helyzetjelentés

           Világvégi életünk eléggé felpörgött az utóbbi időben. A férfi rengeteget dolgozik – szinte a fülére nőtt a telefon ( a számlát még nem küldték ki, csak – rossz – sejtéseim vannak róla), én folyamatosan sietek valahova – és rendszerint késésben vagyok, de mindig időben érkezem (hogy hogyan, azt a képzelőerőtökre bízom - nem, teleportálni nem tudok...), a gyermek meg... hát gyermek... és leginkább igyekszik kiélvezni ennek minden percét – hangot is adva az örömének, a legújabb felfedezéseinek, a...... Szóval némileg elfáradtam: a régi tiszta nyugalom – senki hozzánk nem szólós időnek, úgy fest, vége.

Az óvoda és az új napi rutin eléggé felbolygatta a kényelmes kis életemet – nem, nem csak a felkelés, meg csinos ruhába bújás.... ezeket nagyon szeretem... ellenben délelőtt semmi nemitthonit nem tudok intézni: merthogy nem érnék vissza időben, hogy a leányzóért mehessek. Pedig baromi büszke ám magára, hogy mindig az ő anyukája az első ebéd után... Így aztán nem csak az eljárós munka esik ki az életemből, hanem a csavargások, a piacozás is. A friss gyümölcsért, zöldségért ölni tudnék – inkább hús ne legyen, csak zöldet ehessek, de Világvégén a választék az alma – banán párosításban merül ki, a kérdésemre – hogy lehetne-e esetleg padlizsánt rendelni – pedig kérdéssel feleltek. Szóval nem ismerték. Sok mást sem.

És akkor már nem is említem, hogy megint megkezdődött az éves rendes lakásfelújítás nálunk. Ja, mégis. Épp most említettem... Így aztán nézzétek el nekem, ha a sokmindenegyéb mellett a blog került hátérbe – igyekszem itt is helytállni.