2012. január 2., hétfő

január kettő

           Igencsak úgy fest, Időjárásanyó olvasta a tegnapi bejegyzésem, mert ma igazi tavaszt varázsolt hozzánk. Csak remélni tudom, hogy ti is fürdőztetek a tizenöt fokban meg a szikrázó napsütésben. Egyébiránt, hihetetlen, mennyire meg tudja kergíteni az embert a természet: én vidáman álltam neki kertészkedni, a gyermek meg homokozott az udvaron – holott egészen biztos vagyok benne, hogy lesz még tízcentis hó meg mínusz nyolc.

Energiával teljesen feltöltve kezdtem ezt az évet, a tegnapi kávéfőzőgyógyulást ma a rég elveszett szemöldökcsipeszem megkerülése folytatta – ez egyébként önmagában is felér egy kisebb csodával: ha egyszer valami Lányka kezébe kerül, bizony előfordulhat, hogy nem látjuk többet. Pedig a homlokomon díszelgő két szem bokorból kiindulva éppen ideje volt, hogy megkerüljön a huncut – vagy, hogy beszerezzek egy újat.

A nap fénypontja egyébként egy csilis sütőtökkrémleves volt – amit, noha én nem szeretem a sütőtököt, olyan jóízűen majszoltam, hogy muszáj megemlítenem. A recept Limarától, most is....
Maga a tök is fenomenális volt, már kisütve is azon kaptam magam, hogy folyamatosan kóstolgatom – így gyorsan ki is pecáztam a csirkéknek szánt zöldségek közül a magjait, mert ezt bizony el fogom vetni idén.

Mindemellett a fél délutánt végighorgoltam – azon túl, hogy görcsben állnak az ujjaim a kettes tűt szorongatva, baromi édes kis apróságok is készültek – majd hamarosan mutatom. Ezen sorok közepette pedig próbálom kiverni a fejemből azt a levest, mielőtt még újra rácsapok – de nem nagyon akar odébbállni a gondolataimból.... 

2 megjegyzés:

  1. Kedves Niki!
    15 fok? Ha nem tudnám ,kérdezném hogy hol laksz... de igaz ami igaz... ma végre sütött a napocska., bár én nem találtam olyan melegnek..lehetett,az udvart takarítani.. levelek mindig vannak.. sajnos... de seprés után olyan szép az egész udvar.. és jó Neked mert mindig van seíitséged... nem egyedül vagy kint...
    A horgolásodra kíváncsi vagyok ...
    Nekem lányka nélkül is el vész a csipesz...ja és a varrásra kíváncsi vagyok...

    VálaszTörlés
  2. Bizony ám...nagyon - nagyon jó idő volt ma. De hallottam hogy jön a hidegfront (megint), fúj is már rendesen a szél... társaságom az mindig akad, megesik, hogy segít is:)

    VálaszTörlés