2011. július 12., kedd

szép napunk van...

             Gyermeket óvodai rendhez szoktatjuk. Nem, egyelőre nem megy közösségbe, de nem fog ártani, ha már picit gyakorlott lesz, mire arra kerül a sor. Olyen egyszerű dolgokra gondolok, mint hogy tízóraira kis háromszög-kenyerek járnak vmi feltéttel, meg ebéd után alvás van, meg hogy el kell pakolni maga után a játékokat, stb. Határozottan kiegyensúlyozottabb lett. Ma apával feküdt le aludni (mindenféle zokszó nélkül), én meg kihasználtam a kínálkozó alkalmat, hogy végre....

Nem, nem pihentem. Nem varrogattam. Nem a kedvenc blogjaimat jártam körbe. Ezeket majd este, ha lesz egy kis időm, meg energiám. Ellenben kitakarítottam a konyhát, amit már reggel szerettem volna, de Lányka mindenáron az én nyakamon akart csüngeni – megjegyzem, nem nagyon bántam, olyan jól esik még néha azt érezni, hogy milyen picike.... Persze, ez is egyre ritkább...

Volt egy kis időm nosztalgiázni is közben: Pöttyös mama jutott először eszembe – ahogy nyáron mindig irkával és saját filctoll-készlettel várt minket. És reggelire a legfinomabb molnárkákat hozta, meg kakaót. És lisztgyurmát csinált nekünk, és a székeit mindig kihurcolhattuk az udvarra, hogy bunkert építsünk belőlük – meg még jó néhány plédből. Amibe aztán soha nem másztunk be, mert dögmeleg volt benne....de azért építeni kellett. És esténként együtt locsoltuk meg a kerti virágokat. Mindig rengeteg vasrózsa volt nála. És öt körül mi, unokák mehettünk Béla bácsiékhoz a tejért meg túróért. Meg bocit simogatni. És beugrottunk útközben dédiékhez is – ahol mindig olyan jó hűvös várt minket. Meg lekváros piskótatekercs.

Gondoltam, meglepem én is a két szerelmemet: molnárkát sütöttem, meg készült kakaó is. A recept persze, most is, Limarától. Dagasztottam, gyúrtam. Szerettem volna tökéleteset... Icipici kis rakásaim lettek. Nézegettem őket, mikor lesz ezekből nagy kifli?! A pöttöm kis molnárkáimmal kiültem a napra melegedni – mit nekem allergia! - és szinte minden pillanatban láttam, ahogy nőnek. Hatalmas molnár(ká)im lettek.... Alig várom az uzsonnaidőt... meg a kakót.... meg a molnárkát...

7 megjegyzés:

  1. Gondolom tudod, hogy nevezik ezt az állapotot... :-)

    VálaszTörlés
  2. na, most megfogtál... ötletem nincs, mire gondolsz... pedig kattognak a tekervényeim rendesen:S

    VálaszTörlés
  3. hihi:) nosztalgiázás, valamint a régmúlton való merengés és dögmelegben molnárka gyártás nagyon egyenlő az enyhe fokú korosodásnak:)) Andi:)

    VálaszTörlés
  4. na, ezt megkaptam:D köszi, Andi.... :) már pont akartam mondani, hogy nagy a csend feléd.... csak nem molnárkát gyártasz te is?

    VálaszTörlés
  5. én most meg vagyok sértve, meg megbántva. saját levemben fővök, meg duzzogok. Minap felhív az anyós,-ha tehetném apróbb betűkkel írnám a nevét-hogy ismét lesz unokatestvér találkozó ami volt tavaly is. extra melegben extra pocsék marhapörkölt,félig nyerskrumplival. család bizonytalan volt, de nem igazán akartunk menni. A menyemnek való repesett hogy menjünk. nekem lányos napjaim leszenek. Erre férj kérdezi lánygyereket hogy van e kedve menni. erre ő perszehogy, holott ugye előtte ugye nemannyira akartuk megmondani. mondom de jó, hogy nemakartunk menni. na most nem tudom. ha a többi megy, akkor én hogy változtassak, ha nemmegyek nekem lesz rosz,, szal nemtudom mitmondjak. férj mostanában eljátszotta párszor, hogy nem azt csinálja amit megbeszéltünk. én meg duzzogok, és nincs kedvem beszélni.kerülget,de nem szólok,...A.

    VálaszTörlés
  6. Lehet, hogy közhely de én ezt úgy nevezném: boldogság. :-)

    VálaszTörlés
  7. Éva, azt hiszem, jól nevezed...
    Andi, ne fortyogj - nem lesz jobb. vagy túl lenni rajta, vagy megdönthetetlen kifogást keresni, és van egy szabadnapod.... én az utóbbit szoktam választani, ha lehet...

    VálaszTörlés