Mindig ő az utolsó. Nem követelőzik. Nem bökdös. Nem lökdösődik. Nam nyafog. Nem reklamál. Nem hangoskodik. Tudja, hogy Rozi az első, az ő helye csakis hátrébb lehet. Ha kap valamit, elfogadja. Ha nem, úgyis jó. A társaságunkat sem igényli. A jó szót meghallgatja ugyan, de simogatásért már nem áll sorba. Volt is döbbenet reggel.
Első cuppantásra szaladnak mindketten, ma csak Rozi jött. Gizit úgy kellett keresni. Csak feküdt a kifutó végén. Türelmesen elviselte, hogy megsimogatom. Hogy végigtapogatom az összes porcikáját, átölelem a nyakát. Tudtam, ha ez a vadóc most ennyire gyámoltalan, itt nagy lesz a baj.
Állatorvosról Világvégén még hét közben sem nagyon lehet hallani, na de szombat délelőtt! A férfi kétségbe esett, hogy 'már ez is beteg!' - utalva szegény Kajlánkra, aki valami veleszületett (sajnos gyógyíthatatlan) bőrbetegségben szenved, és eddig ugyan gyönyörűen tűrte, és tartotta magát, de most nagyon rájár a rúd. Én pedig higgadt kuruzslóként betopogtam a konyhámba, gyógyszer híján régi varázsmódokhoz nyúltam: csodaelixírt kevertem vörösborból és olívaolajból.
Sajnos a kecskék hajlamosak addig enni, amíg van előttük akármi is. Legyen az takarmány, fű, széna, vagy nejlonzacskó. Minden lecsúszik. Viszont, ha leáll a bendőjük működése, és nem tudnak kérődzni, az végzetes számukra. Gizim hősiesen viselte a kotyvalék itatását, egyre inkább várta a jó szót és a simogatást is. Nekem pedig hatalmas kő esett le a szívemről, mikor délben megitta az első korty vizet, és később még enni is hajlandó volt. Alig várom, hogy meneküljön a simogatás elől. Az a biztos. Nagy szerencsénk volt... Ha nem lettünk volna ma itthon... még belegondolni is rossz.
Szegény Gizi :(((
VálaszTörlésRemélem már jobban van!
Marmann
Kedves Marmann, én is ebben a reményben indultam ma hozzá. És örömmel jelentem, hogy, noha bőrig áztam mire kiértem, Gizi gazellamód szaladt el már a látványomtól is - egyenesen ki az esőre. Ez pedig nagy szó, mert a kecske fél a víztől. Határozottan követelte a reggelit, ami ugyan most még nem jár - de ez a biztos gyógyulás tünete. Úgy látom, a tegnapi pátyolgatás kapcsolatunk alapvető jellegén nem változtatott semmit :)
VálaszTörlésóóóóóóóóó,igen... feledékeny vagyok - meg neveletlen is :S
VálaszTörlésköszönöm, hogy velem aggódtál...
Szegényke! Bízom benne, hogy hamarosan rendben lesz!
VálaszTörlésÁllatorvos híján lehet én is kétségbe estem volna!
Ügyes voltál!
Ha nincs segítség az ember sok mindenre képes, s sok minden eszébe jut!
Jobbulást Gizinek, Nektek pedig szép vasárnapot!:)
Szerencsére meggyógyult! Bizony, nehéz egy beteg állattal, még jó, hogy egy kuruzsló csak akad a háznál!
VálaszTörlésszerencsére abszolut rendben van már - kicsit neheztel, amiért diétára fogtam, de majd holnap meglepjük valami finommal.... Kuruzsolni azt muszáj - aggódni ilyenkor nincs idő..persze utólag nekem is nagy kő esett le a szívemről.
VálaszTörlésJó nagy szerencséd van.... hogy nem történt nagyobb baj...
VálaszTörlésBizonyára ismered az állatod viselkedését/mint irtad is/és ilyenkor az kicsit segít mert tudod mikor van baj...
Szép estét!
Bizony, most már lassan másfél éve minden nap velük kezdődik - és nekem már az is tünet, amit az állatorvos még talán nem is venne észre. Mielőtt hozzánk költöztek is sokat olvastam/tanultam a kecskékről - azóta is minden nap olvasok még hozzá, mert minden tudásra szükség van ilyenkor.
VálaszTörlés