2011. június 16., csütörtök

morfondírozom...

        Ma már vagy három posztba belekezdtem – de nem nagyon tudtam befejezni egyiket sem. Csupa negatív gondolattal van tele a fejem – összecsaptak felettem a hullámok és meglehetősen pesszimista hangulatban tobzódom. Nem ma kezdődött, de, azt hiszem, mára telt be a pohár.

Pedig annyi jó dolog is történik velem – velünk nap mint nap. Olyanok, mint, hogy Lányka baromi ügyesen eszik villával – sőt, azzal szeret a legjobban enni. Hogy teljesen egyedül belapátolja az illatos csirkét.... Hogy egyáltalán – ha enni kell valamit – a húst választja, holott sokáig a sült krumpli, péksütemény, csipsz különböző kombinációi voltak az abszolút befutók nála.

Hogy nincs a lakásban is negyven fok – mint mondjuk az udvaron árnyékban -, hanem tartjuk a max huszonhármat. És ilyenkor bizony nagyon sokat számít, hogy az ember el tud vonulni valahova picit lehűlni, meg kipihenni a fáradalmakat.

Hogy este egyre hamarabb kerülünk megint ágyba: de jól is esik fél nyolckor pizsamában (na jó, pólóban) hemperegni az ágyban... Mert végre megint időben elnyomja a pöttömöt a buzgóság...

Hogy végre megtaláltam azt a tejes receptet, amit annyit kerestem – még Macust is zaklattam vele a prószája idején (és most úgy belinkelném ide, de nagyon nincs kedvem meg türelmem megkeresni) – na , csak azért is meg fogom keresni.

Hogy végre eljutottunk odáig, hogy a tavalyi csőtörésünk után nem valami baromira hatalmas és lehetetlen összeget számláz ki a vízmű minden hónapban átlagdíjként, hanem hajlandóak voltak kifáradni és leolvasni az órát – most vagy egy évig egy forintot sem fizetünk majd.

Hogy éppen most kaptunk segélycsomagot az EU-tól, benne egy zsugorfólia liszttel, száraztésztával, pilótakeksszel, meg egy hatalmas doboz smack levessel. Amit ugyan nem szoktunk enni, de még sokáig jó a minősége, így aztán majdcsak elfogy. Egyébként nagyon rendesek, mert mindig küldenek valamit.

Hogy annyian, de annyian olvastok nap – mint – nap, hogy egyrészt el sem hiszem, másfelől pedig ötletem sincs, honnan jöttök ennyien. De nagyon örülök mindannyiótoknak – gyertek bátran máskor is, szívesen látlak benneteket.

Szóval vannak azért jó dolgok is – csak most befelhőztem az egemet egy picit. Na, majd holnapra talán összekapom magam, meg azt sem bánnám, ha esetleg jobbra fordulnának a dolgok.... Mára inkább elcsendesedem, küldjetek egy kis pozitív energiát, ha erre jártok.

7 megjegyzés:

  1. ááááááááááá másodszor futok neki az írásnak. rátenyereltem valamelyik gombra, és elszállt amit írtam. Naszóval. tegnap holdfogyatkozás volt. valószínűleg ennek a levét szürcsölgetjük. voltam más blogokon, szinte mindenhol lelki válságról írnak. bízzunk benne, hogy hamar elmúlik, mert le tud gyengíteni piszkosul. gondolkodni meg csak pozitívan érdemes, egyébként meg felesleges is ebben a melegben:) eszembe jutott, a fürdési mizériára egy ötlet. Ha a nagykádba teszel eg lavórt, vagy babakádat, nem lehet, hogy megoldódna a probléma. most mintha úgy rémlene, hogy nálunk is volt a Fijammal ilyesmi. Nagykádba kiskád kevés víz, hab nélkül. hogy lásssa az alját, netán egy pelenka a kád aljára. vagy ilyesmi. a másik: nemakadozik nem szakdozik és villámgyors lett a netem. A tegnapi visításom meghozta az eredményt. egyébként beszéltem a barátnőmmel aki a helybéli iskola mondom iskola igazgatója és ő is azt panaszolta hogy az iskolában sincs net! és hiába szól nem csinálják meg. pedig lehet hogy csak a szűrőt kell kicserélni ahogy nálunk.. szóval ennyit upc ről. de küldték a csekket meg a szerződést az 1 évről. ezt mégy gyerekem ajánlotta fel a botrány előtt . nem tudom mit szólnak ha mégse írjuk alá. de most viszont jó a net. szóval nemtudom... holnap évzáró ballagás. Bár a lányom 7.es de fellépnek táncolnak. Ja és van a kezemben reiki energia. majd tolok Neked, hátha jobb lesz!:) Andi

    VálaszTörlés
  2. na, az most nagyon rámfér, küldjél jó sokat:) lehet a fürdés megoldódik, mert ma vettünk a gyereknek egy ELmo-s DVD-t ( a Lidlben akciósak most, ő nézte ki magának) ÉS arról szól, hogy ELmo halacskákkal együtt úszik a vízben. Szóval nagy volt az öröm, hogy ELmo is velük fürdik - reménykedem, hátha ezt is utánozzuk este...
    akkor tessék fényképezni azt a táncot (én nagyon szeretném majd táncra járatni Lánykát, annyira jót tesz a testtartásnak...persze itt ilyesmi nincs - vszínű messzebb kell majd járnunk) UPC-nk nincs, soha nem is volt, a faluban nekünk volt először T-Home, soha nem volt velük gondunk, sőt... csak pozitívat tudok mondani róluk..

    VálaszTörlés
  3. na most én is háromszor gondoltam meg mit írjak. de hát vagy megsértődsz , vagy nem. a tv től inkább elterelődni kellene. persze a mai nemzedék már más de a természetesebb megoldás is lehet, hogy megfelel. a világvége hangulatomra toltam be magnézium meg vas plusz c tablettát. igen tudom ez sem a legtermészetesebb dolog de én már öreg vagyok!:) szerencsére ma nem voltak sokan körülöttem így tudtam egy kicsit befelé nézni. néha az is jó.

    VálaszTörlés
  4. Pozitív energia megy, már útban van feléd, nyisd ki neki az ablakot!! :)
    Annyi jó történt Veled, jó hogy ezt is látod, nem csak a rosszat.:)
    Holnap még jobb lesz:)

    VálaszTörlés
  5. Andi, semmi baj, sőt. Az átlag meséket én sem támogatom, sem az egésznapos tévénézést. De az az igazság, hogy az Elmós részekből baromi sokat tanul - olyan jó dolgokat les el, amit más mondjuk a közösségben szed magára, vagy nagyobb testvértől. Az meg nekünk nincs (még csak hasonló korú gyerek sincs a közelben, akivel tudna játszani...) csak hogy példát mondjak: ismeri az évszakokat, tudja, hogy milyen időben milyen ruhát kell felvenni, hogy a tűzhely süt. és nem szabad hozzáérni, számolni tanul - minden részben legalább 14-ig, felismeri az állatokat, ha utánozzák a viselkedésüket, vagy a hangjukat (az olyanokét is, amit egyébként soha nem látott, mint a fóka meg az oroszlán). persze, ezeket tőlem is megtanulhatná, de azért így mégiscsak érdekesebb. szóval, Elmót szeretjük, de csak mértékkel.

    VálaszTörlés
  6. Patrícia, köszi - nyitott ablaknál alszom, reggelig csak ideér:)

    VálaszTörlés
  7. jó ok. meggyőztél!:) szeretjük Elmót!:)

    VálaszTörlés