2012. április 10., kedd

            Ennyi kihagyás után illene valami frappánssal, érdekfeszítővel, mosolycsalogatóval, de legalábbis olvashatóval és élvezhetővel előállnom, de, hogy őszinte legyek, soha nem bírtam semmit, ami illene, kellene, muszáj, szükséges, jó lenne, ha. Emellett az is hétszentség, hogy az égvilágon cseppet sincs közléskényszerem. Semmi, de semmi. Vagyis annyi minden van, amiről írhatnék, de ugyan minek?! Megint a lányomtól csípkedek el perceket, megint porszívózás helyett csacsogok, megint húzom – halogatom az ablakmosást, és a kötésem is elszalad nélkülem. Pedig nagyon vigyázok rá, mert Lányka egyre gyakrabban nézegeti és emlegeti, hogy tetszik neki. Tegnap már rajtakaptam, ahogy dugdossa bele a horgolótűt. Hm..... azért csak nem kéne.....

Szóval töröm a fejem, miért is tartok életben valamit, amit a lányom még évekig nem fog tudni elolvasni. Valamit, ami így is túl sokat mond el rólam. Valamit, ami fogalmam sincs, miért született. Vagyis de. Tudom miért. Magányból. Csendhallgatásból. Unalomból. Szakmai sikervágyból. Sajtónélkülözésből. De az aprócska közönséget számláló újságíróblog kinőtte megát egy anya irományává. A Világvégét megismerni és belakni vágyó nő meséivé. És újonnan már annyian olvassák, ahogyan én álmomban sem reméltem volna. A sok névtelen között akad néhány önmagát – esetleg véleményét is – vállaló, ismeretlen ismerős, akik látogatásának legalább úgy örülök, mintha ezeréves pajtások ugranának be délutáni teára. Ezek miatt a virtuális barátságok miatt érdemes.

Szóval összeszedem magam meg a gondolataim, és holnap jövök a fejleményekkel. Mert vannak. Ha akartok még belőlem.

11 megjegyzés:

  1. Ne viccelj! Jó, hogy várunk! :o) És nem baj, ha "csak" aprócseprő dologgal jelentkezel, én szeretem azokat is! :o)

    Annyiszor gondolok rá napközben is, hogy ezt meg kéne írni, nem volna szabad elengedni a semmibe, még akkor is, ha csak egy futó pillanat, ami jólesik. Van, aki terápiának használja a blogolást (szerintem én is), van, aki másra, de minden blogbejegyzés egyformán értékes szerintem. :o) Micsoda aranybánya lehet majd egy-egy szerver az "adatrégészeknek" sok-sok év múlva! :o) És milyen király volna Vértesszőlősi Samu mindennapjairól olvasni, pedig lehet, hogy ő is haszontalanságnak tartaná két kőpattintás között lejegyezni, hogy a körmére csapott. ;o)

    VálaszTörlés
  2. Olvastam néhány kezdeti bejegyzésed és bizony egészen más hangulatuk volt, mint mostanában. Pont az, amit itt írtál is... Szóval Újságíró vagy, tessék szépen írni, beszámolni, várunk :)

    VálaszTörlés
  3. alapjában véve én is itt vagyok, és várlak. be kell vallanom, saját magamhoz nem járok napok óta. mivel Te a kedvenc sávban vagy így ide jövök, amit pedig leírtál szinte szóról szóra írhatnám én is. de nem írom, mert leírtad. szóval írj! én várom!

    VálaszTörlés
  4. Én is itt vagyok és várom az újabb beszámolód világvégéről:-)

    VálaszTörlés
  5. Borítsd ki a teli bilit, és írj nekünk :)

    VálaszTörlés
  6. Erika, attól tartok, nem is olyan egyszerű elővenni a régi stílust.... most értem haza - szuszogok egyet, aztán jövök.

    VálaszTörlés
  7. Nem, nem félre értettél - azt hiszem ... szóval azok a kezdeti bejegyzések csupa-csupa fájdalmat, magányt árasztottak magukból, olyan voltál, mint aki elvesztette és keresi önmagát, szinte segítségért kiáltoztál ...de úgy láttam, azóta rendbe jöttél :)
    Egyéb írásaidat pedig sajnos nem ismerem, így nem tudom, hogy azokhoz visszatértél-e már. Hol találkozhattunk Veled korábban?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyszerű szórakozás olvasni a virtuális barátok mindennapjait, még ha nem is minden nap írunk/olvasunk. Jó olvasni a szeretettel leírt mondatokat, a kislányod botladozó lépteit követni, másoknál a finom süteményeket, a gyönyörű kézimunkákat nézegetni,a tájképeket, a gondosan nevelt virágokat, vagy csak a különböző véleményeket az életükről, a mindennapjaikról, családról, barátokról. Szerintem szükség van ezekre, szükségünk van egymásra! Írj! Szépeket. Mint eddig.

      Törlés