Felesleges babaholmi nálunk mindig akad. Minekutána nem áll szándékunkban senkinek sem félretenni – értsd ez alatt, megelégszünk egyetlen gyermekkel – össze szoktam szedegetni őket, a jobbakat eladjuk vagy -cseréljük, a többit meg a védőnéninek visszük, ő úgyis tudja, kinek van rá szüksége.
Ma reggel is így indult a nap – akadt rendeznivaló bőven. Nő, mint a gomba... Lányka is beszállt a pakolásba. Megbeszéltük, hogy a sosem hordott meg márkás ruhákat feltöltjük egy aukciós portálra, és az árukon választhat magának újakat. Így könnyedén lemondott róluk, és nyugtázta is rögtön, hogy cicás vagy pipis ruha legyen – nincs mese, állatmániás a gyerek.
Az ajándékozós kupacba is jutott jó sok ruha, bébijáték, még a babakocsit és kérés nélkül adta, mondván, már nem kell. Tényleg nem. Nagyon régen csak áll az udvaron. Jó helye lesz másnál. Maradt persze pár dolog, amit eldugtam – mert nekem jobban a szívemhez nőtt, mint gyerkőcnek... Szóval szívesen adta, én meg úgy örültem, hogy ilyen jószívű.... Csak azt nem értettem, miért nyomkodja folyton a kezembe a fényképezőt.
Térültem – fordultam, mire vittem volna a kupacot a kocsiba, egyszerűen eltűnt. A drága lányom visszahordott mindent a szekrényébe. Nemes egyszerűséggel közölte, ha nincs új helyette, akkor nem adja... Leesett neki, miért nem fényképezünk... Hát üzleti érzéke, az van...
:))))) De nincs igaza?? Legalább tudod, a jég hátán is megél majd. :)
VálaszTörléscéltudatos gyerek, az biztos:)
VálaszTörlés