Szabályosan a szívroham tud kerülgetni, mikor egy bizonyos hívást várnék fontos helyről, és emiatt magammal kell cipelnem a telefonomat napi tizenórában. Tudom, a mai (néha túl)modern világunkban elképzelhetetlen, hihetetlen, és mások számára zavaró lehet, de, mióta Világvégén lakunk, engem bizony alapesetben szinte lehetetlen elérni telefonon. Nem csak hogy évek óta nem hordom magammal, de merő egyszerűséggel leteszem valahova (jó esetben a házban) és megfeledkezem róla – olykor egy hétre is. Csak akkor indulok keresésére, ha el kell mennem otthonról (akkor is csak azért, hogy a férfivel el tudjuk érni egymást).
És bizony már-már pofátlannak érzem magam, mikor valaki megadja a számát – én meg csak e-mail címet bökök a papírra (bizonygathatom én, hogy a legjobb, legtöbbször megnyitott e-mailemről van szó)...
Az utóbbi időben felpörgött életemnek köszönhetően úgy döntöttem, ideje alkalmazkodnom mások elvárásaihoz. Zseb híján arra a döntésre jutottam (noha már rég kiment a divatból), hogy beszerzek egy olyan bizonyos nyakbaakasztót, nehogy technika nélkül kelljen léteznem, mikor is rádöbbentem: az én mobilomon nincsen felesleges luk, amibe a madzagot bedughatnám. Így aztán, ' a sors keze' felkiáltással visszadobtam a telefont a szokásos helyére : valahol idebent leledzik.... ha úgy alakul, majd ránézek..
Javasolnám, hogy varrj magadnak egy kis boríték méretű zsebecskét, tetején tépőzár, egy övre szépen varrd rá, így fel tudod a derekadra csatolni, nem lóg bele semmibe, a pólód még el is takarja, ha akarod.Én varrtam ilyet, mert a biciklin hallgatom a zenét és ha nincs zseb a nadrágomon, akkor mindig hülye helyekre (pl. melltartópánt) kellett dugdosnom a telót. Hidd el nagyon egyszerű!Jó varrást!
VálaszTörlés