Régen mindig nagy családról ábrándoztam. Gyerekekkel, kertes családi házzal, kutyával az udvarban (lehetőleg valami gyermekbarát fajtával), sok – sok kacagással, örök sürgés – forgással...
Ha becsukom a szemem, most is négy aprócska szaladgál körülöttem. Fújdogál az őszi szél, a nap az utolsó sugarait ontja. Érik a szőlő, az alma. És nevetnek, és szaladnak, és be nem áll a szájuk, és nem győzöm kapkodni a fejem....
Az álmok sokszor maradnak álmok...
A kérdés csak annyi, hogy akarjuk-e, hogy valóra váljanak?
Azok a fránya hormonok, mit kihoznak az emberből?? Csak nem? Ha igen, gratulálunk!
VálaszTörlésA négy aprócska még bőven belefér:) A kutya már megvan, a kert pedig rajtatok múlik:)))
VálaszTörlésén bár nem ismerlek ugye, csak így a monitoron keresztül- nehezen tudnálak elképzelni- 4, de még 3 gyerekkel is... valahogy nem megy. Bár Lánykának kell(ene)majd még tesó, de később. ez is őszintére sikeredett:) bocs:) Andi
VálaszTörlésNem, nincs mihez gratulálni - csak időnként eszembe jut...de olyan gyorsan elmúlik, hogy egyelőre esélye sincs, hogy így alakuljon... túl gyakran változik a véleményem...:S
VálaszTörlés