szösszenet

                  Jó szokásomhoz híven a fél délelőttöt a konyhában töltöttem, ami, valljuk be, nem is olyan hosszú idő, ha számba veszem a főzést – mosogatást – rendrakást. Meg azt a bő kilónyi szappant, ami még elkészült. Persze az én drága párom egészen máshogy látja a dolgokat, mindig azzal piszkál, hogy hagyjam már a francba, pihenjek inkább, meg minek kell annyi mindent főzni már megint...?!

Szóval éppen végeztem, mikor eszembe jutott, hogy múlt héten emlegette a tepertős pogácsát, gondoltam, megkérdem, hátha délután enne. 'Jaj, legyen már elég mára, pihenj inkább!.... Mit is mondtál?! Tepertős pogácsa?! Hát, egy tepertős pogácsa az jó lenne...' Ezzel a lendülettel ő lefeküdt aludni a gyermekkel, én meg visszafordultam a konyhapulthoz meg a mérlegemhez.

Két óra körül már láttam a folyamat végét – már arra is jutott volna idő, hogy esetleg átnézzem a levelezésemet, jelentettem, mindjárt kész a pogi. 'Jaj, de jó! de még mielőtt leülnél... csinálsz egy teát még gyorsan, hogy kihűljön, mire lehet enni a pogácsát?!'

Hát persze..... Mit nekem már az a pár perc ide vagy oda.... Szóval ma sem sikerült idejében végeznem.... talán holnap...