeretnél enni?!'... Finom vacsora után – bepótoltuk a reggel kimaradtakat is - bebújtunk a medence simogató vizébe. Élveztük a csendet, a nyugalmat, kacagtunk Lánykával, elfelejtettük a mindennapokat. Tökéletes volt – csak azt a Toma üdítőt cseréljétek már le, kérlek...

2 megjegyzés:

  1. Akkor ezért a nagy csend, már aggódtunk. Remélem jó alaposan kipihentétek magatokat! Akkor most jöhetnek a világvégi történetek. A makói lángosnak pedig nincs párja. Limaránál találod a pontos receptet.

    VálaszTörlés
  2. Nem, nem vesztem el - csak egy kicsit. Nem sokára jönnek az újabb ztorik - ha a lányom is úgy akarja. Addig meg titeket olvaslak és gyűjtöm az ihletet:)

    VálaszTörlés