vásárolunk, vásárolunk - avagy kecske, káposzta, meg még a hajós is belefér...

            Az elmúlt cirka másfél év alatt egy dolgot megállapítottam, leszögeztem, és tágítani tőle a világ minden kincséért sem: a gyermek és az apja kettesben nem mehet vásárolni. Sem most, sem soha.

Az ok egyszerű, semmi misztifikum: a leányzó úgy csavargatja az ujja köré a férfit, ahogy csak akarja – és akarja rendesen. Már előre féltem a legyeskedő jelölteket. Elég ha megemlíti, ha rámutat, vagy ha gondol. Mindegy, mit. Nem baj, ha felesleges, ha nem is szereti, ha nem tetszik neki igazából. Ha megemlítette, akkor megvesszük. Vagyis veszi. Nálunk én vagyok a kontroll-személy, aki folyamatosan ellenőrzi a kosár tartalmát, és pakolja kifele a feleslegesnek ítélt holmikat.

Szegeden jártunk, a Corában – innen üzenem minden kisgyermekes érintett félnek, hogy Littlest Pet Shop rucik vannak leárazva 500Ft/db cashért, ugyanezeket a felsőket Csabán kétezerötért vettem meg. Na mindegy, választottunk belőle nagyobb méreteket, jó lesz jövőre... Lányka vetetni akart magának báli ruhát: lila, masnis – öves, szatén tüneményt, ami egyfelől nekem nem tetszett (már csak ezért sem hagytam jóvá), másfelől a méret majdnem kicsi volt már rá (szerencsére nem is volt nagyobb belőle), harmadrészt pedig az elmúlt három évben még egyszer sem voltunk vele, nem hogy bálban, de még csak egyéb kiöltözős alkalmon sem, gyanítom, idén sem megyünk. De, ha még jobban végiggondolom, valószínűsítem, hogy a jövőévet is kihúzhatjuk nélküle. Az árát már nem is említem - nem, ez nem volt akciós.

Szelektáltam rendesen, mert folyamatosan kerültek elő a nemkívánatos holmik, a pénztárnál azonban elvesztettem a bevásárlókocsi feletti uralmat: én álltam a sor elején, és pakoltam szorgosan a futószalagra, míg ezek ketten az édességes polcokat bámulták a pénztár mögött. Mindenféle csokiból vett egyet (vagy kettőt - hármat...)a gyermek, sietve pakolta – hol a kosárba, hol rögtön a szalagra – az apja meg jóváhagyta..mondván: jó, de csak egyet.... na persze... Két mikulást simán letudhatnánk most megint - kevésbé bánnám a dolgot, ha esélyt látnék rá, hogy belátható időn belül elfogynak... de a gyermek egyáltalán nem eszik csokit... tudnám, akkor minek kellett?! Bár, lehet, ez volt a bosszú a szatén gyönyörűségért...