2012. január 30., hétfő

(dinó)bébit várunk

Lányka valamiért él – hal a tojásokért. Nem, nem megenni akarja (pedig hajdanán simán magába tömte a rántottát, ma már éppen csak a bundás csúszik le) – nézegeti, kopogtatja, hurcolja jobbra – balra. Naponta három – négyszer küldene a tyúkok közé, hogy keressem meg a behoznivalót (ő most nem jöhet ki az állatokhoz, mert vagy csúszik, vagy sáros – ez van, majdcsak jön a tavasz..), hozzáteszem, a kapuban átveszi tőlem, és általában ténylegesen a hűtőben landol a megtalálmány.

A nagyszülők hűtőjéből már nem a Kinder Pinguikat meg a rudikat pakolja ki, hogy hazahozza, hanem tízes tojásdobozokkal szokott előkerülni – ezen felbuzdulva a mamáék vettek neki egy dinótojást. Merthogy az majd kikel, ha vízbe tesszük – utólag kiegészítették a kapott információkat, miszerint néhány hét azért kell hozzá...szóval a gyermek hiába várta eddig, gyanítom, mire történik is valami, már régen meg is unta. Mindenesetre én (egyre kevésbé) lelkesen nézegetem az egyelőre üreges – lyukas műanyag (?) tojást.... majd csak lesz belőle valami....

1 megjegyzés:

  1. Ezen a dinó histórián minden gyerek átesik....Csak dinó és tojása létezett nálunk is egy időbe....Dinó farmunk volt....De sajnos az idő múlik... felnőnek a gyerekek...

    VálaszTörlés