Csak kinyitod a kertkaput – ennyire vagy a végtelentől. Elsétálsz a körték és szilvák mellett, az almasor végéig. Megállsz, mert nincs tovább. Ellátsz a világ végéig. A föld összeér az éggel, néhol egy-egy erdőcske tarkítja a képet, zöld és barna változik. Becsukod a szemed és a napocska átmelegíti a szemhéjadat. A szellő simogatja az arcod. Számnélküli madarak csicseregnek, kopognak, énekelnek. Magadba szívod a tavasz minden mozzanatát. A csendet néha a szomszéd báránykák bégetése töri meg, Gizi meg nagy szorgosan válaszolgat nekik. Lányka kergeti a tűzoltóbogarakat, és nagy lelkesen mutatja, micsoda pillangókat talál. A kezed munkája már bujkál a földből, rügyeznek a szőlők, somok, csipkebogyók, galagonyák, egresek..... .És nem csörög a telefon. Ha jön is valaki, hát most kint marad, jöjjön máskor. Megáll az idő, és nem számít semmi más. Csak a most. Ez az ami minden mást feledtet. Amit nem lehet pótolni, sem meséből megismerni. Ezért érdemes.... Csak ezért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése