2011. május 23., hétfő

beszörpöztem - avagy bodzalázban égünk

           Mások elsétálnak mellette, pedig annyi, de annyi mindenre használható. Nálam most szörpbe került, és szirupba. De holnap készül a lekvár és a szappan is. Ha a lányom is úgy akarja...
Az akáccal majdnem elkéstem, a bodzát viszont éppen időben sikerült begyűjteni. Egyrészt pont eső előtt végeztünk Lánykával – bár ő inkább csak nézelődött, de legalább hűségesen elkísért, másfelől pedig annyi bodza nyílt ki egyszerre a környéken, hogy a méhek még nem fedezték fel az én bokraimat. Így aztán örültem a virágporral teli hatalmas tányéroknak, egy nagy vödörrel szedtem is belőle.

A szörpöt nem nehéz elkészíteni, csak, mint minden falusi dologhoz, ehhez is idő kell, hogy megérjen.

A hozzávalók:
egy jó nagy üveg – esetemben 4 literes dunsztosüveg
annyi bodzavirág, hogy az üveget tele pakolhassuk vele, mindenféle nyomkodás nélkül
víz, az üveg űrtartalmának kb. ¾ része
ehhez az üveghez használtam két nagy citromot
1 kg. cukrot
15 dkg. mézet
A cukor felét karamellizáltam, kevergetés nélkül hagytam, hogy szép sárgás-barna színt kapjon, (ettől lesz olyan szép színe a szörpnek. Ha világosabbat szeretnétek, kevesebb cukrot tegyetek fel, vagy, ha 'színtelent', akkor kezdjétek a vízzel.) Szóval a 'karamellt' felöntöttem a vízzel. Hozzá tettem a maradék cukrot és a mézet, megvártam, míg mind elolvad – és rottyan egyet-kettőt. (nem kötelező felforralni, de én nem bízom a csapvízben...legalább is a világvégiben nem)

Ez idő alatt az üveget megtöltöttem a virágokkal, rétegenként a felkarikázott citrom is közéjük került. (meg megetettem a lányomat – aki ugyebár egyedül is tudna, de akkor tuti csak fele annyi fogy, mintha anya adja, meg egyúttal Rozit – Gizit is, mert nekik is jár a délutáni száraz kenyér, és jaj nekem, ha nem megyek időben, meg akkor már meg kellett mutatni a gyerkőcnek a kiscicákat, akik addig örüljenek, amíg nem tud bejutni hozzájuk magától)

A lé üvegbe töltésével érdemes várni egy kicsit, nem forrón nekiesni, mert megégeti a virágokat.

És íme, a szörp az üvegben. (nem ilyen sötét - csak hát a vaku és a konyhám nem épp kompatibilisek) Néhány napot állni hagyom, naponta megkeverem. Csütörtökön már lehet leszűrni, tartósítóval felfőzni és elrakni szörpivós időkre. Egészségetekre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése