2012. augusztus 16., csütörtök


Nem szeretem a halat. A teljes igazsághoz egyébként hozzátartozik, hogy a párom nagyon finoman tudja elkészíteni (ennek is köszönhető, hogy egyszer évben: konkrétan karácsonykor mégiscsak legyűrök egy tányér halászlevet), de bennem még mindig erősen él a mocsárszagú és -ízű halételek emléke gyermekkoromból. Akkor is csak rengeteg kecsappal vált elviselhetővé a rántott, és sehogyan sem a ruszli. Fujj, fujj, fujj. Nincs mese, nálam nem lesz sosem az étkezés szerves része.

Ellenben a leányzó úgy tömi magába a paradicsomos halat (meg minden más halat is), hogy olyat én még nem láttam.. Hát..... valami nem öröklődik.... szerencsére.

4 megjegyzés:

  1. Nem baj... a halakba sok vitamin van.....

    VálaszTörlés
  2. Így van, nagyon egészséges.. annak meg külön örülök, hogy a új ízekre mindig kapható, és nem olyan válogatós (mint én)...

    VálaszTörlés
  3. Nálunk ugyanez a helyzet.
    Olyan vehemenciával és jóízűen falatoznak, hogy az ember már-már megkívánja tőlük... aztán persze egy falat nem sok, annyi sem csúszik le belőle.
    A fekete kagylóval dettó ez van, annyi különbséggel, hogy azt még nézni sem bírom, mikor eszik.

    VálaszTörlés
  4. ismerős... én meg rögtön küldöm fogat mosni az aprónépet, mert különben olyan paradicsomos hal szaga van egész nap...

    VálaszTörlés