El-elmaradozom
mostanában. Nem azért, mert meguntam a nyomonkövetés eme
virtuális formáját, nem is mondhatnék hiányában, hanem, mert
egyetlen dologról mesélnék már nagyon szívesen. Arról meg még
nem lehet. Így aztán néhány összeszedetlen keszekusza mondat
kerül csupán minden nap a képernyőre ujjaim bökdösése révén,
visszaolvasva őket említésre (közzétételre meg pláne) sem
méltóak, így aztán újra és újra a kukában végzik.
Értelmeset
kihúzni belőlem majdhogynem lehetetlen. Ellenben a leányzó
szája egész nap be sem áll. A mókuska, mókuska napi sokszor
elhangzik nálunk, bár Lányka szerint nem úgyis fára megy a
végén, hanem úgyis elfárad. Végülis mindegy, csak ne essen le.
Bokáig
gázolunk az őszben – a lehulott, csupavíz levelekben meg pláne,
köszönhetően a háromnapos égszakadásnak - meg a hidegben, hogy
az átdidergető szélről ne is beszéljek. A gyermek a héten napi
huszonnégyes társaság, ami egyeltalán nem probléma, csak jó
lenne, ha éjszaka elboldogulna magában. Ez a legújabb: nem akar
egyedül aludni.
A
kutyák félóránként lesnek be a teraszajtón: vagy azt firtatják,
hogy mit falatozunk idebent, vagy játszani hívnának. Esőmentes
időben igyekszünk a kedvükre tenni, nem csak néhány 'jólvannal'
megdobálni őket, hanem labdát, botot, meg bármi visszahozhatót
elröpíteni nekik jó messze.
Régi
rendszeresen olvasók talán emlékeznek: tavaly is jó előre
megjósoltam a közeledő hideg telet. Jelentem: Gizim szépen
növeszti a bundát – igencsak valami szőrmekabátba bújt
eszkimóra hajaz. Valószínű idén sem ússzuk meg súlyos mínuszok
nélkül. (Pedig én már most nagyon fázok.) Szóval pakoljatok fel
bőven tüzelővel a télre, meg húzzatok a gyerkőcök lábára még
egy zoknit....
És
mielőtt felemlegetném a közelgő mikulást és társait, engedjétek meg, hogy nagyon boldog szülinapot kívánjak - innen –
Dórinak. Isten éltessen sokáig!
Pedig írjál, mert ezt is élvezettel olvastam. :o)
VálaszTörlésSejtem...
VálaszTörlésJaj, de kedves vagy! Nagyon szépen köszönöm.
VálaszTörlésRemélem én is...
VálaszTörlés