2011. június 14., kedd

hát, ez kész...

              Azt hiszem, a korán kelést, gyors készülődést, időben indulást (érkezést meg pláne!) még gyakorolnunk kell, mielőtt bejelentkezünk óvodába meg dolgozóba. Konkrétan nem nagyon akart sikerülni a dolog – hiába, nem vagyunk korlátokhoz szokva, már jóideje. Pedig én kértem az időpontot, gondoltam, legalább nem kell sorbaállni, hamar végzünk. Hát, nem egészen úgy történt, ahogy én terveztem...

Más esetekben már reggel hatkor kukorékol a gyermek, fújja az ébresztőt, persze ma akart volna nyolcig aludni. Reggeliről szó sem lehetett ilyen korán (nagyon rázta a fejét), és sajnos időm sem volt kivárni, hogy megéhezzen (egyáltalán, hogy rendesen felébredjen).

Az első konfliktusom persze saját magammal adódott – elhagytam ugyanis a kedvenc fülbevalóm egyik darabját. És persze éppen ma szerettem volna felvenni. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy nem jártunk tegnap sehol, így valahol a közelben kell lennie. Alig néhányszáz felderítetlen négyzetméter maradt hátra. Felhívtam a kedves családom figyelmét, hogy legyenek kedvesek nyitott szemmel járni, és amennyiben szembetalálkoznának a hiányzó darabbal, szíveskedjenek visszaszolgáltatni. A párom javasolta, hogy ajánljak fel valami jutalmat a becsületes megtalálónak, hátha akkor gyorsabban megy a dolog.... Hogy is van ez?!

Aztán jött drága egyetlen lányom ismét egy újításával: konkrétan eldugta valahova az összes ruháját. Na jó, nem is az összeset – csak az eljárósokat. Amit a homokozóban lehet használni, vagy a meggymagozáskor (látszik is rajta), az mind megvolt. Csak hát ugye ma nem ilyen helyre készültünk. Nem adta elő az Istennek se. Nagy nehezen csak sikerült egy megfelelő kompozíciót kreálnunk, de akkor már konkrétan kockásra tudtam volna kaparni az arcomat. Még a mai napra tartogatom a teljes ház feltúrását – már nem csak a fülbevalót keresem, hanem pólókat, szoknyákat, kisruhákat is....

Szóval teljesen higgadtan, lelki nyugalomban sikerült elindulnunk – és hát nem egészen időben. Akkor még nem sejtettem, hogy a java még hátra van. Pedig gondolhattam volna – ennyire egyszerűen nem szoktuk megúszni...

4 megjegyzés:

  1. hát nem irígyellek!:) de nagyon tetszett ez a bejegyzésed! lehet, hogy Lányka baromira nem akar ovis lenni?:) hátha megkedveli. a nyuszikat igyekszem a héten megcsinálni és a könyvekkel elküldeni. Ablogspotom meg némi javulási tendenciát mutat mert van ahova névtelenül tudtam eddig írni oda most fiókkal belépve tudtam . ide nem enged, de hátha megjavul!:) Andi

    VálaszTörlés
  2. na, akkor hátha észhez tér ez a blogspot - Andi, nagy a csend feléd, csak azt ne mondd, hogy unatkoztok odahaza, és nem akad semmi írnivaló:)

    VálaszTörlés
  3. Jaj,te szegény,ez lesz minden reggel? Akkor javaslom: várjatok még azzal az óvodával!

    VálaszTörlés
  4. Nem unatkozda van, de amíg nem lesz jó a blogspot nem nagyon akarok írni. mert elvesznek a kommentek. A Barátnőm pénteken védi meg a diplomáját addig nem tud a gépemmel foglalkozni. és aztán a kedvem sem a régi. tudod eddig is megvoltam blog nélkül., de azért nem adom fel. szeretek Farmeramázni aztán pont. és meg melegem van. pénken lesz évzáró ott talán fényképezek de egyébként nem szoktam oda se menni. na majd jövőre ballag a lányom majd akkor. kb 40 főt várunk majd.. na tesség ez már elment volna egy posztnak is, de ez inkább csak Neked szólt:) ja meg hát az erdőirtás is kivette az erőmet. azt viszont sajnálom hogy nem fényképeztem, no mindegy majd kitalálok valami mást!:) viszont ide meg naponta futkosok, hogy van e valami új írás! ma valahogy még nem írtál!:) Andi

    VálaszTörlés