2011. szeptember 12., hétfő

Akasztón...

             Azt hittem, négy nap kicsapongás után nehezebben fog menni a déli alvás, de nem. Úgy látszik, neki is hiányzott. Három nap alatt elkocsikáztunk ezer kilométert, harminc liter gázolajat (meg a fél életemet). A lakásfelújításhoz igyekeztünk (volna) beszerezni mindent, de még mindig ott tartok, hogy se csempe, se járólap, de még csak munkalap sincs a konyhámban. Bezzeg a fürdőszoba aránylag rendben – na, csak a terve, mert a kivitelezés sem két perc lesz, gyanítom. Szóval, ha valakiben titkon lakberendező-lélek bujkál, ne féljen felfedni magát....

A fáradalmak kipihenésére, negyedik napon, úgy döntöttünk, megpihenünk. Persze pihenni is baromi messzire kellett menni, tekintve, hogy Világvégéhez semmi sincs közel. Csak, hogy mindenki találjon magának való kikapcsolódást, Akasztóra látogatottunk, a Halas csárdához.

Talán családi élményközpontként titulálnám: apa horgászott (baromi nagy tó, sok hallal, még meg is pucolják, kifilézik neked, amit fogtál), a pancsoló gyerekeknek egy gyönyörű tisztahomok tó, mesterséges, jó meleg vízzel, állatok nélkül, és a lustálkodóknak nagy jakuzzi (tényleg hatalmas), napozóterasszal. Kedves, figyelmes kiszolgálás – ha megéheztél időközben (és apa nem fogott semmit), a csárdában elsőosztályú ételek..... Inkább mutatom a képeket....
Lányka végigette az utat: sült krumpli, sajtburger... tudjuk, egészségtelen



olyan, de olyan cukiba vitt minket apa....






Lánykám pancsol... nagyon kellemes volt a víz...

Elöl a jakuzzi (mondtam, hogy nagy), hátul a pancsoló tó (sokkal nagyobb)

Lányának a halászléhez még egy hatalmas partedlit is hoztak

Pirított kacsamell, kacsamájjal és tüzes lecsóval


Ja, a lényeget nem mondtam... mindez baromi olcsón...

11 megjegyzés:

  1. Jaja, a vadkerti fagyinak és az akasztói csárda halételeinek nincs párjai a délvidéken. Ráadásul dupla adag féláron... Örülök, hogy tetszett a nagy puszta semmi kellős közepén.

    VálaszTörlés
  2. egy kicsit irigy vagyok. ez persze így nem igaz. nagyon irigy vagyok!:) a felújítás miatti gondjaidat átérzem. a fagyikák meg a sütik jaaaaaaaaajjj- sajnos nagyon szeretem, de egyre biztosabb vagyok benne, hogy cukrom van. meg persze a lazulás is gondolom nagyon jólesett. Az én uramat sose ne lehet rádumálni ilyesmire. jut eszembe 3 üdülési jog van eladó vagy átadó!:))

    VálaszTörlés
  3. Jó volt nektek!
    Családi kirándulás finom kajákkal és csodás sütikkel....hm.
    A kis csaj is élvezte látszik a képeken.

    De jó, hogy írtál Akasztóról mi is tervezünk egy őszi kirándulást talán útba ejtjük.

    VálaszTörlés
  4. Hát igen, tényleg a semmi közepén van egyébként, mondjuk pont vmi ünnep volt a közelben, mert mindenféle búcsús sátor, ugrálóvár, meg lovaskocsikázás is akadt volna... de mi kihagytuk...
    Andi, legközelebb magunkkal viszünk :)
    Jutka, van egy aprócska játszóterük is a gyerekeknek, meg az én lányomnak külön tetszett, hogy a jakuzziban körben van egy jó széles padka, amin körbe tud menni az egész medencén. Így önállóan is tud mozogni benne, nem mindig fogdossuk, hogy meg ne fulladjon...

    VálaszTörlés
  5. Hűű, köszi az ötletet, oda ellátogatunk majd:)

    A lányka nagyon édes:)

    VálaszTörlés
  6. Jó kis kirándulás lehetett.

    Mindenkinek a maga konyhája a legjobb, nálam csempepult van. ;o) Pesten drága csempéből, Tanyafalván a praktikeres drapp 10×10-es raktuk a falra, nagyon helyes dekorcsempék vannak hozzá, pl kávézó cicusokkal.

    Különben itt van ötletadásnak, hogy nekem hogyan alakult ki az elképzelésem:
    http://zugblog.blogspot.com/2009/07/romai-vakacio.html
    http://zugblog.blogspot.com/2009/09/nem-szep-dolog-hosszan-kommentelni.html
    http://zugblog.blogspot.com/2009/10/zsakfalvi-konyha.html

    VálaszTörlés
  7. Azt a cicásat én is láttam:) aranyos... A csempepulton gondolkodtunk, csak szokásom forró dolgokat felpakolni a pultra, nem tudom, mennyire bírja a csempe... jó nektek, hogy már túl vagytok rajta :)

    VálaszTörlés
  8. Nekem is szokásom, éppen azért van csempe rajta. A kémialaborban jött az ötlet, mert ott aztán elég sok dolgot kell kibírnia és szépen bírja már 30 éve és csak itt-ott karcos, ahol pl. a gázégőt rendszeresen huzigálják a hallgatók.

    Bírja a legtöbb vegyszert (savat, lúgot), a hőt, nem pattan el, rendszeresen rakom rá a forró lábast, miegymást. Lényeg, hogy olyan kemény legyen, mint egy járólap: 4-es vagy 5-ös keménységű. Egyvalamihez rosszabb a csempepult: ha késsel vágsz rajta valamit, nem tesz jót a kés élének, csorbítja. Persze a csempének semmi baja se lesz. ;o)

    Nekem akkor se pattant el, amikor ráejtettem a szárítóról egy lábast, viszont a mosogatónál vigyázni kell a szigetelésre, mert ahol befolyt alá a víz, ott egy-két csempe megrepedt. Így az első választásom, a fajansz mosogató jobb lett volna, de most már mindegy.

    A falapot szigetelni kell vízzáró réteg felkenésével és a csempéket gyufaszálnyi vagy kisebb távolságba rakatni. A vízálló szilikonos fuga zseniális, nálam sárga, mert a kőműves önkényesen kitalálta, hogy szerinte olyan legyen és nagyon tetszik utólag is. A lényeg, hogy ne a konyhapult tartsa, hanem saját lábai legyenek, mert erre nem figyeltem és most nálunk gáz lenne, ha bontani kéne valamiért a konyhaszekrényt (szerencsére nem kell, csak a szennyvízcső van mögötte és most vadiúj minden a falban).

    VálaszTörlés
  9. Szerintem a csempénél semmi nem bírja jobban a meleget, hiszen leginkább a kőre tesszük a forró edényt, tepsit. nálam fa pult van. már használtan "kaptuk" a házzal együtt. szerintem csempét mindenhova. A.

    VálaszTörlés
  10. tyű, nem gondoltam, hogy a csempe ennyire bírja... azért ezzel most átértékeltem egy - két dolgot.... köszi

    VálaszTörlés