huh...

     Mint egy félig halott zombi. Konkrétan úgy érzem magam. Bár most így belegondolva, nem is vagyok annyira biztos benne, hogy ez létező kategória, hiszen a zombi egyébként is félig halott. Legalábbis csekély mértékű filmes ismereteim szerint.

Négy napja. Reggeltől estig. Kint. Hidegben, szélben, esőben. Na de hát Világvégén muszáj disznó(ka)t vágnia az embernek, ha húst akar az asztalra: igen, egyrészt mert teljesen más mint a bolti – ezek a cocák még csak kukoricát láttak meg friss zöldséget, másrészt, mert hát nálunk nincsen bolt. Húsbolt. A szomszéd faluban akad egy, de több ízben volt már szürke és büdös náluk a nemszürkénekésbüdösnekvaló, így megköszöntük. Köszöntük, nem.

Mindenesetre túl vagyunk rajta. A fagyasztószekrény dugig hússal, a két hűtő roskadozik a kóstolóktól – igen errefelé még divat, kisütöttünk jó nyolcvan liter zsírt, nem számoltam, mennyi tepertőt, és a ládákban sorakozik a füstölnivaló. Írd és mondd tizenöt tábla mangalicaszalonna, sonka és egyéb nyalánkságok, a kolbászok már a füstölőben csüngenek, szóval a következő néhány napra még van programom.

Mindemellett besokallva az egész ünnepesditől, úgy döntöttünk idén a karácsonyi vacsorák és vendégfogadások kiadásait átcsoportosítjuk, és az ünnepeket édeshármasban töltjük egy wellness szállodában. Tartozunk egy alapos gyermeklélek-gyömöszöléssel Lánykának, mert szegénykém elég hamar megunta a folyamatos nyüzsgést, és rövid távon száműzte magát a szobájába. Nem sok időnk volt rá most ebben a néhány napban, pedig a pöttöm még éppen csak kigyógyult a bacikból. Köszönhető ez annak, hogy sikerült végre megfelelő gyógyszereket találnom neki – mert az eddigi nagy mennyiségben használatos szuszpenziók mindenre jók voltak, csak lázcsillapításra nem (arról már nem is beszélve, hogy egy a fájdalomtól és láztól (meg egyébként is) üvöltő gyermekbe belediktálni őket vagy félrenyelést és fuldoklást eredményeztek, vagy a további ordítástól szimplán hányást), és bizony nagyon sokszor csak hűtőfürdővel tudtuk csillapítani a csillapítanivalót. Az pedig – lássuk be – sem nem kényelmes, sem nem praktikus, legalábbis én nem szívesen rángattam ki az éjszaka közepén az ágyból meg a pizsamából, hogy lehúzzuk a hőt. Na, de most aztán nagyon ügyesen viselte a dolgokat a szívemcsücske, tegnap este már meg volt sértődve, mikor mondtam, hogy már nem kell kenegetni a hátát a légzéskönnyítővel, mert immáron teljesen egészséges.

Mindezek után pedig, becs szóra, hétfőn feladom végre az elnyert szappankákat, ne haragudjatok, kérlek, eddig sem időm sem energiám nem volt rá.