2012. február 15., szerda

tavasz, hol késel?!

            Már a legeslegelején biztos voltam benne, hogy nem akarom a disney világa felé terelgetni a lányomat. Akkor sem, ha Micimackót nagyon is csípem, akkor sem, ha Plútó és a két hozzá tartozó egér is szimpatikus számomra. (Mondjuk Hófehérkét meg Barbit és Kent a világ minden kincséért nem engedtem volna be az otthonunkba, amíg a gyermek magától nem kéri). Lányosat, időtállót akartam. Egyszerűt, praktikusat, szerethetőt.

Némi vidámságot, egy csipetnyi jókedvet és sok-sok szeretet csempésztünk a szobájába – meleg, barátságos színt választottunk neki ( a Dulux Grapefruitját, amit ma már sajnos csak elfekvőben lehet egy - két helyen kapni, a környékünkön meg nem nagyon van már, pedig szívesen kentem volna idén az új tapétát is ilyenre), a dekoráció tekintetében pedig elsősorban pillangók és virágok között válogattunk. Vagyis válogattam, mert a férfi leginkább csak jóváhagyta (ő disney-s függönyt akart...)

Lányka egyébként határozottan megszerette ezeket az apróságokat, így nagyon is örült, mikor kettesben összehoztuk ezt a kis kosarat, tele csupa tavaszvárással. És a jóidő jegyében elkészült az első katicabogár is – a színe ugyan nem valósághű (semmi piros és fekete), de a hét pettyhez ragaszkodtam. Lányka meg egy társhoz ragaszkodik a katicájának, úgyhogy még be kell ütemeznem egyet mára.

5 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés