Mostanában, ha Városba megyünk, mindig kinézünk Lánykával a zöldségpiacra, hátha akad valami, a kecskék fogára való. Egyelőre költünk rá, aztán remélem, előbb – utóbb felcseperednek a kertben elvetett magocskák is. Valószínű, inkább utóbb.
Dédinél voltak mindig ilyen szép nárciszok, meg jácintok. Szinte az első napsütéssel együtt nyíltak és beragyogták az egész kertet. Apró kis parasztházuk volt, saját kezükkel építették Apóval, még a világháború előtt. És a kert.... Tavasztól késő őszig pompázott a rózsáktól és tátikáktól, orgonáktól és tulipánoktól. A darabka földet belengte a virágillat és a hatalmas szeretet, amivel gondozták.
A piac szélén üldögélt a néni. Kedvesen mosolyogva merült a gondolataiba. Némi szárazbab és nárcisz volt nála. A legszebbeket szedte le a kertjéből, néhány forint reményében. Szerettem volna az ár dupláját adni neki értük, egyet a virágokért, egyet pedig a visszahozott emlékekért. Köszönet neki értük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése