Még mindig. Szerintem soha nem hagyja abba. Tudnám, hol lehet ilyenkor reklamálni. Vagyis, bárcsak lehetne... Nagyon visszavágyom a napsütést. Meg vele együtt a jókedvet, Lányka kacagását, ahogy Kutyával összefogva szegény macskát kergetik, Rozi mekegését, ha meglátja, hogy feléjük tartok a répával, a fakopáncsunk kopogását az öreg akácon.... Néha még az egy szem szúnyogunk is hiányzik... Néha...
Magára csukta a szobaajtót. Nagy csörömpölés. Esik, puffan, dől, borul. Két – három perc néma csend. Ajtó nyílik, Lányka ott áll, derekán úszógumi, kezében a fürdőbugyit szorongatja. Szegénykém, ő is unja magát. Már menne strandolni. Én is mennék, de, hogy legyen valami haszna a rossz időnek, beterveztem a tavaszi nagytakarítást. Néhány körmondatban megfogalmaztam neki, miért is nem pancsolunk ma, reméltem, beáll ő is segédkezni.
Lányka nagyon tud takarítani, virágot locsolni, tükröt pucolni. És jó tett helyébe jót várj – noha sörkiflit terveztem ma sütni, annyit dícsértétek már a napraforgót, hogy én is elkészítettem. Minekutána gasztroblogot soha nem állt szándékomban írni, a jövőben sem tervezem, így csupán a végeredményt szerettem volna itt rögzíteni. Nem sikerült. Mire észbekaptam, elfogyott az egész. Ha jóidőt nem is, de egy kis jókedvet mindenképp csempészett a mai napba. Köszönet a receptért.
No, a végeredmény fénykép nélkül is jelzi,hogy nagyon jól sikerült a napraforgó:)
VálaszTörlésIgen, már csak a formája miatt is nekiesett a gyerek... ilyen recept jöhet még bármikor
VálaszTörlés