2012. február 25., szombat

csak vidáman

             Életemben nem használtam annyiszor a szót mint ma. Eleinte elébe mentem a kérdezgetésnek, önként magyaráztam, csak, hogy értsék. Aztán már inkább nem is figyeltem másokra, magamban jókat mosolyogtam – a gyermeken, meg az értetlenkedő felnőtt lelkeken, akik már elfelejtették, hogy bárkinek a bőrébe bújhatnak néhány óra erejéig.

Le nem vette volna. Így jártuk körbe a Tescót, az Aldit, a McDonaldsot meg fél Békéscsabát. Furán néztek ránk a pénztárosok, a járókelők, a bankautomatát feltöltő biztonságiak. Az apja csak fogta a fejét, mikor meséltem a napi élményeinket – én meg szimplán örülök. Szeretem, hogy boldog a gyermekem. És nem, nem ciki egy tűzoltóval az oldalamon járni a világot.... Kit tudja, lehet, holnap Csipkerózsika lesz...

2 megjegyzés:

  1. Nagyon édes! Igen, a gyerekek ilyenek, mindig találnak valamit amihez valamilyen oknál fogva makacsul ragaszkodnak. Lánykának most a tűzoltó......majd egyik pillanatról a másikra váltanak.....talán Csipkerózsikára......talán valami másra. Azért megnéztem volna az emberek arcát.......megmosolyogtam volna én is!

    VálaszTörlés