megint nő

              Mint gyermek a cukorkaboltban, úgy válogattam ma a ruhák között. Évek óta nem volt rá példa, mert egyfelől feleslegesnek találtam (itthon ülni nyugodtan lehet nemtrendi cuccokban is), másfelől meg első a lányom, meg az apukája (az, hogy velem mi van, a legkevésbé sem érdekelt). Csakhogy szilveszterkor döntésre jutottam (végre): ez az év az enyém lesz. (Hosszú vívódás után) úgy határoztam, idén nem akarok kistesót szülni, idén nem akarok az (egyre nagyobb) fenekemen üldögélni, idén nem akarok minden és mindenki mást magam elé helyezni. Újra a csinos, csajos, belevaló, vagány, magabiztos nő akarok lenni. Kellett már, hogy újra önmagamra találjak.

Az első lépésem egy régen áhított bőrdzseki volt – el sem hinnétek, mennyiért vettem (utolsó darab, full leárazva, pont méret – ezt hívják abszolút szerencsének...), meg egy hozzávaló tavaszi cipő (utolsó két darabból az egyik, majdnem full leárazva – valaki igazán megvehette volna előttem a másik párt, hogy én még olcsóbban megkapjam az enyémet). És jöttek sorban a pólók, nacik (mert idén nálam nagy sláger lesz a csíkos – pöttyös – kockás...legalább is itthon...), került a kosárba öv, sminkcucc, kockás ing (annyira akartam – emlékeztek?!), és még sok hasonló.... (na jó, a többieknek is vásároltam – ők is megérdemlik...:))

Lényeg a lényeg, felpróbáltam őket, és megint huszonnégynek érzem magam...akkor is ha egy picit több vagyok ( na jó, a picit többnél egy picivel több)...de olyan mindegy, hogy mennyi az annyi, nem?! Még körmöket szereznem kell, mert katasztrofikusan néznek ki szegények...