2012. február 13., hétfő

a tejszappan dícsérete

         Csaknem húsz évig szenvedtem a napallergia mindenféle tünetétől. A viszketéstől, az égési hólyagocskáktól, a vakarózással együtt járó sebektől és heggektől, a februártól – levélhullásig tartó folyamatosan nyolcvanfaktoros naptejjel való kenegetéstől, az elmulasztott nyári programoktól, a kihagyott napozásoktól és fürdőzésektől. Katasztrófa volt ez a húsz év. Az első nyolcban még azt sem tudták, mi bajom van. Hittek rühesnek, a gyerekek – persze – leprásnak és hasonlóknak. Voltak, akik sajnáltak, voltak, akik egyszerűen csak nem akartak játszani velem. Nehogy fertőzzek.

Aztán tizenhat éves koromra rádöbbent az orvostudomány dél-békési szekciója is, hogy a napallergia létező betegség, és orvosolni kellene valahogy. Hat hosszú év következett, sosem múló tünetekkel, rengeteg kenőccsel – amelyekkel sikerült nagyon szépen félrekezelniük az én csaknem egész évben velem tartó árnyékomat. Végül Egerben találtam magamnak egy aranyos, kedves, mi több, hozzáértő bőrgyógyászt, akinek az életében nem én voltam az első napallergiás – és bár tudta, miről van szó, sokat nem tudott segíteni. A mellőzzem az összes kozmetikumot, és kenjem magam a nyolcvanfaktoros naptejjel évi tíz hónapon át naponta többször (gondolom, nem kell ecsetelnem, mennyibe kerülnek az ilyen szerek) valamelyest megoldást nyújtott. Valamelyest.

Tavaly március óta készítem a kecsketej szappanjaimat. És augusztusban már egyáltalán nem használtam naptejet. És azóta sem. És egyetlen örökké viszkető égési hólyagocskával sem találkoztam. És nincs több kihagyott közös családi program, és nincs több mégárnyékbansemülhetekanapon.

Számomra hihetetlen, mit művelt velem Rozim teje (néhány hét leforgása alatt) – és ami még ennél is jobban simogatja a lelkemet, az, hogy Pöttyös mama annyira boldogan újságolta, hogy olyan bársonyos puha és szép lett a bőre tőle, mint mikor feleségül ment nagypapámhoz....

Szóval, nem kamu, a cucc működik, és szerencsére ma már nagyon sok helyen lehet kapni – próbáljátok ki ti is, megéri... én garantálom.



5 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés