amikor útban van a melltartó...

                 Sok sok hónapja nem volt példa rá, hogy teregessek. A párom meg is jegyezte ma: úgy néz ki az udvar, mint valami cigány putri (nem, nem minden cigánnyal van bajunk, csak egy bizonyos típussal – azt hiszem, nem kell részleteznem...). No igen, mert hogy a kilenc kiló ruhát gyönyörűen kimosta a gép, de az utolsó néhány perc hanghatásai után a szárítást már nem mertem rábízni.

Nos, valóban: jól látjátok. Nem egy szex-bejegyzésen vezetitek végig a szemeteket (bár inkább írnék azt!), hanem fül- (inkább csak szem-) tanúi lehettek a 'hogyan küldjük szabadságra a mosógépünket'-programnak. Pedig az ilyesmit nagyon utálom...... azt meg pláne, hogy szakszervíz csak a megyeszékhelyen van, a szomszéd faluban élő szerelők valószínűleg még sosem láttak ilyen masinát. Nem attól félek, hogy nem sikerül megjavítaniuk, sokkal inkább attól tartok, hogy a tudatlanságuk miatt kárt tesznek a külcsínyben a munka során, és akkor aztán tutira elsírom magam. Mert én úgy vigyázok rá.

Tudom: mosózacskót/zsákot/tasakot/nemtudomhogyhívjákot kellene használnom.... Persze nincs. És még szükségét sem láttam soha. Ezidáig. Mindenesetre most átértékeltem a dolgot, és esküdözöm mindenre, ami szent, hogy, ha meggyógyul a harmadik karom, beszerzek egyet. Mert hogy ez az egyetlen elszabadult melltartó-merevítő hatalmas kárt okozott. Bosszankodást mindenképp.

Először megpróbáltuk kihámozni a dobot a gépből. Úgy be volt csomagolva..... esélytelen. Pedig próbáltuk előről – hátulról.... Atomtámadásnál is bent marad.... Aztán gugli cimborámmal kiderítettük, hogy a benne lévő mosóbordák kivehetőek éppen ilyen alkalmakra – de ezek annyira passzosak és erősek, meg sem tudtam mozdítani őket. A férfi éppen azon balhézik, miért van nekem ilyen nagy mellem – merthogy álláspontja szerint kisebb merevítő nem akadna annyira..... hát, bocs..... lesz, ami lesz – még okosítom magam. Hátha mégiscsak orvosolhatjuk a dolgot házilag....