Emlékszem,
néha a fél életemet adtam volna, hogy egyetlen falat ételt
beleimádkozhassak. Győzködtem, könyörögtem, kértem, esedeztem,
ha tudtam, a szájába csempésztem. Rettentően sokat szenvedtünk
az étkezésekkel, és hatalmas kő esett le a szívemről, mikor
túlléptünk ezen a korszakon is. Hogy végre jóízűen falatozik –
az sem izgat, ha magában a szalonnát... Hogy érdekli minden íz,
illat. Hogy nyersen a friss zöldséget, gyümölcsöt.... És
bármit. És eleget. És kérés nélkül.
És
most megint ugyanúgy összeszorul a gyomrom, ahogy végignézek
rajta. Hallgatom a szuszogását, nézem a bágyadt arcát, a
csillogó szemeit. Mérem a lázát, törlöm az orrát, kenegetem a
hátát a légzéskönnyítővel. Próbálok legalább folyadékot
tukmálni bele, és igen: a fél életemet adnám már egyetlen
falatért is....
A kajával most ne idegesítsd magad. Csak a folyadékpótlás a fontos, ha lázas. Majd eszik, ha jobban lesz.
VálaszTörlésGyors gyógyulást a kis Tündérnek!
Megértelek, én is mindenen odaadnám, hogy a gyerekemnek jobb legyen, és hány évet tud öregedni az aggódástól ilyenkor egy anya.... Mielőbbi gyógyulást kívánok a kicsinek! Eszter
VálaszTörlésKöszönjük szépen.. időnként már egész jókedvű, még reggelizett is... lassan majdcsak dolgoznak a vitaminok meg a gyógyszerek is..
VálaszTörlés