2012. október 30., kedd


          El-elmaradozom mostanában. Nem azért, mert meguntam a nyomonkövetés eme virtuális formáját, nem is mondhatnék hiányában, hanem, mert egyetlen dologról mesélnék már nagyon szívesen. Arról meg még nem lehet. Így aztán néhány összeszedetlen keszekusza mondat kerül csupán minden nap a képernyőre ujjaim bökdösése révén, visszaolvasva őket említésre (közzétételre meg pláne) sem méltóak, így aztán újra és újra a kukában végzik.

Értelmeset kihúzni belőlem majdhogynem lehetetlen. Ellenben a leányzó szája egész nap be sem áll. A mókuska, mókuska napi sokszor elhangzik nálunk, bár Lányka szerint nem úgyis fára megy a végén, hanem úgyis elfárad. Végülis mindegy, csak ne essen le.

Bokáig gázolunk az őszben – a lehulott, csupavíz levelekben meg pláne, köszönhetően a háromnapos égszakadásnak - meg a hidegben, hogy az átdidergető szélről ne is beszéljek. A gyermek a héten napi huszonnégyes társaság, ami egyeltalán nem probléma, csak jó lenne, ha éjszaka elboldogulna magában. Ez a legújabb: nem akar egyedül aludni.

A kutyák félóránként lesnek be a teraszajtón: vagy azt firtatják, hogy mit falatozunk idebent, vagy játszani hívnának. Esőmentes időben igyekszünk a kedvükre tenni, nem csak néhány 'jólvannal' megdobálni őket, hanem labdát, botot, meg bármi visszahozhatót elröpíteni nekik jó messze.

Régi rendszeresen olvasók talán emlékeznek: tavaly is jó előre megjósoltam a közeledő hideg telet. Jelentem: Gizim szépen növeszti a bundát – igencsak valami szőrmekabátba bújt eszkimóra hajaz. Valószínű idén sem ússzuk meg súlyos mínuszok nélkül. (Pedig én már most nagyon fázok.) Szóval pakoljatok fel bőven tüzelővel a télre, meg húzzatok a gyerkőcök lábára még egy zoknit....

És mielőtt felemlegetném a közelgő mikulást és társait, engedjétek meg, hogy nagyon boldog szülinapot kívánjak - innen – Dórinak. Isten éltessen sokáig!

4 megjegyzés: