2012. március 20., kedd

Konklúzió? nincs.

             Még néhány nap kihagyás után is nehéz visszaállni a régi kerékvágásba (már blogírásilag), ne tudjátok meg, hogy négy év szünet után mit érzek munkaügyileg. Ma végignéztünk egy rakat iskolást Lánykával, ahogyan ebédelni vonultak pedagógusostól, míg mi vidáman nyúztuk a játszóteret. Katasztrófa volt. A tanár néninek égig állt a haja, a gyerekek ordítottak, verekedtek, ha akarták sem tudták volna meghallani, hogy mit mondott a napközis felvigyázó. Nem is nagyon akarták. Szóval átröppent az agyamon, hogyan is tudtam én ezt anno elviselni, abban a cirka egy igencsak hosszúnak tűnő évben, amíg angolt tanítottam néhány faluval arrébb a speciális iskolában. Fogyatékos és nehezen nevelhető gyerekeknek. Megmondom őszintén: soha többet.

Ma először éreztem úgy, hogy, lehet, jobb lenne itthon. Hogy szívesen maradnék anya, és intézném a saját kis dolgaimat idehaza. Hogy látnék realitást és lehetőséget ebben is. Hogy nem is vágyom már annyira a karrierre: főleg, hogy közel – távol esélyem sincs semmiféle szakmabeli állást megpályázni, de, ha lenne sem biztos, hogy nem csak az anyagiak miatt választanám inkább azt. Van, amit nem lehet megfizetni. És az ilyen dolgokat általában nem is fizetik meg. Egyszerűen elvárják, hogy hivatástudatból, kihívás utáni vágyból vagy ki tudja mi a szösz miatt, egyszerűen éhbérért műveljük. Nem szeretem az ilyesmit. Nagyon nem.

Szóval, hogy a jövő mit hoz, azt nem tudom... Azt azonban igen, hogy az én nagyszájú kislányomat ugyanolyan nehéz volt ma lebeszélni a csizmáról, mint ősszel felimádkozni a lábára. A téli sapkáról egyelőre nem hajlandó lemondani....reménykedem, holnap választ magának egy csinos kis baseballt, és Hello Kittyt elfelejtjük jövő őszig.... És abban is egészen biztos vagyok, hogy a szappankészítés a kisujjamon jön ki (mindenféle szempontból), de olyan még nem volt, hogy én valakinek nemet mondjak. Így aztán reggel – este készülnek a kecsketejes csodák – nehogy valakit megvárassak.. És, ha már itt tartunk, lehet játszhatnánk is egyet.... Még megálmodom...

2 megjegyzés:

  1. Az elejére reagálva: egyik kollégám szokta mondani, "tanár se lennék, ha már nem lennék az".
    Szó szerint. Mert a kalandvágy is elfogy meg aztán azért nem adnak semmit a boltban...

    VálaszTörlés
  2. Ott bújkál a sorok között az a tanulság, még keresni sem kellett. :-)

    VálaszTörlés