Meséltem már, hogy Forma1-rajongó? Mert nem gyengén az. Bemászik az apja mellé az ágyba, nyakig betakarózik, és nem szól, nem mozdul, még pislogni se nagyon látom ilyenkor. És nézi és nézi és nézi.
Máskor már reggel hétkor pakolja el az ágyneműt, hogy most már aztán induljunk az udvarra. Nincs mese, sietni kell, mert Kutya már az ajtóban várja. Nagy pajtások ezek. Vagy inkább nagy piszkok. Esküszöm, értenek egymás nyelvén. Kutya megcsinál bármit Lánykának, árnyékként követi minden mozdulatát, hóban – sárban – tűző napon. Mindegy, nem mozdul mellőle. Az én drága lányom meg, ha előbb említett megéhezik, térül-fordul, kipakol ezt-azt a hűtőből, hogy jól lakassa a bundást. Napjában jó párszor. Még nem döntöttem, hogy sírjak vagy nevessek rajtuk...
Na, de ha Forma1 van. Kutya legfeljebb rám számíthat reggel hétkor. Lányka ki nem mozdul a tévé elől. Az autó, az autó, az autó.... És ha vége van, felkel, mintha mi sem történt volna. És szalad az udvarra, mert a barátja már nagyon várja a reggelit. Attól tartok, Kutyának a következő hónapokban ki fog maradni egy pár étkezés...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése