2012. szeptember 11., kedd

így állunk


              Határozottan jót tesz nekünk ez a szervezettség, amit az óvoda jelent az életünkben. Nem csak Lánykán látom, hogy okosodott, ügyesedett, komolyodott már egy hét alatt is, de nekem is jól esik reggel időben felkelni, szépen felöltözni – nem csak afféle itthonmaradós nacit (vagy szoknyát) meg pólót magamra húzni. És hát nem csak a gyermeknek lettek barátai az oviban, de egészen jófej szülőkkel hozott össze a sors, akad köztük jó pár, akinél érezni lehet, hogy tényleg foglalkozik a csemetével, nem csak azért van, mert lett. Jó lenne, ha ez egyértelmű lenne mindenkinek, de sajnos akad kivétel is.

A délelőttök persze elrohannak. Bő három órám van mindenre, amit beterveztem – jelentem: a kamra gyönyörűen kifestve, télirevaló bepakolva (jut eszembe, készül még abból a babos zakuszkából, mert túl jóra sikeredett), a konyha is szépen alakul. Függönyt kell varrnom. Azt nagyon, mert most úgy befészkelte magát a gondolat a fejembe, hogy ki nem tudom hessegetni.

Lánykának új szoba dukál. Merthogy nagylány lett. Nagyon nagy. És ugyan semmiféle kismackós bordür nem volt soha a falon, meg plútókutyás sötétítő és hasonlók, de azért mégiscsak változtatni kell itt-ott. Teszem azt, az általam megálmodott (szerintem nagyonbarátságos, és mutatós) ágyat secpec kifujjolta (még jó, hogy nem rendeltem meg sutyiban, hanem kikértem a véleményét), mert neki nagy ugrálós kell.... Így aztán azt kapott, csak még a dekorálása hátra van, másfelől meg valami pakolós polc is jár mellé, meg új asztal székkel, mert az apróméretűt kinőtte.

És akkor még mielőtt végigsorolnám a naptáram összes bejegyzését (bizony! Már azt is vezetek, mert elveztem a bevásárlások, a megrendelések, a tennivalók között nélküle), szaladok gyorsan még egy kicsit dolgozni. Mert a Főnök morcos lesz. Én meg mindjárt megyek az apróért.... Mindig számolom a perceket: még huszonőt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése