A drága egyetlen kislányunk hajlamos hajnalban átbújni hozzánk. Erre két verziót is kidolgozott: egyfelől (a.) kiabál, hogy menjek érte, másfelől (b.) haláli csöndben átlopózik a szobánkba, ha talál helyet, felmászik közénk – ha nem akkor megcsiklandozza az apja talpát, ő arrébb rántja, és mindjárt lesz helye, hogy felcsörtessen az ágyba....
Ugyanakkor azt is meg kell, hogy mondjam, hogy baromi rendes kislány, mert, ha este szépen megmondjuk, hogy 'ma mindenki a saját ágyában alszik' akkor leokézza, és reggelig nem kerül elő. Ma is rávágta, hogy rendben – úgyhogy nagyot alszunk...
Titkon jegyzem meg: azért hetente egy-kétszer határozottan örülök, hogy jön – olyan jó úgy ébredni, hogy ez a kis buksi itt durmol mellettem, vagy éppen huncutul mosolyog, hogy ugyan keljek már...
És ez még jó sokáig így lesz...Hála Istennek!
VálaszTörlés