Úgy megszoktam, hogy itt van. Reggel, az első perctől este, az utolsóig. Vele kezdődik, és mellette ér véget minden nap. Igen, sokszor rutinszerű és megszokott. Nem unalmas. Nem. Csak kiszámítható, megbízhatóan pontos és tervezhető. Az idilli Világvégénken így telnek a napjaink. Most még hármasban.
Persze nálunk sem tökéletes mindig minden. Előfordul, hogy nem egyformán látjuk a világ nagy dolgait – amik általában apró kis szöszmöszök az igazi balhékhoz képest, és tárgyuk is feledhető. A mi falaink közé is bedugja olykor az orrát a gazdasági (világ)válság, aminek az első két évét (hála a tartalékoknak) még kacagva átvészeltük, most már azért összeszorul a gyomrom, mikor három – négy hónapig nincs fizetés. Egyikünknek sem.
De ha csak néhány perce is egy szobával arrébb vonul dolgozni, nekem meg van időm magamra, a gondolataimra, és semmiféle 'anya ezt, azt, meg amazt kérek'-nek nem kell megfelelnem, akkor mindig eszembe jut a hőskorszak: mikor még csak ketten voltunk, és sűrű szívdobogások közepette vártam, hogy szólaljon a telefon, dörmögjön az ismerős, semmi mással össze nem téveszthető motorhang a Fabiaból.
És annyira de tudom szeretni ilyenkor (is) – mert a külső változik, a világ alakul körülöttünk, mi pedig alkalmazkodunk. Megöregszünk, felszedünk pár kilót, nehezbben viseljük a konfliktushelyzeteket.... De belül: mélyen idebent.....
Mutatom neki a régi képet:
VálaszTörlés- Nézd, milyen szép voltam!
Mire ő:
- Most is szép vagy.
Megértelek.
Ezért az érzésért picit irigyellek:) Jó annak aki szeret és szeretve van. :)) Becsüld meg hogy van kit szeretned, és élvezd :)
VálaszTörlésJaj, Dóri, akkor nem is panaszkodhatsz....
VálaszTörlésPatrícia, egész biztos, hogy téged is imádnak odahaza....van miért...ezért szeretünk mi is:) fel a fejjel.....csak hát vannak emberek, akik máshogy mutatják ki...