kiskarácsony....

         Számomra az egyik legfontosabb ünnep. Valahogy megáll az idő. Az emberek kedvesen mosolyognak, nem lökdösődnek a sorban, ne adj Isten, még előzékenyek is. Csak hull a hó a már egyébként is fehér tájra, a parkolók telistele fenyőfákkal, amik arra várnak, hogy néhány napra a házunk díszei lehessenek. Imádom. Azt a megnyugvást, a békét, a nyugalmat, ami ilyenkor átjár.

A párom régen nem szerette a karácsonyt. Ilyenkor mindig munkát vállalt, végigdolgozta az ünnepeket, mintha mi sem történt volna. Aztán beköltöztem az életébe a kis díszeimmel, receptjeimmel, ajándékaimmal, azóta meg már december elsején is a mikulást várja. És követeli a finomabbnál finomabb sütiket – bejgli meg tiroli rétes nélkül karácsony nem is lehet – és rám szól, ha a házban valahol még kevesli a díszeket....

Gondoltam, elkezdem a vásárlást. A szűzpecsenye már a fagyasztóban csücsül – a mellé vásárolt aszalt szilvának azonban lába kelt. Hm... Lehet a magukban is ehető tartozékokkal még várni kellene?!

Mindenesetre beszereztem két manót is (ez legalább tuti megmarad) – a képek még az eladótól származnak, a holnapi postával várom őket. Azért is mutatom, hátha megtetszik valakinek és otthon kivitelezné. Szerintem abszolut megoldható, de én már letettem róla, hogy mindent magam készítsek el... Attól tartok, a felére sem jutna idő. Íme hát a két rosszcsont lurkó: egy zöld és egy kék pókhasú (lesz, ha megtöltöm minden jóval a hátul található zipzáron át...egyébként a hosszuk 46cm, a'sszem, fog férni bele.....)