2012. március 22., csütörtök

Plasztikázunk

                 A házunk a legnagyobb jóindulattal sem tökéletes. Mentségünkre szóljon: így kaptuk. Mármint: vannak olyan dolgok, amiken plasztikával lehet valamicskét segíteni, alapjaiban megváltoztatni azonban esélytelen. Egyes – szerintem funkciótlan – helyiségek a számukra szánt feladathoz képest túlságosan nagyra sikeredtek, míg másokat hagyni kellett volna egy picit növögetni, mielőtt négyfal közé zárják őket. És akkor még nem említettem az aprócska ablakokat – legalább is ahhoz képest, amit az én hajdani mediterrán lakásomban megszoktam (és imádtam) – valamint az egymásba nyíló szobákat, a nempraktikusság csúcsait. Sőt. Előbb – utóbb kínos lesz, zavaró, és szükségszerűen megváltoztatandó. Hát ez van. De szóljon, akinek az ezeréves világvégi háza abszolút a mai modern szabályok szerint épült.

Alig laknak az utcánkban. Ha meg mégis akad egy – egy gazdás ház a gazdátlanok között, hát külsőre nem nagyon lehet megmondani róla. Kukoricás szomszédék még mindig költöznének – legújabb verzió, hogy eladnák nekünk a házukat, ami azon túlmenően, hogy az összeomlás keskeny peremén táncol, néha balra, néha jobbra dőlve, hogy mennyi energiaráfordítást meg tőkét igényelne A. lebontani, B. értelmeset és használhatót csinálni belőle, magában hordozza a tőlük való elválás álmaimban dédelgetett lehetőségét. Hozzáteszem: koránt sincs annyi probléma velük, mint mikor ideköltöztek – talán két éve, de azért tudnám élvezni a nemveszekedést, nemalapbólhangosbeszédet, a nemnevelt kutyájuk nemugatását, a nemleskelődést, nemhallgatózást és hasonlókat.

Felénk nem hívni kell az embereket dolgozni, hanem elküldeni. Mert mindig jön valaki. Bepucolni akarnak (hogy mit, azt nem tudom), füvetnyírni (szegény, éppen csak zöldell, ráadásul most készülök elszórni még egy adag magot), állatot gondoznának (na, de ha még ezért is fizetünk, akkor hol marad a haszon?! – Rozimat különben sem engedném át senkinek..). Megcsinálnak bármit, mert állításuk szerint mindenhez értenek, csak papírjuk nincs róla....

Tegnap vadidegen kocsi állt meg vadidegen férfival, mondván: hallották: új ablakaink vannak (mondjuk tavaly nyáron még újak voltak), csinálnának rá szép új redőnyt..... Néztem. És néztem. És még mindig. Már – már mondtam volna, hogy valami nem stimmel nála odahaza – de végül szépen fogalmaztam. Mert én már csak ilyen vagyok.

És hát papírom nekem sincs róla, de szerencsére sokmindenhez értek. Redőnyt nem kértünk – helyette azonban új sötétítőket varrok, meg festek, meg tapétázok, meg bútoráthúzok, meg kilincseket cserélek, meg szép svédpadlót teszek le idén nyáron. Folytatjuk a tavalyi plasztikázást...

3 megjegyzés:

  1. Szerintem csak a munkanélküliség készteti őket rá, valahonnan pénzt akarnak szerezni...
    Nektek kitartást és sok-sok erőt kívánok a "plasztikázáshoz"

    VálaszTörlés
  2. Nálunk a ház körüli, kinti munkák halmozódtak fel. Kerítést kellene csiszolni, festeni, járólapokat felszedni majd újra lerakni egy darabon, ahol a nehéz teherautó súlya alatt kicsit megdőlt az egész . Egy éves tervben szerepel az ablakok átcsiszolása és festése, valamint a kinti faburkolat csiszolása és festése. A kertet is füvesíteni kellene, előtte el kellene rendezni a földet. Szóval van munka nálunk is :-)

    VálaszTörlés
  3. igen, persze azért jönnek, hogy munkát (+pénzt) kapjanak tőlünk - csak az egyetlen (és alapvető) probléma velük, hogy nem értenek ahhoz, ami elméletileg a szakmájuk. Persze, értem én, hogy falun minden jó, csak olcsón csinálják, de mi azért nem így vélekedünk. Ezért nem szeretem, ha jönnek...

    Jövőhéten kezdődik a plasztikázás - hát, idén is van mit...

    VálaszTörlés