nincs semmi...sehol...semmi...

         Kilakoltattuk Elmót az életünkből – egészen a gyerekszobáig küldtük, tévéstől, DVD-stől. Legalább hatvanszor láttam, miként tanul a piros szőrmók főzni a varázslatos szakácskönyvtől. Konkrétan már kezdett kiborítani a dolog, főleg az olyan napokon, amikor egymás után négyszer – ötször néztük végig. Illetve én leginkább csak hallgattam az egyéb házimunkák közben, de ez már igencsak majdnem negyvenperces rész...szóval besokalltunk tőle.

Gondoltam, így, hogy Elmo kiköltözött a nappaliból, mindjárt hozzájutok némi felnőtt műsorhoz. Semmi extrára nem vágytam, a szappanoperákat nem csípem tizenéves korom óta – így ezeket elkerülve megmaradok szinte bármi másnál, ami kikapcsol néhány percre. Mindjárt kellemesebb letekerni azt a húsz kilométert a szobabiciklin – na, három részletben – amit minden nap előírok magamnak. Igen, vehettem volna igazi bicajt, mozognék, benzint – illetve gázolajat – spórolnék, friss levegőt szívnék.... De Világvégén nincs hova menni. Ráadásul mindjárt úgy kezdtük volna, hogy gyerekülés rá – Lányka bele – esőben, szélben, hóban, napsütésben.... Hát hiányzik nekünk a megfázás, a fülgyulladás, a napszúrás? Meg egy izgága gyerek a csomagtartóról, aki nem éppen arról híres, hogy huzamosabb időt töltene egy helyben – kivéve, ha Elmo van a tévében.... Így aztán maradt a szobabicikli és a tévénézés közben.

Elmo távoztával azonban rá kellett döbbennem, hogy konkrétan semmi nézhető nincs a nem is tudom hány colosban. Kilencvenkilenc csatornánk van, és semmi de semmi. Maradt a Paprika TV, ami legalább arra jó volt, hogy ellestem egy jó kis salátareceptet, holnap ki is próbálom. Hát ez van. Illetve nincs. És este sem jobb a helyzet. Az egyetlen biztos pont a nagy műsorkavalkádban a Paprika.... meg a Szomszédok az M1-en. Megjegyzem, ez utóbbi így, húsz év múltával is élvezhető, sőt....